A szabadság nevében

A vártnál sokkal kisebb előnnyel nyerte meg a brazíliai elnökválasztás első fordulóját Luiz Inácio Lula da Silva a regnáló államfő, Jair Bolsonaro ellen. A NER-szövetséges Bolsonarót nem kell különösebben bemutatni a magyar olvasónak, de az már kevésbé köztudott, hogy Brazília társadalma olyan típusú, bár más mértékű polarizáltságot mutat, mint Magyarországé.

A kampány különösen erőszakosnak bizonyult. Még nyáron írtunk mi is arról, hogy az elnök egyik híve meggyilkolta Lula pártjának, a Munkáspártnak (Partido dos Trabalhadores) egyik aktivistáját, csak mert zavarták őt az áldozat születésnapján kifeszített pártlogók és Lula-poszterek. Néhány napja pedig a Bolsonaro-párti volt parlamenti képviselő, Roberto Jefferson gránátokkal nyomatékosított „függetlenségi nyilatkozata”  vált a választások előtti hangulat fokmérőjévé.

A bíróság elé idézett Jefferson, Bolsonaro elnök személyes jóbarátjaként nemcsak azt engedte meg magának, hogy folyamatban levő ügye kapcsán megfenyegesse és lekurvázza a bírói kar egyik tagját, de a lakásához kiérkező rendőrökre is rátámadt „a szabadság, a demokrácia és a családi értékek nevében”. Hiba lenne azonban mindezt Bolsonaro számlájára írni, még akkor is, ha a  szélsőjobboldali elnök szisztematikusan szította ezt a megosztottságot és magát az erőszakot. A háttérben ugyanis sokkal mélyebb folyamatok munkálnak.

A katonai diktatúra 1988-as bukása után Brazíliát mintegy két évtizeden keresztül a neoliberalizmus doktrínái szerint igazgatták, amelyben a politikai színezettől függetlenül a burzsoázia védelme, illetve az osztálybéke biztosítása jelentette a prioritást. Ezzel csak részben szakított a 2003-ban szakszervezeti támogatással hatalomra kerülő Lula, aki az évek során a brazil és a nemzetközi baloldal egyfajta ikonjává vált.

A 2010-ig tartó kormányzása alatti gazdasági konjunktúra jótékonyan elfedte, hogy szegénységfelszámoló programjai – a Fome Zero és a Bolsa Familia – alapvetően az osztályok közötti konfrontáció megakadályozására épültek, semmint maradandó strukturális intézkedésekre.

A radikalizáció mélyebb okai

Az országban ezidőalatt olyan drámai gazdasági, politikai és demográfiai folyamatok játszódtak le, amelyek a mostani elnökválasztás október 2-án tartott első fordulójára is kihatottak. Először is végbement egy dezindusztrializációs folyamat, a gazdasági növekedés motorját pedig egyre inkább az agrárszektor vállalkozásai kezdték el hajtani. Ez a hagyományosan konzervatív államok gazdasági és kulturális befolyását hozta el. Így került főáramba például a Sertanejo, a brazil country-pop, de ez áll többek között a hátterében annak is, hogy robbanásszerűen megnőtt a jobboldal fő támogatóivá avanzsáló különböző neoprotestáns (főképp pünkösdista) egyházak taglétszáma.

2020-ban esedékes lett volna egy népszámlálás, amelyet költségvetési megszorítások miatt halasztottak idénre, így viszont csak elavult adatok álltak a közvéleménykutatók rendelkezésére. Egy nemrégiben készült becslés szerint azonban az ország lakosságának 31%-a vallja magát valamelyik neoprotestáns felekezet tagjának, szemben az 1980-ban mért 7% körüli aránnyal.

A kutatások azt is előre vetítik, hogy 2030-ra számuk beéri a katolikusokét, amit potenciálisan az is gyorsíthat, hogy a gazdasági visszaesés növelni látszik az evangéliumi hívők táborát.

Legalábbis egy kutatás szerint az ország GDP-jének minden 1%-os csökkenése esetén az evangelikálok száma 0,8%-kal nő.

Az elvileg kötelező részvétel dacára a lakosság 21%-a el sem ment szavazni október 2-án, a közvéleménykutatók pedig jelentősen alulmérték Bolsonaro és a jobboldal támogatottságát. Az elnökválasztási verseny háttérbe szorította azt a fejleményt,  hogy a kétkamarás brazil parlament mindkét házában Bolsonaro Liberális Pártja tarolt. Az urnákhoz járulók többek között olyan figuráknak szavaztak bizalmat, mint a covidjárványt félrekezelő és az egészségügyet militarizáló volt miniszter Eduardo Pazuello, vagy a Lulát megkérdőjelezhető eljárás keretében évekre rács mögé juttató Sergio Moro.

De szövetségi képviselő lett az a Ricardo Salles is, aki egykori környezetvédelmi miniszterként az erdőirtásra vonatkozó szabályok fellazításába és az illegális fakitermelés és export támogatásába bukott bele tavaly.

Csak felfelé!

Brazília tehát mintha egy új értékrend fele sodródna, amelynek egyik megtestesítője lehetne az elnökválasztás első fordulójába szintén benevezett Pablo Marçal, a négymillió követővel rendelkező, 35 éves életmód coach. A választási folyamatot egyébként termékvásárláshoz hasonlító Marçal  sikeresen keveri a Szilícium-völgyi kapitalizmus ideológiáját a New Age (olyan nem intézményesült transzcendens világnézet, amelyet a vallás, a filozófia, az asztrológia és a tudomány sajátos összekeverése jellemzi) spiritualitással.

Könyveiben és kurzusaiban a nemzetet mentálisan blokkoló erőkről beszél, melyeket se jobbról, se balról, csak felülről lehet semlegesíteni. Ehhez pedig szerinte az ember valódi identitásának aktiválásán keresztül vezet az út, a neurolingvisztikai programozás módszereivel. A körítés mindehhez bőségesen adagolt neoprotestáns retorika, miközben a karriergondok megoldására létrehozott ülései már-már valódi ördögűzésbe csapnak át. „Az emberek majd nyilván kritizálni fognak… de küldjétek őket a picsába Jézus nevében!”– szólt az egyik neoprotestáns gyülekezethez Marçal.

Egyre inkább megfigyelhető a New Age miliőből kinőtt karizmatikus keresztyénség összefonódása a szintén ugyanebből a közegből induló életmód coachinggal – mindkettő alapgondolata, hogy a szabadságot kifejezetten individuális törekvéseken és munkán keresztül lehet kiküzdeni.

Vagyis ha rosszul megy az életed, te, a hívő ember vagy felelős azért, hogy felküzdd magad a jólétig. „Mindenki kormányzónak született, minden család egy nemzet” – mondaná Marçal. Az egyházak szerepe ebben az új individualizmusban az, hogy a hívek vállalkozásainak megbízható ügyfélkört kínál – persze amennyiben azt a lelkipásztor jóváhagyja.

Ezeknek az egyházaknak a bázisa a kezdetben a lakosság legszegényebb rétege volt, de az elmúlt évtizedekben a hívek közül sokaknak sikerült osztályt váltaniuk. Ez az új brazil középosztály a „lulista évek” terméke: Lula kormányzása erős növekedést, a szegényeknek nyújtott készpénzátutalásokat, a hitelezés bővülését és a diákhitelekhez való hozzáférés által fenntartott új magánegyetemeket hozott.

Mindez azonban nem járt együtt a közszolgáltatások javulásával, miközben a Lula elsődleges bázisát adó szakszervezeti szerveződések száma is meredeken csökkent. A formális munkahelyteremtés stagnálása azt eredményezte, hogy az informális foglalkoztatás aránya meghaladta a 40%-ot. A szegény és alsó-középosztálybeli brazilok számára a lehetőségek extrém bizonytalansággal párosulnak.

És mivel az államra Lula bukása után még annyira sem lehetett számítani, szinte törvényszerű, hogy olyan ideológiában találnak vigasztalást, amely a folyamatos kockázatvállalással járó egyéni cselekvőképességet helyezi előtérbe, és ezzel párhuzamosan a közösségi viszonyokat is üzleti vagy anyagi haszon függvényében szervezi, fiskalizálja.

Brazília lelke

Ahogy Felippe Ramos, a New York-i New School for Social Research kutatója fogalmaz,

„az az ország, amelynek Lula húsz évvel ezelőtt az elnöke lett, mára már nem létezik”.

Ez a tanulság az elmúlt hetek választási kampányát is igencsak jól összegzi. Mindkét jelölt arra használta ezt az időszakot, hogy a vele szemben ellenséges szavazóbázisokat megszólítsa, bár ezt mindketten teljesen más alapállásból tették.

Lula mintha inkább futott volna az események után, miközben továbbra is az osztálybékére való törekvés jellemezte. Ennek jegyében jelölte alelnökének azt a Geraldo Alckmint, aki São Paulo korábbi liberális kormányzójaként erőszakos rendőrségéről volt ismert.

Kampánya másik vezérfonala a folyamatos elhatárolódás, védekezés az őt ért – koholt – vádakkal szemben. Ennek szemléletes példája az a kép, amely október elején jelent meg az exelnök Instagram-oldalán, ami szerint „Lula hisz Istenben és keresztyén (…), nem paktált le és soha nem is beszélt az ördöggel”.

Szeptember 15-én az egyik legnagyobb pünkösdista közösség, Isten Országának Egyetemes Egyháza twittelte ki, hogy az evangelikálok „végre felébredtek, hogy nem lehet egyszerre keresztyénnek lenni és baloldalinak.” És ez még a szelídebb támadások egyikének bizonyult. Lulát többek között hírbe hozták azzal, hogy a helyi afro-brazil szinkretista vallás, a Candomble követője, tehát sátánista. (Ennek nyomán egyébként megszaporodtak a Candomble hívekkel szembeni evangelikál támadások.)

Az egykori vasgyári munkás nyilvánvalóvá tette, hogy noha az abortusz elsősorban közegészségügyi kérdés, és a kongresszusnak van hatalma dönteni felőle, ő személyesen nem abortuszpárti, és az uniszex wc-ket is ellenzi. Ügyelve azért arra, hogy elválassza egymástól a templomot és a politikát, egy szálloda konferenciatermében találkozott evangelikál vezetőkkel és hívekkel, akik előtt deklarálta, hogy mindig is a vallásszabadság híve volt, és ezt a továbbiakban is biztosítani szeretné.

Lula ugyanakkor támogatókkal is rendelkezik a neoprotestáns közösségek egy másik ága, a baptisták körében. Noha május óta az evangelikálok körében Bolsonaro nagyobb támogatottságnak örvendett, mint Lula, az utóbbi így is 35%-nyi szavazatot kapott az első fordulóban. Vinicius do Vale, az Observatório Evangélico igazgatója a neoprotestáns közösségeken belüli mozgásokra hívta fel a figyelmet: sok baloldali keresztyén gyülekezetet vált az őket ért zaklatások miatt –

Lulára pedig főleg azok szavaznak, akik az életüket érintő döntéseket meg tudják különböztetni a szélsőjobbos ideológiai körítéstől: vagyis a nők.

Nem véletlen, hogy férjük kampányában nagy szerepet kaptak a „first ladyk”, így Michelle Bolsonaro, a regnáló elnök pünkösdista felesége, aki a második forduló előtt végigkampányolta az országot. Gondosan ügyelve arra, hogy minél sokszínűbb megszólalókkal vegye körül magát: őslakos rendőrfőnöktől a kamionos mozgalom vezetőjén át fekete polgármesterig több csoport szimbolikus jelenléte biztosította a hátteret a rögtönzött „kereszteshadjárathoz”.

Michelle a „hagyományos” nemi szerepeket lelkesedéssel felkaroló  tradwife-mozgalom fő toposzait felelevenítve utalt arra, hogy minden társadalmi szerepe ellenére ő elsőként anyaként és feleségként definiálja magát. A férje társaként és háztartásvezetőként az ő dolga szelíd derűvel munkálkodni Brazíliáért.

Majd rátért arra, hogy 2019-es megválasztásakor férje „démonokat űzött ki” az elnöki palotából, a Munkáspártot pedig rákos daganatként kell eltiporni.

Akárki is nyerje a tévés véleményvezérek által szent háborúvá stilizált elnökválasztást, annyi biztos, hogy Brazília társadalma végképp megváltozott a politikai és vallási struktúrák, illetve a közbeszéd elmúlt évtizedekben lezajló decentralizálásával és privatizálásával. Van-e ehhez az átalakult valósághoz igazított stratégiája a baloldalnak?

Árulkodó, hogy

Lula az evangelikál csoportokkal tartott találkozóján arról beszélt, hogy neki nincs mobilja, a másokét használja, és elképzelni se tudta eddig, hogy mekkora ütemben terjednek a hazugságok a térségben és Brazíliában különösen meghatározó platformnak számító WhatsAppon.