C.J. Polychroniou: Noam, a világ figyelmét néhány hete a brazil elnökválasztás kötötte le, amelyben a hivatalban lévő, megosztó, szélsőjobboldali populista Jair Bolsonaro a korábbi baloldali elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silvával csapott össze, aki több évet börtönben töltött, miután egy erősen vitatott perben pénzmosás és korrupció vádjával elítélték. Egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a szavazatok több mint 50 százalékát, úgyhogy október végén második forduló következik. Miért olyan fontos a brazil elnökválasztás az egész világnak?

Noam Chomsky: Egy évszázaddal ezelőtt Brazíliát „a dél kolosszusának” kiáltották ki, és úgy vélték, „az észak kolosszusával” [az USA-val]  együtt a nyugati félteke élére áll. Azóta az észak kolosszusa átvette a világ urának szerepét Nagy-Britanniától, és hatalmát sokkal messzebbre terjesztette ki, mint amiről elődje – ma Washington alárendelt partnere – álmodott. A dél kolosszusa viszont elbotlott. Fontos megértenünk, miként.

Az 1950-es években, amikor a dekolonizáció megkezdődött, az egykori gyarmati társadalmak nem csupán a függetlenségüket igyekeztek elnyerni, hanem társadalmi igazságosságra és a nemzetközi viták békés rendezésére is törekedtek. Megalakult az el nem kötelezettek mozgalma, és más kezdeményezések is indultak. Az Egyesült Államok és birodalmi elődei mindezt ellenszenvvel szemlélték.

Juscelino Kubitschek, majd a 60-as évek elején Jânio Quadros és João Goulart elnöksége alatt Brazília részese volt ennek a globális erőfeszítésnek. A Kennedy-adminisztrációt erőteljesen aggasztották ezek a globális fejlemények, különösen az Egyesült Államok hagyományos érdekszférájában, Latin-Amerikában.

1962-ben, Kennedy elnök történelmi jelentőségű döntése nyomán a latin-amerikai hadseregek szerepe „a félteke védelméről” „belbiztonságra” módosult, ami a saját lakosságuk ellen viselt háborút jelentette.

Ennek hatásait szemléletesen ismertette Charles Maechling – Kennedy, majd Johnson elnök lázadáselhárítási igazgatója –: a döntés nyomán „a dél-amerikai hadseregek erőszakosságának és kegyetlenségének” megtűrését felváltotta az általuk elkövetett bűnökben való „közvetlen bűnrészesség” és a „Heinrich Himmler kivégzőosztagai által alkalmazott módszerek” támogatása az Egyesült Államok részéről.

Az Egyesült Államokat mindenekelőtt Brazília, Latin-Amerika legerősebb országa foglalkoztatta. A Kennedy-adminisztráció segített előkészíteni a terepet az 1964-es katonai puccshoz, amely megbuktatta a virágzó brazil demokráciát nem sokkal a Kennedy elleni merénylet után.

A demokrácia lerombolását Lincoln Gordon – Kennedy, majd Johnson elnök brazíliai nagykövete – „demokratikus lázadásként”, „a szabad világ nagyszerű győzelmeként” méltatta, amely „a magánbefektetések számára bizonyosan sokkal kedvezőbb  körülményeket teremt”. Ez a demokratikus lázadás volt „a szabadság legdöntőbb győzelme a huszadik század közepén”, emelte ki Gordon, „a világtörténelem egyik nagy fordulópontja” ebben az időszakban.

Gordonnak igaza volt. A gonosz brazil katonai junta volt az első a nemzetbiztonság nevében neonáci terrort és kínzást alkalmazó államok hosszú sorában Latin-Amerikában – melynek dögvésze Reagan gyilkos rezsimje alatt Közép-Amerikára is átterjedt.

Az 1980-as évekre a dögvész csillapodott Dél-Amerikában, amely ekkorra már kezdett kibújni az USA ellenőrzése alól. Argentínában és Uruguayban igazságügyi bizottságok tárták fel a katonai rezsimek borzalmait. Nem úgy Brazíliában. A demokratizálódási folyamat – egy egyházi kezdeményezésre indított vizsgálat kivételével – jobbára kikerülte a témát. Ennek eredményeként sok fiatalabb brazilnak nincs tudomása a szörnyű bűncselekményekről, vagy nem foglalkoznak velük. Ez pedig lehetőséget ad arra a katonai rezsim nagy csodálójának, Bolsonarónak, hogy „gyengeségüket” rója fel a brazil tábornokoknak, akik nem gyilkoltak le 30 ezer embert – szemben argentin társaikkal.

Bolsonaro az aljasság új szintjére lépett – amely e Trump-csodáló esetében figyelemreméltó eredmény –, amikor a munkáspárti elnök, Dilma Rousseff elleni csalárd vádemelés megszavazásakor voksát Rousseff egykori kínzójának, Carlos Brilhante Ustrának, a junta fő kínzótisztjének ajánlotta. Mindez nem sok figyelmet kapott; az ilyesmihez hozzá vagyunk szokva az USA-ban.

A brazil demokrácia eltiprása csak az egyik állomása volt egy sokkal tágabb folyamatnak, amely a modern történelem egyik legfontosabb és legkevésbé tárgyalt eleme: hogyan verték vissza az egykori gyarmatok kísérleteit a globális rendszerbe való beilleszkedésre. Ez az elképzelés teljességgel elfogadhatatlan volt az USA számára, amely a nyugati hatalmak élére állva elejét vette a kívánatos rend efféle megbontásának, és gyakorlatilag a történelemből is kitörölte ezt az epizódot.

Brazília az ezredforduló után folytatta küzdelmét. Lula hivatali ideje alatt (2003–2010) – amely a Világbank szemében is Brazília történetének „arany évtizede” volt – az egyik legmegbecsültebb és legbefolyásosabb világhatalom lett. Lula és külügyminisztere, Celso Amorim rengeteget tett a globális Dél hangjának felerősítéséért szélesebb körben is.

Ezek a pozitív fejlemények azonban hátramenetbe kapcsoltak a kiszámíthatatlan és tekintélyelvű Bolsonaro elnöksége alatt.

A lehetőségek továbbra is fennállnak. Brazília bővelkedik az olyan ásványi kincsekben, amelyekre a világnak égető szüksége van. Az ország kulturális és technológiai szempontból sok területen fejlett. Csakhogy Brazíliát is sújtja a latin-amerikai átok: a rendkívül kiváltságos elitnek nem szívügye az ország jóléte. Ez az egyik fő oka a természeti kincsekben gazdag Latin-Amerika és a természeti kincsekben szegény Kelet-Ázsia erősen eltérő fejlődésének az elmúlt években, amint arra a gazdaságtörténészek rámutattak.

A két kolosszus  egy progresszív népi mozgalmakon alapuló vezetés irányításával együttműködve fényesebb jövő irányába vezethetné a bolygót – egy Trump–Bolsonaro-szövetség viszont szakadék felé rángatná a világot.

A legnagyobb horderejű azonnali kérdés az Amazonas erdőinek sorsa, mindenekelőtt Brazíliában.

Régóta világos, hogy ha a mostani trendek folytatódnak, akkor a „föld tüdejének” e központi eleme képtelen lesz elegendő nedvességet termelni saját fennmaradásához, és szavannává alakul. Egy óriási szén-dioxid-nyelő, amely eddig mindannyiunkat védett, szén-dioxid-termelővé alakulhat, tovább sodorva az emberiséget a katasztrófa felé.

Ahogy sok más esetben, ennek a tragédiának is erőteljesen túlbecsülték az időskáláját. Brazil kutatók kimutatták, hogy a folyamat egyes régiókban már megkezdődött, és ezek a régiók visszafordíthatatlan átbillenési pontokhoz érkeznek. A túlélést veszélyeztető fenyegetést erőteljesen növelte Bolsonaro számos intézkedése: az illegális fakitermelésnek, a bányászatnak és az agrárgazdaság terjeszkedésének a támogatása, valamint az őshonos területek és az ott élő számos törzs elpusztítása. Ezeket formálisan törvények védik – melyeket azonban semmibe vesznek a rövid távú profit és a hatalom érdekében.

Ez az emberiség elleni bűncselekmény persze nem korlátozódik Brazíliára, ám léptékénél fogva különösen súlyos ott. Az Amazonas sorsa és mindaz, amire ez kihat, október 30-án, az elnökválasztás második fordulójában dől el. Bolsonaro győzelme valószínűleg az Amazonas végzetét jelentené. Lula győzelme talán megmentheti, és elkerülhetővé teheti a katasztrófát Brazília és a földi élet számára.

Jó hír, hogy  Lula közel járt ahhoz, hogy már az első fordulóban győzelmet arasson – ahogy a felmérések jósolták.

A Lula Munkáspártjához közeli balközép Demokratikus Munkáspárttal való együttműködés győzelmet eredményezett volna. Ennél is szélesebb koalíció van most kialakulóban, és ez az október 30-i választáson győzelmet hozhat.

Viszont két rossz hír is van. Bolsonaróra a felmérések előrejelzéseinél sokkal többen szavaztak, és Bolsonaro jelöltjei sok más tisztséget elnyertek, mindenekelőtt kormányzói és parlamenti képviselői posztokat. Ez azt jelenti, hogy

Lula keze még megválasztása esetén is meg lesz kötve.

A szélsőjobb előretörése olyan szörnyetegeket is hivatalba juttatott, mint Ricardo Salles; ő volt a vezéralakja Bolsonaro kampányának, amely az Amazonast tönkretevő bűnözők gazdagítását célozta.

A brazil elnökválasztás után egy héttel az észak kolosszusa is választ. A tétek hasonlóak, horderejük azonban az erőviszonyok  miatt még nagyobb. A klímaváltozás-tagadó párt készen áll a Kongresszus elhódítására. Már most is szilárdan a párt kezében van az emberemlékezet óta legreakciósabb Legfelsőbb Bíróság – amely valószínűleg besegít majd a párt kampányában, és tovább egyengeti az utat ahhoz, hogy az ország Orbán-féle „illiberális demokráciává” alakuljon. A megszerzett szavazatok összesített száma tekintetében alulmaradó, szélsőjobboldali párt képes lesz megtartani hatalmát, és szélsőséges keresztény nacionalizmus felé vezetni az országot. Mindezt egyáltalán nem titkolják.

Ez a groteszk végkifejlet valójában nem sokat számít majd, amint a környezetpusztítás elszabadul azok irányítása alatt, akik kizárólag a vállalati profit növelésére törekednek, bármilyen súlyosak legyenek is a következmények az emberekre nézve.

A kérdésre a rövid válasz tehát az, hogy sorsfordító hetek elé nézünk.

A közvélemény-kutatások Lula több mint 10 százalékpontos előnyét jelezték Bolsonaróval szemben, a verseny azonban a vártnál sokkal szorosabb lett. Emellett Bolsonaróék taroltak az állami és szenátusi választásokon. Mi történt?

Csak a tények birtokában tudunk majd ítéletet alkotni. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a történtek hasonlóak ahhoz, amit az Egyesült Államokban alaposan tanulmányoztak.

Az óriási evangéliumi keresztény szavazótábor mára mindkét országban szilárdan a szélsőjobb kezébe került, amelynek propagandaüzenetei azt hirdetik: a pokol tüze fog tombolni, ha az ördög cinkosa győzedelmeskedik. Az Egyesült Államokban mindez a Republikánus Párt 1970-es évekbeli kampányaiig nyúlik vissza, amelyek a „kultúrharcokra” tolták a hangsúlyt a politikai hatalom növelése érdekében.

A Trump-szavazók a közvélemény-kutatókat a gyűlölt elit részének tekintik, amely állítólag a „nagy népességcserét” vezényli, a gyerekeket pedig szexuális perverzió céljából behálózza (és ezzel nem túloztam el a jelenlegi szélsőjobb retorikáját), ennélfogva nem válaszolnak pontosan (vagy egyáltalán nem is válaszolnak) a közvélemény-kutatók kérdéseire. Ez nagyon valószínű tényező Brazília esetében is. Talán folynak ezt vizsgáló kutatások, de nekem nincs tudomásom róluk.

Egy másik tényezőre abból a tényből következtethetünk, hogy sok megválaszott szélsőjobboldali tisztviselő kevéssé ismertnek tűnik, vagyis a szavazók alighanem még a programjukkal sem voltak tisztában; ez a szituáció jól ismert és alaposan dokumentált az Egyesült Államokban. A választások előtt Bolsonaro bőkezűen osztogatta az állami pénzeket a potenciális szavazóknak, a közpénzek titokzatos „titkos költségvetéséből”, amelyet a brazíliai és egyesült államokbeli gazdag támogatók magánpénzei is kiegészíthettek. Hogy ennek milyen hatása volt? Találgathatunk, de nem tudjuk.

Amit viszont tudunk, az az, hogy a tét óriási.

A választási kampányt a Bolsonaro és Lula támogatói közötti erőszakos incidensek sorozata kísérte, és igen valószínűtlen, hogy ez a klíma megváltozna most, a második forduló előtt. Mi a fő oka annak a szélsőséges polarizációnak, amely napjaink brazíliai társadalmát jellemzi?

A kérdést talán azoknak kellene megválaszolniuk, akik nálam sokkal többet tudnak Brazíliáról.

A polarizáció egyes aspektusai világosak. Egyet már említettem.

A polarizáció régre nyúlik vissza. Az egyenlőtlenség mélyen gyökeredzik.

Egy nagyon gazdag, zömében fehér kisebbség fényűzően él, a nyomorúságos favelák szomszédságában, ahol az emberek még az élelemhez és vízhez sem férnek hozzá. Ráadásul a gazdagok kevéssé elkötelezettek a társadalom iránt. Kerülik az adókat, külföldre viszik a tőkéjüket, luxuscikkeket importálnak, Párizsban van a második otthonuk. Mindez egyre elterjedtebb az USA-ban is, 40 év brutális osztályharc után, amelyről félrevezetően a piac magasztalásának nyelvén szokás beszélni.

Ha felületesen szemléljük, úgy tűnik, Brazília jól működő többrasszú társadalom – sokkal inkább, mint az Egyesült Államok. Ám ez a benyomás felületes. Ha a fátyol mögé nézünk, a fehér uralkodó réteg mélyen rasszista, és durva osztály-előítételekkel rendelkezik. A Lula iránti megvetésük egyik – alig palástolt – oka az, hogy Lula egyszerű ipari munkás, akinek nincs iskolai végzettsége. Nem a „megfelelő típusú személy” az elnöki székbe. Még a fehér bőre sem védi a megvetéstől, amely az ő esetében osztályalapú, és amelyet még tovább fokoznak Lula kezdeményezései az afro-brazíliai és őslakos közösségek társadalmi befogadására, valamint az „érdemtelen” szegényeket célzó társadalmi jóléti programjai. Az Egyesült Államokkal való párhuzamok ismét csak olyan nyilvánvalóak, hogy felesleges is beszélni róluk.

A polarizáció talán még élesebb formát ölt ma, ahogy a világ nagy részén, de mély társadalmi patológiában gyökeredzik.

Bolsonaro régóta hangoztatja a brazíliai választási eljárással kapcsolatos kétségeit. Mennyire valószínű, hogy nem lesz hajlandó távozni, ha veszít a hónap végén sorra kerülő második fordulóban – különös tekintettel arra, hogy pártja rendelkezik a legtöbb képviselővel a Kongresszus alsó- és felsőházában egyaránt? Mennyire fogja támogatni a brazil hadsereg?

Találgathatunk tétlenül, vagy igyekezhetünk korlátozni a lehetőségeket. Brazília nem az Egyesült Államok, de a kérdések nem ismeretlenek ott sem.

Mindkét ország el van árasztva fegyverekkel; Brazíliában ez a jelenség újkeletű, hiszen Bolsonaro könnyítette meg a fegyvertartást, mindenekelőtt támogatói számára. Masszívan felfegyverzett milíciák ellenőrzik azokat a területeket, ahová a rendőrség alig teszi be a lábát.

A hadsereg és a főbb rendőri erők civil ellenőrzése kevésbé intézményesített, mint az Egyesült Államokban – ahol szintén felmerülnek hasonló kérdések.

Az Egyesült Államokban a republikánus szavazók jelentős része kiállt az erőszak mellett, amennyiben az szükséges az „ország megmentéséhez” a fehér faj, a kereszténység, a család stb. elpusztításának ördögi szándékától. Hasonló elemek vannak jelen Brazíliában is. Mindkét országban olyan demagógok harsognak, akik ügyesen kiaknázzák a társadalmat alulról rohasztó legocsmányabb irányzatokat. Látható, prominens, befolyásos, a hatalomhoz közeli szereplők.

Ha hagyjuk, hogy a hatalom az ő kezükbe kerüljön, akkor azzal a rémálommal kell szembenéznünk, hogy a nyugati félteke élén álló két kolosszus a pusztulásba vezeti a világot.