Szeptember közepén veszélybe került a Csepel Művek iparterületen lévő munkásszállás lakóinak lakhatása. A 300 férőhelyes munkásszálláson élőket – köztük gyerekek, nagycsaládosok, terhes nők és nyugdíjasok –, mintegy 250 embert teljesen váratlanul érte a hír, hogy kevesebb mint egy hónapon belül el kell hagyniuk a Zászlós Szállót. A bezárásról, az október 15-ei kiköltözési határidőről a lakók az ajtajukra aggatott cetlikről értesültek az RTL Klub riportja szerint.

A Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó Indotek Group cégcsoport a munkásszállás mellett az iparterület jelentős részének is tulajdonosa. A szállás határozatlan idejű bezárását a tulajdonos a megemelkedett energiaárakkal és a helyi szolgáltató nyár végi hőszolgáltatási szerződés felmondásával magyarázta. A Csepeli Önkormányzat néhány nappal később kijelentette, hogy nem tudnak érdemben segíteni a bajbajutottakon, mert nem rendelkeznek az ilyen helyzetekre üres lakáskapacitással. Végül azonban, az önkormányzatnak és a cégvezetőnek mégis sikerült megállapodást kötniük a szálló fenntartásáról – tette közzé a csepel.info.

Mi is az a munkásszállás?

Sokak számára meglepő lehet, hogy egy munkásszálláson nyugdíjasok, nagycsaládosok és gyerekek élnek. Arról, hogy ez mennyire jellemző, és milyen keretek között működnek ezek a szállások, Misetics Bálint szociálpolitikust és fővárosi köztisztviselőt kérdeztük.

A szakértő szerint, amit most „munkásszállásnak” nevezünk, két egészen különböző dolgot jelenthet, e két típus különböző funkciókat lát el, illetve más társadalmi és gazdasági helyzetben lévő embereket céloz meg.

„Munkásszállás” alatt egyrészt azokat a kereskedelmi szálláshelyeket értjük, amelynek lakói rendelkeznek egyéb állandó lakóhellyel, de munkavállalás céljából átmenetileg egy munkásszálláson tartózkodnak, többnyire munkavállalásuk megkönnyítése érdekében.

Másrészt pedig „munkásszállásnak” nevezünk olyan létesítményeket – ahogyan a csepeli Zászlós Szállót – is, amelyek tulajdonképpen olyan személyeknek biztosítanak szállást, akik lakhatási szegénységgel küzdenek, és egyéb lakhatási lehetőség hiányában, akár hosszabb távon is ilyen szállásokon kényszerülnek élni. Ez a fajta szállás a kereskedelmi szálláshelyek megfizethetőbb szegmensébe tartozik, amely

gyakran olcsóbb a magánbérleti szektornál, de ha anyagi szempontból nem is kedvezőbb, egy rugalmasabb és könnyebben hozzáférhető megoldásról van szó. Alacsonyabb belépési küszöbnek tekinthető, hogy általában nem kell kauciót fizetni, valamint rendszerint mód van a hétről hétre, vagy akár a napról napra való fizetésre is.

A csepeli munkásszállás egyébként augusztus elején törölte a hétről hétre való fizetés lehetőségét.

Ugyancsak előnye ezeknek a kereskedelmi szálláshelyeknek, hogy azok könnyebben hozzáférhetőek lehetnek olyan alacsony jövedelmű budapestiek számára is, akiket a magas lakbérek mellett a kiterjedt – leginkább a cigány magyarokat sújtó – lakáspiaci diszkrimináció is hátráltatja abban, hogy a magánbérleti szektorban oldják meg a lakhatásukat. A bérlakás-piacon a gyermekes családokat is gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, ezért számukra is könnyebben hozzáférhetőek lehetnek azok a „munkásszállók”, amelyek gyermekes családokat is fogadnak.

Ez a fajta munkásszállás a kereskedelmi szálláshely elvei alapján működik, és bár az igénybevétel rugalmassága előnyt jelent a bizonytalan jövedelemmel rendelkezők számára, jelentős árnyoldala a kiszolgáltatottság. Míg egy lakásbérleti szerződést nem lehet indokolatlanul felmondani – bár a magyarországi lakáspiacra jellemző a nagyfokú informalitás –, ahogy ezt a csepeli eset is mutatja, a kereskedelmi szálláshelyhez kapcsolódó jogviszony sokkal bizonytalanabb.

Ezt a köztes lakhatási formát sokkal kevésbé jellemzi akár a lakhatás biztonsága, akár a jogbiztonság. Mivel az ott élők nem lakásbérleti jogviszony alapján használják a szállást, a végrehajtási törvényben szabályozott kötelező téli kilakoltatási moratórium sem vonatkozik rájuk. Összevetve az önkormányzati tulajdonú bérlakásokkal, a kereskedelmi szálláshelyen való létet értelemszerűen azok az intézkedések sem védik, mint például az a nemrég elfogadott javaslat, miszerint a Fővárosi Önkormányzat a november 15-től április 30-ig tartó kilakoltatási moratóriumot megelőzően sem kezdeményezi magánszemélyek esetében a lakóingatlan kiürítését. (A Fővárosi Közgyűlés ugyanerre szólította fel a kerületi önkormányzatokat is, amelyek a köztulajdonú bérlakások túlnyomó többsége felett rendelkeznek.)

Az Indotek Group ellentmondásos álláspontot képviselt az ottlakók nehézségeknek való kitettségéről az új otthon keresését illetően. Egyrészt amiatt, hogy a munkásszállás ágyait, szobáit és lakrészeit piaci áron adták bérbe, nem tartották problematikusnak, hogy kevesebb mint egy hónap alatt más – piaci árú – albérletet találjanak a szálláson lakók. Másrészt a cégcsoport nyilvános közleményében felsejlett azért a gondolat, hogy nem feltétlenül könnyű ezt mindenkinek egyformán meglépni, hiszen felkérték a Fővárost, hogy saját hatáskörében jelölje meg azt a szervezetet, amely „gondoskodó segítséget tud nyújtani a munkásszálló esetlegesen szociálisan rászoruló lakói számára”.

A segítségnyújtás vagy a piac szelleme a meghatározó?

Néhány nap alatt nyilvános levélváltások születtek Karácsony Gergely és a befektetés-kezeléssel foglalkozó cégcsoport között. Karácsony első nyilvános levelében felszólította Jellinek Dánielt, hogy „mondjon le egy napi profitjáról, és biztosítsa, hogy a tulajdonában lévő csepeli munkásszállón legyen fűtés, és ne kerüljön utcára az a csaknem 150 felnőtt és 50 gyerek, aki most ott élnek”. Az Indotek válaszul felajánlotta a szálló üzemeltetését a Fővárosnak a téli hónapokra, valamint közös támogatási program létrehozására szólította fel. Arra kérte a Fővárost, hogy saját hatáskörében jelölje meg azt a szervezetet, amely gondoskodó segítséget tud nyújtani a munkásszálló esetlegesen szociálisan rászoruló lakói számára.

Misetics elmondása alapján a cégcsoport közleményében valótlanul állította, hogy már értesítették a helyi és a fővárosi önkormányzatot, továbbá az illetékes szerveket a sajnálatos helyzetről, de a megkeresésre egyik szervezet sem reagált. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis kizárólag az elkeseredett családok telefonhívásain és a budapesti hajléktalanellátással foglalkozó szervezeteken keresztül értesült a hirtelen döntésről.

„A kolléganőm sírva tette le a telefont. A titkárságomat egy apuka hívta. Azt kérdezte, mégis hova menjen a négy kiskorú gyerekével most, hogy kirakja őket a tulajdonos a csepeli munkásszállóból” – írta Karácsony egyik Facebook-bejegyzésében.

„A főpolgármester felvetette, hogy szívesen egyeztet a tulajdonossal a helyszínen, az ott élő budapestiek bevonásával, akiknek a szállását felszámolni tervezik. Erre a felvetésre tudomásom szerint nem érkezett semmilyen válasz, mi is a nyilvánosságból értesültünk a csepeli polgármester bejelentéséről” – állította Misetics, a főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója.

A bejelentés alapján a csepeli polgármester megállapodott a téli üzemeltetés többletköltségének vállalásáról és további fejlesztések végrehajtásáról a cégcsoporttal, valamint közölték, hogy a csepeli önkormányzat elősegíti a cégcsoport számára további munkásszállók építését a gyár területén. Hangsúlyozzák, hogy az újabb munkásszállókat kizárólag cégekkel és állami szervezetekkel kötött, szerződéses keretek között adnák bérbe.

Misetics úgy gondolja, hogy ez az elgondolás azért lehet szimpatikus Borbély Lénárd polgármesternek, mert „megemeli” a munkásszállás alacsony belépési küszöbét. A fentebb írt két funkció közül, ami a munkavállaláshoz kapcsolódik – gyakran a munkáltató által szervezett átmeneti szállás egyrészt, és a rászoruló budapestiek számára megfizethető köztes lakhatási forma másrészt – a polgármester szerinte csak az előbbi támogatását tartja kívánatosnak.

A Zászlós Szálló lakóinak sorsa tehát olyan kérdéseket és problémákat vetett fel, mint a kiszolgáltatott, lakástalan budapestiek védelme, az önkormányzatok lehetséges és kívánatos szerepvállalása és a piaci szereplőkkel szemben támasztott elvárások.

A „szerencsés végkifejlet”, a „lakók megmentésének” hátterében

mégis egy olyan alku született, amely a cégcsoport növekedését biztosítja, a helyi polgármester támogatásával, és rendszerszinten nem hoz javulást.

Bár a mostani válsághelyzetet sikerült elkerülni, arra továbbra sincsen kormányzati válasz, hogy mi lesz azokkal az alacsonyjövedelmű, vagyontalan budapestiekkel, akik arra kényszerülnek, hogy hosszútávon kereskedelmi szálláshelyeken éljenek, mert – különböző okokból – sem a magánbérleti szektor bérlakásaihoz, sem a nagyon szűkös önkormányzati bérlakás-szektorhoz nem férnek hozzá.