Másfél év telt el az új egészségügyi szolgálati jogviszony hatályba lépése óta, a sietős tempójú törvényhozás és az érintettekkel való egyeztetés hiánya azonban még ma is megkeseríti az egészségügyi szakdolgozók életét. Miközben továbbra sincs a láthatáron érdemi béremelés, mindennapos harcot kell vívniuk az őket megillető pótlékokért, szabadnapokért, megbecsülésért.

Hogy milyen közhangulat uralkodik az egészségügyben, mi (nem) változott a választások után, és milyen tiltakozási lehetőségei maradtak a szakdolgozóknak, arról Soós Adriannát, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) vezetőjét kérdeztük.

Tavaly márciusban, a koronavírus-járvány kellős közepén néhány nap alatt kellett dönteniük az egészségügyi dolgozóknak, hogy elfogadják-e a kormány által létrehozott új egészségügyi szolgálati jogviszonyt, melynek értelmében megszűntek közalkalmazottnak lenni, a Munka törvénykönyve hatálya alá kerültek.

Ezzel azonban nemhogy több munkavállalói joguk nem lett, de érdekvédelmi lehetőségeik tovább csökkentek: az új jogviszonyról szóló törvény megtiltja, hogy a hatálya alatt kollektív szerződést kössenek az érdekképviseletek a munkáltatóval, jogszerűen sztrájkolni pedig csak a kormánnyal való megegyezés függvényében lehet. Az új jogviszony ráadásul tovább fokozta az egyébként is nagy bérfeszültséget az orvosok és a szakdolgozók között, miután előbbiek jelentős béremelést kaptak, utóbbiak számára viszont csak az eddiginél is több hátránnyal és semmiféle béremeléssel nem járt az átállás.

A dolgozók körében nagy felháborodást keltett, hogy az új jogállás szerint elkészített – sok esetben súlyos hibákkal teli – szerződésüket csak nem sokkal az aláírási határidő előtt kapták kézhez 2021 márciusában. Bár az átolvasásához több hetet kellett volna biztosítani, nekik napok alatt kellett dönteniük a kormány ultimátumáról: aláírják a szerződést, és az eddiginél is rosszabb feltételek mellett dolgoznak tovább, vagy nem írják alá, de akkor másnap már ne is jöjjenek dolgozni, ki vannak rúgva.

Mindent elmond a kormány hozzáállásáról, hogy míg a dolgozóknak lehetetlenül rövid idő alatt kellett meghozniuk ezt a sorsfordító döntést, másfél év elteltével sem sikerült befoltozni az előzetes szakmai egyeztetés nélkül megszavazott törvény jogi hézagait, amelyek miatt azóta folyamatos jogsértések érik az egészségügyi szakdolgozókat.

Ha nem lett volna épp elég gondjuk a tragikusan alacsony bérekkel, a folyamatos jogvitákkal minden eddiginél méltatlanabb helyzetbe hozták őket.

A szakszervezethez tömegesen beérkező panaszok alapján

nemcsak az jelent problémát, hogy a kormány nem igazította a többi törvényt az új jogviszonyhoz, hanem az is, hogy a munkáltatók nagyon különbözően értelmezik a jogszabályokat, ami általában további jövedelemcsökkenést okoz a dolgozóknak, és fokozza a kiszolgáltatottságukat.

A szakszervezet megelégelve az időhúzást, szeptember 6-án a kormányhoz fordult, sürgetve a bérkérdés és az új jogviszony kapcsán felmerült jogharmonizáció rendezését, illetve a munkáltatók számára láthatóan igencsak szükséges útmutatást.

„Elképesztő, ahogy a jogalkotás folyt akkor, és úgy tűnik, azóta sem sokat változott – abban a tekintetben biztosan nem, hogy nincs egyeztetés.” Bár a kormány nemrég azt ígérte az Európai Bizottságnak, hogy a jövőben társadalmi egyeztetés előzi meg a sokak életét befolyásoló törvényalkotást Magyarországon, erre – a jogvédők mellett – Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője sem lát semmiféle garanciát. Előzetes egyeztetés híján pedig egyszer csak szembe jön a valóság, ami nagyon nem úgy néz ki, ahogy a kormány elképzelte.

A szakszervezeti vezető szerint a munkáltatók leginkább azért értelmezik a munkavállaló kárára a jogszabályokat, mert mindig ott lebeg a fejük fölött a kard, hogy ha véletlenül bármi olyat kifizetnek az egyébként is teljesen eladósodott intézmények, amit kötelezően nem írnak nekik elő, akkor költségvetési csalást követnek el, a NEAK pedig kamatostul visszakéri azt a pénzt. Ha a dolgozó nem fordul bírósághoz, akkor nincs következménye a jogsértésnek.

„Ha bírósághoz fordul, jó néhány év eltelik, és még akkor is kérdéses, hogy az egyébként sem túl jó jogszabályt hogyan ítéli meg a bíró. Erre is alapoznak, hogy a munkavállaló nem megy bíróságra, mert meg kell előlegezni a költségeket, és ki tudja, hogy fog dönteni a bíróság évek múlva. Nagyon kiszolgáltatottak a munkavállalók”

– mondta Soós.

Kifizetetlen pótlékok, elvett szabadságok

Korábban a munkavédelmi törvényből maradtak ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók (ezt azóta rendezték a szakszervezet kérésére), valamint a jubileumi jutalmaktól is sok, a szakmához hűséges dolgozó esett el a törvényalkotás hiányosságai és a munkáltatók szubjektív jogértelmezése miatt. Mostanság pedig azzal szembesültek többek közt, hogy egy újabb  jogszabályi baki miatt csak a munkáltató jóindulatán múlik, hogy saját zsebből kénytelenek-e fizetni a munkába utazás költségeit, vagy sem.

Több kórházban tapasztalja a szakszervezet azt is, hogy

gyakran berendelik a dolgozókat a munkaidő-beosztásuktól eltérő munkaidőben, amit nem tekintenek rendkívüli munkaidőnek, ezért nem fizetnek nekik pótlékot, valamint előfordul, hogy szabadidőt sem kapnak helyette. Érkeznek panaszok azzal kapcsolatban is, hogy az intézmények bizonyos esetekben megtagadják a traumatológiai pótlékot a baleseti sérülteket ellátó munkavállalóktól,

ennek oka azonban csupán adminisztratív, szakmailag egyáltalán nem indokolt.

A szakszervezet szerint állandó probléma az is, hogy a betegágy mellett dolgozó ápolók munkaidejük letelte után is kénytelenek tovább dolgozni, általában napi 20–25 percet, amíg a következő műszaknak át nem adják az általuk ellátandó betegeket. Ezt a munkát kötelesek elvégezni, azonban semmilyen pótlékot nem kapnak érte. 20 perc talán nem tűnik soknak elsőre, de érdemes utánaszámolni, mennyi ingyenmunkát jelent ez valójában: hetente több mint 2 óráról van szó, ami havonta átlagosan 22 munkanappal számolva már 440 perc, évente pedig 254 munkanapra számítva 5080 perc, azaz kb. 84 óra.

Az új szolgálati jogviszonnyal elvették a korábban járó 5 nap pótszabadságot is azoktól a munkavállalóktól, akik a legnagyobb mértékben ki vannak téve olyan munkahelyi ártalmaknak, amelyeket se csökkenteni, se megszüntetni nem lehet.

A szakszervezet tudomása szerint ezen a területen is nagyon különböző a munkáltatói hozzáállás. Egy intézményben az erős vegyszerhatásoknak és pszichikai terhelésnek kitett patológusok és kemoterápiát végző ápolók például elestek a pótszabadságtól, más kórházakban viszont minden különösebb nehézség nélkül megkapják a dolgozók. Bár a szakszervezet szerint az említett intézmény maga is támogatja a kérelmüket, de nem akar a jogszabályi rendelkezéstől eltérően intézkedni, az OKFŐ-től és az EMMI-től pedig hiába kértek segítséget, az tavaly május óta várat magára.

Diszkrimináció éri a nyugdíjra jogosult egészségügyi dolgozókat is, akiknek – más területen dolgozó nyugdíjasokkal ellentétben–  le kell mondaniuk a nyugdíjukról, illetve – szintén munkáltatói szándéktól függően – az infláció miatti év közbeni nyugdíjkorrekcióról és a 13. havi nyugdíjról. A nyugdíjasok foglalkoztatásának nehezítése teljesen észszerűtlen, miközben minden egyes dolgozóra szükség lenne a betegek ellátáshoz.

Ezt a helyzetet ronthatja tovább a KATA átalakítása is, sok orvos és ápoló ugyanis kiegészítő keresetként a magánegészségügyben dolgozott katásként, cégeknek számlázva. Ápolóknál például bevett dolog volt, hogy 4 nap 12 órázás után a hétvégén vállalkozóként egy másik intézményben dolgoztak, jobb bérért, kizárólag az állami szférában vállalt munkából ugyanis nem lehet megélni, sokan másod-harmadállást vállalnak.

Most vagy megdrágul a magánegészségügy azért, hogy munkavállalóként tudja foglalkoztatni az eddig katázókat, vagy nem vállalnak másodállást az egészségügyi dolgozók, így pedig inkább a pálya elhagyása mellett dönthetnek.

Arra a kérdésre, hogy volt-e bármilyen hozadéka annak, hogy az egészségügy a Belügyminisztériumhoz került az új kormányalakítást követően, a szakszervezeti vezető azt válaszolta: sok változást nem érzékelnek, személyes egyeztetést nem folytat velük a minisztérium, és az az országos egyeztető fórum se jött létre, amelyet egyébként törvény ír elő 2020 óta.

Béremelésről sincs szó, a kormány a pedagógusbérekhez hasonlóan a szakdolgozók béremelését is EU-s forrásokból várja. Soós szerint ez nem reális elvárás, hiszen ahogy az oktatás, úgy az egészségügy is nemzeti hatáskör, aminek a költségeit ki kell tudni gazdálkodni önállóan.

Némi pozitívumként említette, hogy dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár már elfogadja a szakszervezet érvelését, miszerint fel kell zárkóztatni a szakdolgozók bérét az orvosbérekhez arányosan, és ezt néhány nyilvános nyilatkozatban is kijelentette. „Várjuk a konkrétumot nagyon, azzal nem lehet fizetni a boltban, hogy van egy-két impozáns nyilatkozat” – tette hozzá a szakszervezet vezetője.

Helyben szerveződik az ellenállás

Miközben az elégedetlenség egyre nő az egyébként is alacsony, az infláció hatására pedig végképp elértéktelenedő bérek és állandó jogsértések miatt, a sztrájk lehetősége minden eddiginél kisebb, így felmerül a kérdés, hogyan fejezhetik ki a dolgozók az elégedetlenségüket. Soós Adrianna úgy látja,

sokan sajnos csak úgy tudnak tiltakozni, hogy felmondanak, és elhagyják a pályát.

Helyi szinten ugyanakkor mindenképp lenne lehetőség a tiltakozásra a szakszervezet szerint. Több kórházban például sokan felmondták vagy tervezik felmondani az önként vállalt munkaszerződéseket tiltakozásképp, elutasítva azoknak a plusz munkaóráknak a vállalását, amelyeknek köszönhetően még épphogy képes működni az ellátórendszer.

Heti 48 óra fölött ugyanis csak a dolgozóval való megállapodás alapján, külön szerződésben rögzítve lehet munkát elrendelni, és nagyon sok helyen csak így tudják fenntartani az alapvető működést. Van, hogy három műtőből kettő nem működik a munkaerőhiány miatt, betegszállítóból fele annyi van, mint kellene, csak többletmunkával tudják fenntartani az ellátást – a sor még hosszan folytatható, szinte minden osztályon problémát jelent a szakemberhiány.

A pluszmunka elutasításával bizonyos szempontból a dolgozók is áldozatot hoznak, hiszen az azért járó – egyébként nem túl jó – plusz pénzt is elutasítják, az így felszabaduló időben ugyanakkor akár máshol is vállalhatnak mellékállást. Az így is egyre látványosabban akadozó ellátás viszont kritikus helyzetbe kerülhet egy-egy intézményben, amivel sikerülhet nyomást gyakorolni a döntéshozókra.

„Van azért egy pont, amikor azt mondják az emberek, hogy én ezt, hogy velem így bánnak, hogy ennyit fizetnek nekem, hogy hetente 72 órát dolgozzak, ezt nem fogom bevállalni” – mondta Soós Adrianna, aki szerint egyre többen éreznek így.

Az önként vállalt pluszmunka elutasítását a szakszervezet is támogatja, és igyekszik koordinálni, emellett intézményi szinten folyamatosan munkaügyi vitákat folytat a dolgozók jogaiért a hozzájuk beérkező panaszözön nyomán.

„Az egészségügyben szinte nem lehet sztrájkolni, de azért bizonyos lépéseket lehet tenni. Látjuk, hogy a pedagógusok is majdnem törvénytelenül sztrájkolnak, és engedetlenségi mozgalmakat folytatnak. Ha nem látunk érdemi változást belátható időn belül, akkor biztos, hogy ebbe a dolgozók nem fognak belenyugodni”

– mondta a szakszervezet vezetője. Bár azt egyelőre nem szeretnék elárulni, milyen lehetőségeket látnak az országos nyomásgyakorlásra, arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni a tanárokéhoz hasonló engedetlenségi akciót az egészségügyben, Soós azt felelte:

„Én el tudom képzelni, de az kevés, hogy én el tudom képzelni, a kollégáimnak is el kell tudni képzelni.”