Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Télen tartják az őszi szünetet az ELTE-n a rezsiárak miatt

Meghosszabbított téli szünet lesz az őszi helyett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, hogy ezzel is próbálják lejjebb szorítani az intézmény épületeinek téli energiafogyasztását – derült ki az egyetem különböző online felületeiről kedden. 

Azért lényeges megjegyezni, hogy nem egyetlen közleményből derült ki a pontos tényállás, mert a Bölcsészettudományi Karhoz tartozó ELTE Média tanszék saját Facebook-felületén kedden délelőtt azt kommunikálta, hogy az egyhetes őszi szünet elmarad, cserébe viszont ugyanennyivel hosszabb lesz a téli oktatási szünet. Mindehhez azt is hozzáfűzték, hogy az egyetem vezetése a rezsiárak emelkedése miatt hozta meg ezt a döntést. 

Az ELTE Média közleménye eredeti formájában. Forrás ELTE Média Facebook

 

Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a változtatás csak a Bölcsészettudományi Kart, vagy más karokat is érint-e az egyetemen. A Mérce ezalatt nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy a Társadalomtudományi Kar is érintett az intézkedésben. 

Kedden délután aztán az ELTE összegyetemi honlapjára kikerült egy újabb közlemény, amelyben lényegében az egész egyetemre vonatkozóan megerősítették a korábban az ELTE Média által közölt állításokat, ám jelentősen átfogalmazták azokat több ponton. Ezzel nagyjából egyidőben, délután 2-kor az ELTE Média posztját is átszerkesztették az összegyetemi közlemény tartalmával összhangban. Így egyrészt teljesen kikerült belőle az az indoklás, hogy a szünhét eltolására a rezsiárak miatt van szükség. Másfelől pedig az összegyetemi közlemény nem állítja, hogy elmaradna az őszi szünet, ehelyett – némi képzavarral élve – úgy fogalmaz: „az őszi szünet 2022. december 12–17. (hétfő–szombat) között lesz”. Azt is írják, hogy „így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége 2022. december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz.”

Bár az ELTE Média délelőtti közleményében az is szerepelt, hogy a vizsgaidőszakot távoktatásban fogja bonyolítani a kar, az összegyetemi közlemény ezt nem erősítette meg. Ezzel kapcsolatban csupán annyit írnak: „Az egyetem egyebekben változatlan működési rendben kezdi meg a tanévet. Esetleges későbbi oktatásszervezési vagy a működést érintő rendelkezésekről megfelelő időben tájékoztatást adunk.” Fontos megjegyezni, hogy egy, az oktatók számára küldött, a Telex birtokába került levélben szintén szerepelt a vizsgaidőszak online megtartásáról szóló terv, legalábbis a BTK vonatkozásában.

Az ELTE kapcsán augusztus közepén írta meg a Népszava, hogy az energiaválság, a növekvő rezsiárak és az állami támogatások csökkenése miatt takarékoskodásra kényszerülhet Magyarország legnagyobb – és a nagyobb egyetem közül egyelőre másodmagával állami fenntartásban maradt – egyeteme. Más egyetemek egyelőre nem közöltek hasonló döntést. A Telex kérdésére a már alapítványi fenntartásba került Corvinus és a Pécsi Tudományegyetem azt válaszolta, nem terveznek változtatni a tanév rendjén.

Az Eduline a félévkezdés előtt megkereste az egyetemeket, akkor azt nyilatkozták, a rezsi is drasztikusan emelkedhet a következő hónapokban. Az intézmények egy részében akkor próbálták megbecsülni, nagyjából mekkora plusz kiadással számolhatnak a néhány nap múlva induló őszi szemeszterben, máshol viszont a hosszú távú szerződések miatt még nem tartanak a drágulástól. Online oktatást viszont sehol nem terveztek.

Az ELTE alá tartozó köznevelési intézményekről az egyetem azt írja: „A köznevelési intézmények tekintetében a mindenkori általános kormányzati szabályok szerint járunk el, a kollégiumok működése folyamatos.” Ami a mindenkor általános kormányzati szabályokat illeti, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtikár az elmúlt hetekben több fórumon is tagadta, hogy az állami közép- és általános iskolákban online oktatás bevezetése kerülne fontolóra a rezsiköltségek megspórolása céljából.