A 2022-es Éghajlatváltozási Teljesítményindex (CCPI) szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarország teljesít a legrosszabbul klímavédelem terén, és a 64 országot és államalakulatot vizsgáló listán 53. helyezésével a legrosszabb minősítésű országok között szerepel – derül ki az Átlátszó cikkéből.

Mindazonáltal jelenleg egyik ország sem teljesít megfelelően ahhoz, hogy az évszázad végéig el lehessen kerülni a globális átlaghőmérséklet másfél fokos emelkedését az iparosítás előtti szinthez képest.

Beleértve a legjobban teljesítő Dániát, Svédországot és Litvániát is. Ez a tanulmány szerzői szerint azt jelenti, hogy ha valamennyi ország olyan hatékony lenne klímavédelemben mint az első helyezettek, akkor sem lehetne elkerülni a katasztrofális mértékű klímaváltozást – ebben egyébként a komolyanvehető kortárs klímatanulmányok szinte kivétel nélkül egyetértenek.

A vizsgált országok együttesen felelősek a globális üvegházhatású gázkibocsátások 92 százalékáért. A CCPI egy kormányoktól független szervezet által összeállított mérőeszköz, ami több faktort vesz figyelembe egy adott ország pontszámának megállapítása során:

• üvegházhatású gázkibocsátások – 40%;
• megújuló energiaforrások használata – 20%;
• energiahasználat – 20%;
• valamint az klímavédelmi irányelvek hatékonysága és alkalmazása – 20%.

Az első három kategória tekintetében nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ-ügynökségek) adatai felhasználásával számítják egy adott ország pontszámát múltbéli tendenciák és a várható értékek alapján, míg az utolsó 20 százalék tekintetében vizsgálják az adott országok klímavédelmi irányelveit és klímacéljait a tekintetben hogy mennyire alkalmasak a kibocsátás-csökkentésre. A módszertan részletesen itt érhető el.

Magyarország nagyon rosszul teljesít az egy főre eső üvegházhatású gázkibocsátás terén, és szembetűnő, hogy szemben az Európai Unió 55 százalékos célszámával, 2030-ig mindössze 40 százalékkal kívánja csökkenteni kibocsátását, amit a tanulmány összeállítói szintén negatívan értékeltek. A tanulmány készítői üdvözölték ugyanakkor, hogy a kormány 2025-re tervezte a Mátrai Erőmű bezárását – ami a jelenlegi energiaválság és gázhiány fényében már nem olyan biztos, mint néhány hónappal ezelőtt.

Azt is érdemes látni ugyanakkor, hogy a magyarországi károsanyag-kibocsátás jelentős részéért felel az ipari termelés. Ez viszont javarészt a külföldi tőkéhez kapcsolódó ipari tevékenységből fakad, elég ha a magyarországi ipar zászlóshajójára, az autóiparra gondolunk. Az iparágat a multinacionális cégek dominálják.

Ez globális szinten is igaz – tehát számos nagy szennyező esetében a centrumból kiszervezett ipari kapacitásokhoz kapcsolódó ühg-kibocsátásról beszélhetünk, a periféria és a félperiféria-országokat pedig gazdasági értelemben a jelenlegi globális rendszer erősen ösztönzi a centrum működőtőkéje általi iparosításra – amit láthatunk a magyarországi iparpolitika esetében is.

Ezt leegyszerűsítve úgy írhatjuk le, hogy a centrum kihelyezi a szennyező és kizsákmányoló ipari termelést azon országokba, ahol lazábbak a szabályozások és a közvélemény – a társadalom általános anyagi helyzetéből fakadón – nem is annyira érzékeny ezen kérdésekre. A megtermelt érték jelentős része azonban elhagyja ezeket az országokat, a költségeket pedig jobbára a helyi társadalom viseli.

Ezért összességében nehéz megállapítani, hogy az egyes országok gazdaságai milyen mértékben járulnak hozzá a környezetkárosításhoz és a klímaváltozáshoz, inkább iránymutatásként szolgálhat – hisz lehet, hogy egy Tesla autót Kínában gyártanak le, miközben a cég profitja jelentős részben az USÁ-ba vándorol, a kocsit pedig Norvégiában fogják forgalomba helyezni.