Halmokban álltak a tanácsadói tanulmányok arról, hogy mivel kellett volna többséget szerezni a választáson, az előválasztás részben önbecsapásnak bizonyult – véli Jámbor András, a Budapest 6-os körzet újonnan megválasztott országgyűlési képviselője, lapunk egykori alapító főszerkesztője, akinek van elképzelése arról, hogy mit lehet és mit kell megvalósítani a következő két év baloldali politizálásában, és szerinte sietség nélkül is meg lehet verni a Mi Hazánkat. Az újdonsült képviselő szerint:

• Az előválasztás rányomta a bélyegét a kampányra, az ellenzéknek nem sikerült megtalálnia azokat a témákat, amik a keménymagon kívül is érdeklik a szavazókat.
• Pártszavazók helyett társadalmi rétegződésekről, osztálykérdésről, gazdasági helyzetről, végzettségről, településszint szerinti megkülönböztetésről kellene szólnia a politikának.
• Helyi szinten jól működtek a kampányok, de a felső vezetéshez már nem értek el ezek a hangok.
• A politika feladata nemcsak a hatalom ellenőrzése, hanem elsősorban az emberek képviselete, amit egyelőre nem mindenki lát az ellenzék soraiban.
• A fideszesek okosabbak voltak, jobban látják, hol húzódnak a társadalmi törésvonalak, és jobban tisztában vannak a nemzetközi környezetünkkel.
• A Fidesz nem kínál valódi megoldásokat, és látszatintézkedések helyett valódi, a társadalom széles rétegeinek érdekeit szolgáló újraelosztásra van szükség.
• A jelen válságban a közösségépítésre és a közösségi segítségnyújtásra kell koncentrálni.
• Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e több techno a Parlamentben.

Mérce: Haladjunk időrendben, és beszéljünk először az előválasztásról. Az eredmény fényében is, mit gondolsz, szervezeti értelemben hátráltatta a kampányt, hogy Márki-Zay Péter külsősként vezetett egy már kialakult szövetségi struktúrát?

Jámbor András: Az előválasztás nagyon erősen rányomta a bélyegét arra, ahogy utána az ellenzék saját magának és saját magáról beszélt. Az előválasztáson a magszavazók mentek el szavazni. Az antikorrupció és az alkotmányozás voltak a fő témák, ez mozgatta meg a véleményvezér értelmiségieket, és úgy tűnt, hogy ezzel lehet aktivizálni a tábort. MZP ezekben a témákban erőseket tudott mondani, ezért ő lett az előválasztás győztese. De rajta maradt ezen a tripen az ellenzéki közeg, és ezeket a témákat vitte tovább. Csak már nem annak az egymillió szavazónak kellett beszélni, hanem hatmilliónak. És hatmillió szavazónak már mások az igényei.

Szerintem az előválasztás nagy hibája volt – illetve nem tudom, hogy ez hiba, vagy inkább a rendszer szükségszerű terméke –, hogy a szavazóbázis beszűkült a saját középosztálybeli közegére. Strukturálisan pedig – miután eredetileg május-júniusra tervezték, ám a Covid miatt csúszott majdnem fél évet – biztosan sokkal kevesebb idő volt ennek az egésznek az összerázódására. És egy olyan jelölt, aki nem része a hatpárti szövetségnek, sokkal nehezebben rázódott bele szervezetileg is ebbe a folyamatba.

Már sok cikk jelent meg arról, hogy hogyan nézett ki ez a kampány: volt Márki-Zay Péter és köre, volt a Mindenki Magyarországa Mozgalom, volt egy központi kampány, volt egy központi kampánycsapat, volt a párteliteknek beleszólása, voltak a külön pártkampányok, végül pedig az egyéni jelöltek kampányai. Erre nehéz azt mondani, hogy egy jól felépített, a döntéshozatalt és a végrehajtást jól támogató struktúra lenne. A struktúra jobb kialakulását pedig az sem segítette, hogy ilyen közel volt az előválasztás a választáshoz.

Mérce: Az előválasztást megelőzően is kérdeztünk a visszaléptetésekről és a pártközi alkukról. A mából visszanézve sem tulajdonítasz nagyobb jelentőséget ezeknek?

Jámbor András: Nem értékelem másként most sem, bár azt gondolom, hogy két fordulóra lett volna szükség az egyéni jelöltek esetében is. Több, másodikként végzett egyéni jelöltről is azt gondolom, hogy fordíthatott volna a második fordulóban, és akkor jobban érvényesült volna az a szemlélet, hogy az előválasztáson a jobb jelöltek kerülnek ki győztesen. Ha két forduló lett volna az egyéni jelöltek számára is, akkor más a miniszterelnökjelölt-választás is. Lettek volna egyéni jelölti csaták is, és valószínűleg másképp strukturálódik a politika is, a második fordulóban mindenkinek érdeke lett volna, hogy a megmaradt miniszterelnök-jelöltek köre csoportosuljon az egyéni jelöltjeivel, de a nagy egész még így sem jött volna létre.

Mérce: Okozott anomáliákat, hogy Karácsony Gergely a két előválasztási forduló között nem egyeztetett a pártvezetőkkel a visszalépéséről?

Jámbor András: A politikában szoktak születni egyéni döntések az intézményes struktúrák megkerülésével.

Mérce: Mégis volt egy megállapodás Karácsony és az őt jelölő pártok között…

Jámbor András: Arról nem volt megállapodás, hogy nem lép vissza. Ennek a visszalépésnek olyan nagy jelentőséget nem érdemes tulajdonítani, mint amekkorát most próbálnak. Az minden számból – a végeredményből is – látszik, hogy volt egy felfutása Márki-Zay Péter népszerűségének. Utólag látjuk, hogy a mi választókerületünkben a három szavazóponton hogyan alakultak az eredmények naponta az előválasztás első fordulójában. Az elején Márki-Zay Péter 15-20 százalékon állt, majd a második forduló utolsó napjaiban 25-30 százalék közötti szavazatarányokat kapott. Nem arról van szó, hogy Karácsony visszalépésével kapott egy svungot, egyébként is volt svungja, amivel ment fölfelé. Noha ez már egy történelmi kérdés, én azt gondolom, hogy ha nem lép vissza Karácsony Gergely, akkor is hasonló eredmény született volna a parlamenti választáson.

Mérce: Összegezve milyen tanulságokkal szolgál az előválasztás, amelyet meg kellene szívlelnie az ellenzéknek a jövőben?

Jámbor András: Az előválasztás egy eszköz, amit nem szabad túldimenzionálni. Egy olyan folyamat, amit először csináltunk igazán nagyban. Míg a főpolgármesteri előválasztásnak kulcsszerepe volt Karácsony Gergely 2019-es győzelmében, az országgyűlési ellenzéki előválasztás egy olyan jelöltet termelt ki, aki végül nem nyert. Hogy miért nem, az szerintem nem annyira egyértelmű. Ha nincs a háború, akkor Márki-Zay Péter karaktere nagyon másképpen működik a választóknál. Ha az a kérdés, hogy ki megy szembe Orbán Viktorral, ha az a kérdés, hogy Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor, akkor ez a kicsit agresszív, túlmozgásos karakter működhetett is volna. De ez már történelem, nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a háborús helyzetben egészen más karakterre vágytak az emberek, mint amit Márki-Zay Péter tudott nyújtani.

Emellett az előválasztásnak volt egy önbecsapás-része, pontosan azért, mert hihetetlen siker volt, hogy elment nyolcszázvalahányezer ember, ami az elmúlt tizenkét év egyik legnagyobb politikai mozgósítása. Ez az önbecsapás két részből állt: egyrészt elhittük, hogy az előválasztáson sikeres politika a Fidesz ellen is működik. Az előválasztás

egyik tanulsága tehát szerintem ez: ami a magszavazóknak szól, arra nem feltétlenül vevő a teljes szavazói közeg. De ez nemcsak az előválasztás, hanem ez elmúlt tizenkét év politizálásának a tanulsága is. Vannak szimbolikus ügyek, amelyek megmozgatnak embereket, de nem tudsz velük többségbe kerülni.

Az önbecsapás másik része techinikai jellegű: begyűjtöttünk 800 ezer kontaktot, amelyekre az ellenzéki mozgósítás is épült. Ez a mozgósítás szerintem brutálisan jól sikerült. Ez látszik az érvénytelen népszavazáson is: az, hogy az ellenzéki szavazók 60-70 százaléka – nyilván egy részük tévedésből ikszelt érvénytelenül, nem értette a kérdést – érvénytelenül tudott szavazni, azt mutatja, hogy felkészítettük a magszavazókat arra, hogy mit kell csinálni a népszavazáson, pedig ez egy bonyolult választói aktus. Csak az a baj, hogy az előválasztás után nem lett elvégezve az a politikai munka, amivel máshonnan húzunk be kontaktokat, hogy megpróbálunk bizonytalan szavazókat elérni. Így hiába volt iszonyatosan jó adatalapú mozgósításunk, ez azokat mozgósította, akik 90 százalék eséllyel egyébként is elmentek volna szavazni.

Mérce: A 24.hu-nak adott interjúdban azt mondtad, hogy jobban kellene látni a számokat ahhoz, hogy megmondhasd, ki volt a hülye. Most, hogy jobban látod a számokat: ki volt a hülye?

Jámbor András: Azt, hogy ki volt a hülye, szerintem így felesleges felvetni. Amit Márki-Zay Péter mond, miszerint dekára megvoltak a baloldali szavazók, azóta már látjuk, hogy nem igaz. Szerintem ahhoz, hogy jó értelmezéseket kapjunk, nem is szabad „jobbikosoknak” hívni azokat, akik nem mentek el szavazni. Kicsit furcsa a magyar politikában az, hogy nincsen szó társadalmi rétegződésekről, osztálykérdésről, a szavazók gazdasági helyzet, végzettség, településszint szerinti megkülönböztetéséről, ehelyett csak pártszavazókról beszélünk, mintha nem képviselet és ideológiák mentén kapcsolódnának a szavazók, hanem csak meglátnak egy logót, ami tetszik nekik.

Az látszik szerintem, hogy a 2006-os MSZP-szavazók azok, akik még nagyobb arányban hagyták el az ellenzéki tábort. Sok szó van most arról, hogy a vidéki, falusi szavazók hiánya lett az ellenzék veszte, de nekem

az a tippem, hogy Miskolcon szavazatszámban és százalékosan is sokkal nagyobbat erősödött a Fidesz, mint a falvakban. Miskolcon 4 évvel ezelőtt harmincvalahány százalékot kaptak, most közel ötvenet. Szerintem az a fő kérdés, hogy mi történt Békásmegyeren, a Havannán.

Azokat a lakótelepeket lenne nehezebb kiemelni az egész ország területéről, ahol nem történt átfordulás a Fidesz javára. Ahol 1990 óta az MSZP-re, illetve az abból kiváló DK-ra szavaztak.

Azt kell megnézni, hogy a nagy- és kisvárosi alsó-középosztálybeli szavazók miért pártoltak el az ellenzéktől, reménykedni benne, hogy nem véglegesen pártoltak el, és meg kell nézni, hogyan lehet őket visszaszerezni. Olyan politikát kell csinálni, amiről elhiszik, hogy ténylegesen az ő életüket segíti, és amely kormányon is tudja képviselni az ő ügyeket, gondjaikat.

Mérce: Egységes ellenzéki jelölt voltál, a pártok is részt vettek a kampányodban, és te is ráláttál az ellenzéki kampányra több körzetben is. Mi hiányzott szerinted ezekből?

Jámbor András: Szervezeti téren, a kampányban én elképesztően jó működéseket tapasztaltam. Szél Bernadett, Dorosz Dávid, Márton Roland vagy nagyon távolról Stummer János kampányában is láttam, hogy kigürizték a belüket, egészen nagyot mentek. A többi hasonló körzethez képest ők szorosabbra is hozták az eredményt, amelyek ettől még persze nagy vereségek lettek.

Én inkább tartalmi hiányosságokat látok. A kérdés nem az, hogy a kampányban mi volt a hiba, hanem hogy az azt megelőző 12 évben mi volt a hiba, és hogyan lehet kijavítani. Márton Roland, aki tíz éve székesfehérvári képviselő, és van helyi csapata, éppen ezért tudott jobb kampányt futtatni. Ismeri a sarki péket, és őt is elegen ismerik ahhoz, hogy higgyenek benne, és becsatlakozzanak.

A kérdés az, hol kaptak ki ezek a közösségek, kapcsolatok, és hol nem voltak egyáltalán. Lehetne jócskánt sorolni az „ejtőernyős” jelölteket, akik sokkal nagyobb arányú vereséget szenvedtek, éppen azért, mert ott ez a fajta közösség nem létezik. És nyilván azért Budapesten erős az ellenzék, mert főleg itt léteznek azok a közösségek is, amelyek közel állnak a pártok körüli csoportosulásokhoz, így jobban érintik a személyes életüket az ellenzéki pártok ügyei is.

Mérce: Több helyen is az intézményépítés fontosságát emelted ki. Az ellenzéki pártoknak intézményépítésbe kellene fogniuk?

Jámbor András: Amikor erre vonatkozó kritikát fogalmazunk meg, érdemes azzal is szembenézni, milyen országban élünk. Vannak olyan pártok az ellenzéki oldalon, amelyek nem rendelkeznek létező közösségekkel: vannak szavazóik, de politikai közösségük nincsen. Aztán vannak olyan pártok, amik rendelkeznek közösségekkel, de nincsenek szavazóik.

Mérce: Az előző kétharmadok után és most elkezdtek beszélni az ellenzék „megtisztulásáról”. Erről neked mi jut eszedbe, hogyan gondolsz erre a folyamatra? Hogyan nézne ez ki?

Jámbor András: Két dolog van itt egyszerre: egyrészt a politika egy olyan műfaj, ahol meg kell nyerni dolgokat. Akkor újul meg a politika, ha ezek a dolgok meg van nyerve. Ez elég csúnyán hangzik tudom, de a politika legitimációról szól, intézményekről szól, ezektől alakulnak át a struktúrák, nem attól, hogy okos értelmiségiek jó cikkeket írnak valahol.

Másrészt viszont tudjuk: ez egy autoriter rezsim, aminek érdeke, hogy ezeket a struktúrákat befagyassza, és megakadályozza azt, hogy ilyen szempontból bármiféle változás történjen.

Mérce: Szerinted azoknak az ellenzéki képviselőknek a névsora, akik most a parlamentbe jutottak, főleg a listán szereplőké, mennyiben járul hozzá éppen ennek a struktúrának a fennmaradásához?

Jámbor András: Én inkább úgy fogalmaznék: nagyon nagy hiba volt, hogy az előválasztáson már nem volt listás szavazás, mondjuk azzal a módszerrel, mint Szlovákiában, ahol lehet rangsorolni a listára kerülő képviselőket, egyszerre többet is. Azért is hiba – és nyilván pontosan ezért nem is volt listás előválasztás – mert egy listás előválasztásnál bizony kihullottak volna az együttműködésben résztvevő pártok egyes ismertebb nevei. Persze minden pártnak megvan a maga értéke ebben a rendszerben, és lehet, hogy egy előválasztáson éppen azok a pártok szerepelnek jól, amelyek utána a választáson nem feltétlenül, de ettől függetlenül szükség van arra, hogy az előválasztás egyben mobilitást is jelentsen az ellenzéken belül, hogy meg tudjanak újulni az ellenzéki struktúrák.

Mérce: Mindezeknek a fényében: továbbra sem gondolkoztok azon, hogy a Szikra párttá alakuljon?

Jámbor András: Pont ezek a megállapítások azok, amik leginkább abba az irányba terelnek, hogy ne alakuljon azzá. Egy ilyen befagyott struktúrában egy új párt egyetlen dologra jó, belemegy a pártpolitikai küzdelembe, átveszi a pártlogikát, és ezáltal újraossza azt az ellenzéki szavazótábort, amit valójában nem újraosztani, hanem növelni kéne.

A Szikrában nincs erről stratégiai döntés, de szerintem a tagság nagy része osztja, amit én is gondolok erről: hogy a pártforma alapvetően egy eszköz. Az értékeid képviselete és az ügyek megnyerése érdekében pedig mindenfajta pártpolitikai, civil politikai, szakszervezeti politikai eszközt egyaránt kell használni. És mi nem négy évre szerződtünk, nem erre a kampányra és nem is arra, hogy Jámbor Andrásból országgyűlési képviselőt csinálunk. Hosszú távon akarunk olyan struktúrákon és intézményeken dolgozni, amik a baloldali politikát tudják építeni.

Mérce: Ebben benne van, hogy egy adott ponton szükség van pártra?

Jámbor András: Egy adott ponton szerintem benne lehet. Ez a személyes véleményem: az, hogy hogyan pakoljuk szét és össze a különböző ellenzéki pártokat, ki hogy indul az EP-választáson, hogy beülünk a parlamentbe, vagy nem ülünk be, hogy milyen bizottságokba ülünk be, mindezek a kérdések engem ma már idegesítenek. Mert kimarad ezekből az, hogy milyen stratégia mentén lehet egy ilyen rendszerben működni.

Ahogy az is kimarad, hogy megélhetési válság van, az élelmiszerárak 20 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Egyszerűen vannak itt problémák, amikkel foglalkozni kéne.

A napokban volt egy TASZ-os konferencia, ahol tizenhatszor elhangzott, hogy a politika feladata a hatalom ellenőrzése. És egy adott ponton már azt válaszoltam, hogy szerintem nem ez a kizárólagos feladata, hanem az, hogy képviselje az embereket. Ennek a képviseletnek a hatalom ellenőrzése csupán egy eszköze.

Mérce: Idáig az összefogás szervezeti kérdéseiről beszélgettünk. Az összellenzéki programra szerinted rányomták a bélyegüket a pártközi kompromisszumok? A listára például rákerült három roma jelölt is, de egy politikai megegyezés részeként. Eközben a romapolitika – az 1Magyarország és más civilek szerint is – a programban dekára és tartalomra is kevés. Mennyire veszett el idén a sok bába közt a gyerek?

Jámbor András: Ismét azt tudom mondani, hogy a politikában meg kell nyerni dolgokat. Márki-Zay Péter például elérte, hogy három roma jelölt legyen. Hogy ez most valós képviselet, vagy nem, az már más kérdés.

Ha hat párt együtt indul, akkor ott bizony politikai egyezségek fognak irányítani, hatalmi-legitimációs kérdés lesz, hogy mi kerül bele a programba. Lehet, hogy az ellenzék rosszul járt azzal, hogy a romakérdést nem tematizálta megfelelően. De akik mást akartak, ezt a meccset elveszítették. Nem voltam benne a program írásában, de lehet, hogy ebben én is hibáztam. Ha ez nekem fontos, akkor ugyanis többet kellett volna dolgozni azért, hogy ez a kérdés meg legyen jelenítve és meg legyen nyerve.

A politika nem úgy képződik, hogy írunk egy röpiratot, és már mindenki érti is. Végig kell vinni küzdelmeket és meg kell őket nyerni. Ha mondjuk 2008-2009-re visszanézünk, akkor a balliberális értelmiség attól zengett, hogy az egykulcsos adó fogja megmenteni Magyarországot a válságtól, ahhoz képest a 2022-es egy egészen elképesztően progresszív program volt. Ha azt nézzük, én mit gondolok a világról, akkor meg kevésbé volt az. De az én szavazóim sem mind baloldaliak.

A következő négy évben pedig nekem is igen szép dilemma lesz, hogy a saját értékeimet, az engem megválasztó ellenzéki közeg elvárásait, az általam képviselt helyi szavazók különböző nézeteit, és a körülöttem lévő közegnek a gondolatait hogyan lehet egybegyúrni a képviselet formájában.

Ezek politikai-hatalmi kérdések, amiktől nem kell félni, mert ha nem játsszuk le ezeket, akkor abban a pillanatban veszítettünk.

Mérce: Ha már itt tartunk… Szerintünk a kampánynak egy elszalasztott lehetősége volt nem reflektálni arra, hogy milyen mértékben perverz a magyar újraelosztási és szociális rendszer, hogy Magyarország gazdasági berendezkedése, amelyet jelenleg a NER határoz meg, mennyire az eliteket favorizálja… Nem kellett volna világosabban kommunikálni, hogy vannak társadalmi csoportok, amelyeknek a privilégiumaikat fel kell adniuk a társadalmi közjó érdekében, illetve hogy vannak társadalmi csoportok, amelyeknek az érdekeit sérti egy társadalmilag érzékenyebb politika, amelynek révén a közszolgáltatások minősége, az újraelosztás jobb színvonalú lehessen. Ehelyett Márki-Zay Péter és az egész ellenzéki oldal azzal kampányolt, hogy a CSOK-ot megtartjuk, majd egy kicsit reszelünk rajta, holott ez nagyon igazságtalan rendszer.

Jámbor András: Szerintem is elszalasztott lehetőség, és azon fogok dolgozni a következő négy évben, hogy még egyszer ne szalasszuk el, és ebbe az irányba menjünk. Másrészt viszont nézzük meg, kik hova szavaztak. Egészen elképesztő módon, vagyis nem annyira elképesztő módon a perverz újraelosztás kedvezményezettjei leszavaztak az ellenzékre, azok pedig, akik nem kedvezményezettjei – ahogy ez strukturálisan alakul -, leszavaztak a Fideszre. Ez nagy átlag, de nagyjából ez a helyzet. Látni kell azt, és szerintem nagy hiba, hogy nem vettük figyelembe, hogy ha megnézzük, hogyan alakul az egyes társadalmi rétegekben a fogyasztásra költhető pénz, akkor 2010 óta a konjunktúra miatt valamennyi számára pozitívan. A társadalom minden szektora jobban él ebből a viszonyítási szempontból, mint 2010-ben. Nyilván a felső decilisek még jobban élnek.

Mérce: Karácsony Gergely a két előválasztási forduló között arról beszélt, hogy baloldali politikával nem lehet többséget szerezni Magyarországon. A Telexnek most úgy nyilatkozott, hogy az összefogás elitista szempontból mesélte el a saját történetét. Szerinted van ellentmondás a két állítás között?

Jámbor András: Szerintem tudomásul kell vennünk a választás után, hogy a fideszesek okosabbak voltak. Sokkal többet olvasnak nemzetközi politikáról, sokkal jobban értik a globális folyamatokat, amik beszivárognak a magyar társadalomba, sokkal jobban értik, hogy milyen törésvonalak húzódnak a magyar társadalomban. Mondjuk ez nem nehéz, amikor a magyar balliberális politikai elit még mindig azt gondolja, hogy a szavazók azok leesnek valahonnan, és nem társadalmi csoportoknak a termékei, tisztelet a kivételnek.

Nagyon, nagyon sok mindent kell tanulnunk arról, hogyan rétegződnek a választói, társadalmi csoportok, hogy mik az igényeik, hogyan tudjuk ezeket kiszolgálni. Szerintem nincs igaza abban, hogy baloldali politikával nem lehet nyerni. Az nagy kérdés, hogy mit jelent a baloldali politika (nevet) 2022 Magyarországán. Vannak azok az értékek, amiktől nem lehet tágítani, amikor baloldali politikáról beszélünk, de hogy hogyan képződik meg ez jól, az már egy másik kérdés. Az pedig, hogy elitista volt az ellenzéki kampány, 100 százalékig igaz. Belefulladtunk az előválasztás kampány-tematikájába, és az előválasztáson fővárosi, nagyvárosi, értelmiségi, magasabb végzettségű, magasabb társadalmi presztízsű, magasabb jövedelmű szavazókat megmozgató tematikákkal kampányoltunk.

Továbbá – és ez szerintem a választások óta még inkább látszik -, úgy tűnik, hogy nem tudunk másról beszélni, csak magunkról. Az egész mandátumfelvétel-kérdés, a bizottsági helyekre beülünk/nem ülünk be dilemma a magunkról beszélés hardcore esete. Ott van például az az 5 pont, amit a Momentum feltételül szabott, hogy beüljön a Parlament alakuló ülésére. Ha megnézzük azt az 5 pontot, gyakorlatilag csak és kizárólag az ellenzéki politikusok lehetőségeiről szólnak. Nincsen bennük egyetlen egy olyan ügy sem, ami valósan, közelről érintené a magyar állampolgárok nagy tömegeit.

Mérce: Az ellenzéki elit szinte teljes egyetértésben fogalmazott meg vaskos kritikákat a hatósági árazás bevezetésekor, és még a baloldalibb része is azt mondta, hogy ez egy rossz megoldás, és lehet, hogy nem a legmegfelelőbb kezelése a válságnak, de ha jelenleg nem lenne hatósági árazás, akkor az érintett árucikkek 25-30 százalékkal drágábbak lennének. Ha arra kerülne a sor, te megszavaznád a hatósági árak fenntartását az Országgyűlésben?

Jámbor András Ez egy jó kérdés. Megszavaznám, mert nincs esélye, hogy egy alternatív eszközt bevezessenek, de biztos, hogy kell alternatívát benyújtani. Alapvetően ez egy sokkal tágabb probléma. Lehetséges volna az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése, amit a lengyelek is csináltak. Lehetséges az ártámogatás. Fontos, hogy milyen a magyar mezőgazdaság szerkezete, hogy a műtrágya-árak iszonyatos elszabadulása hogyan fogja a termelékenységet csökkenteni? Hogy az orosz-ukrán háború miatt a búza ára hogyan fog felszökni? Hogy amúgy mit gondolunk a kisüzemi versus ipari gazdálkodás kérdéséről? Hogy hogyan kéne az egész mezőgazdaság struktúráját átalakítani?

A hatósági ár szerintem nem egy eredendően jó vagy rossz intézkedés, hanem alapvetően az adott helyzetben lehetséges válaszlépés.

Az a problémám a Fidesz intézkedéseivel, hogy a legtöbb esetben nincsen olyan hosszú távú hatása, amivel hosszú távon lehetne a létező problémákat mérsékelni.

Tehát ha a hatósági árak mellé lennének ezt az igényt kielégítő intézkedések, akkor sokkal jobb szívvel szavaznám meg. De basszus, van ebben a választókerületben 4 ezer olyan nyugdíjas, akinek 100 ezer forint alatti a jövedelme, és nem mondhatom azt, hogy „hát majd a gazdasági helyzet megszüli, hogy most éhen haltok-e, vagy sem.” Tehát, ha van olyan intézkedés, ami rajtuk segít, akkor meg kell szavazni. De alternatívát is kell mondani.

Mérce: A választás másnapján, sőt, valójában a te beszédedben már aznap megszülettek azok a megfejtések, hogy megélhetési kérdésekkel kell politizálni. Az, hogy ez az összefogás történetének egy korábbi szakaszában nem jutott el arra a pontra, hogy ebből valódi, tartalmi politika legyen, szerinted hol bukott el? Erre is az a válasz, hogy meg kell nyerni ezeket?

Jámbor András: Az erről szóló politikai tanácsadói tanulmányok, kutatások, dolgozatok halmokban állnak. Márki-Zay Péter is kapott százoldalas dokumentumot arról, hogy miért a megélhetési kérdésekkel, milyen társadalmi csoportot célozva, hogyan kell politizálni. Ez ott volt minden politikus asztalán. Már a Botka-féle „fizessenek a gazdagok” óta megvannak ezek a kutatások. Már akkor látta mindenki, hogy mivel kell, mivel lehet Magyarországon többséget szerezni. Van ebben megnyerés-kérdés is, és egyéni jelölti szinten nagyon sokan éreztük, hogy mivel kell kampányolni, és a helyi kampányokban a megélhetési kérdések sokkal inkább jelen voltak. Budapesten szerintem nem volt olyan jelölt, aki lakhatási kérdésekkel ne kampányolt volna valamilyen módon: bérlakásépítés, panelfelújítás, satöbbi. De egy szinttel feljebb, ahol már kisebb volt a választói visszacsatolás, és nagyon erős volt a „mekkorát nyertünk az előválasztáson” élménye, ott ezek már nem jöttek elő.

Mérce: Milyen mértékben a baloldali üzenet, és milyen mértékben az ellenzéki politikai hév és fellángolás okozta a győzelmedet itt Józsefvárosban és Ferencvárosban? Sokszor mondtad, hogy baloldali üzenettel nyertél, de ebben mennyire van benne a baloldaliság, és mennyire hogy ott van a hátad mögött az a hat pártlogó?

Jámbor András: A hat pártlogó nélkül esélytelen lett volna a győzelem, ez teljesen egyértelmű. Nem lehet többséget szerezni egy választókerületben anélkül, hogy melletted lennének nagy társadalmi támogatottságú szervezetek. 18 százalékos országos mínusz és egy viszonylag szoros budapesti eredmény mellett el lehetett volna bukni ezt a választókörzetet, vagy alapjáraton legalábbis olyan szorosnak kellett volna lennie, mint a többi dél-pesti körzetnek. Azt gondolom, hogy három dolog adott itt pluszt: az egyik a kampányszervezet, amely az egyik legerősebb volt országos viszonylatban. Iszonyatosan sok aktivista, iszonyatosan sok okos, tettrekész ember, akik lehet, hogy nem rendelkeztek politikai tapasztalattal, de gyorsan magukba szívták, és sok szempontból jobb kampányt is tudtunk csinálni, mint tíz-húsz éve politikában dolgozó emberek.

A másik része, hogy nagyon sokat számított, hogy helyi jelölt vagyok, és ezt át is tudtuk adni mint politikai üzenet. Ezek mellett a klasszikus baloldali üzenetek nagyon jól működnek itt.

Mi nem vesztettük el a Szigony utcai lakótelepet, ‘18-as számokkal hoztuk a József Attilát, és ha a Magdolna-Orczy-negyedben nem lett volna ilyen, mondjuk úgy, hogy most már legálissá vált utaztatás, akkor a legszegényebb környékeken is szerintem x-re hoztuk volna, vagy megvertük volna a Fideszt.

Mérce: Az országos kampányt teljesen átírta az orosz-ukrán háború. Milyen alternatívát tudnál, tudtál volna elképzelni korábban az ellenzék háborús narratívája helyett? Talán te beszéltél elsőként arról az eredményváró beszédedben, hogy sok olyan szavazót nem nyert meg vagy veszített el az ellenzék, akik biztonságra vágynak. Úgy fogalmaztál, hogy „sokan azért szavaztak a Fideszre, mert egyedül voltak, mert biztonságot akartak.”

Jámbor András: Nem tudom, hogy mi lett volna az alternatív üzenet. Én azt gondolom, hogy nem Márki-Zay mondatai, hanem Márki-Zay karaktere volt ebben az esetben brutálisan jó fegyvere a Fidesznek. Meg azt se felejtsük el, hogy húsz nap alatt egymilliárd forintot költött el erre a Fidesz. Csak erre az egy tematikára. És azért ezt nagyon nehéz ellensúlyozni.

Az a kérdés – és én nem látom a számokat – hogy ilyen helyzetben, mikor tényleg háború van a másik országban, lehet-e más a biztonság kérdése, mint a nagyon konkrét, fizikai fenyegetés. A biztonság sok mindent jelent. Jelent rendet, létbiztonságot, a munkahelyed biztonságát, azt hogy föl tudod nevelni a gyerekeidet, és jelenti a saját fizikai biztonságodat.

Alapjáraton ezek mind olyan témák, amikkel kampányolni lehet. Azt nem látom, hogy ebben a helyzetben lehet-e más típusú biztonsággal kampányolni, mint a háború. Meg lehet-e kerülni a létezés biztonságát és elkezdeni a szociális biztonsággal kampányolni, megpróbálva túllőni azt, hogy ha nem ránk szavazol, akkor meg fognak halni a gyerekeid? Mert nagyon egyszerűsítve ez volt a Fidesz üzenete. Más üzenetekkel, kicsit jobb strukturálással lehetett volna szorosabbra hozni az eredményt, de a háborús helyzet így utólag nézve biztosan nagyon durván eldöntötte ezt a kérdést.

Amikor kitört a háború, baráti társaságban arról beszélgettünk, hogy április harmadikán a jelen vagy a jövő biztonsága lesz-e a kérdés. Nem jutott el odáig a háború feldolgozásában a társadalom, hogy a jövőre tudjon gondolni, illetve ebben nyilván a Fidesz is segített neki.

Mérce: Miután felvetted a mandátumodat, milyen eszközökkel küzdhetsz majd az ígéreteidért, és hogyan fogja mindez javítani a baloldali politizálás lehetőségeit Magyarországon? Országosan érvényt kell szerezni a baloldali eszméknek ahogy korábban mondtad, de a Szikra jelenleg egy helyi szervezet leginkább itt Budapesten, Józsefvárosban.

Jámbor András: Alapvetően szerintem három feladatom van. Egyrészt, hogy a józsefvárosiakat, ferencvárosiakat képviseljem, és mindent kisajtoljak, ami ebben a helyzetben lehetséges, hogy a kampányban tett ígéreteimet teljesítsem. Annyiban szerencsém van, és ezt nagyon sokszor elmondtam olyanoknak, akik meg akartak velem ígéretni dolgokat, hogy én nem tudok mindent megígérni, csak nagyjából annyit, amennyit ebben a kampányban vállaltam. Tehát nem százhatvan ígéretet kell teljesítenem, hanem hat-hét pontra kell koncentrálnom.
Ezek a hajléktalan-ellátórendszer átalakítása, a panel-gangos-társasház-felújítási program, bérlakás-építés és tömbrehabilitáció folytatása, a kiserdő megvédése, az Illatos úti talajszennyezés ügyének a továbbvitele.
A választókerületi munkának egy másik része, hogy hogyan lehet itt országosan is példaértékű közösséget építeni. És bemutatni, hogy parlamenti képviselői munkával is érvényre lehet juttatni azokat a baloldali gondolatokat, amiket én is és a Szikra is gondolunk a világról.

Nagyon szeretném, ha a közösségépítés és a közösségi segítségnyújtás tényleg tudna működni, mert szerintem egy ilyen válsághelyzetben amiben vagyunk, leszünk, voltunk, egy parlamenti képviselőnek feladata, hogy főleg egy ilyen kerületben, ahol most is vagyunk, az Orczy-negyedben, a Corvin-negyed népe és a Haller utca népe vállaljon szolidaritást a Magdolna-negyeddel és az Orczy-negyeddel.

Másodszor, ellenzéki képviselő vagyok, nekem az ellenzéki politikai közösséget is szolgálnom kell. Nyilván korlátozott hatalmam van az országos politizálásban, és nem is akarok, és nem is gondolom, hogy ellenzéki megváltó tudok lenni, vagy át tudom írni az országos politika logikáit. De az szerintem kötelességem, hogy azokat a dolgokat elmondjam, illetve azokat az irányokat tudjam érvényre juttatni, amik szerintem jó irányba terelik az ellenzéki politizálást Magyarországon.

A harmadik pedig egy hosszútávfutás, a Szikra és a balos közeg intézményépítő céljainak a segítése. A Szikrába most sok új tag jelentkezett, szerintem már háromszáz körül járunk. Valamilyen szinten országos szervezetté kell válnia. Nem kell minden faluban két emberrel ott lennünk, de vannak olyan – egyébként balos – közösségek is, akikhez el kell tudnunk jutni. És be kell húznunk őket, hogy hozzájáruljanak ehhez az építkezéshez.

Nem az a kérdés, hogy vidékre kell-e lemenni, hanem hogy a saját kulturális sajátosságainkat hogyan tudjuk átlépni. Szerintem ez is egy iszonyatosan fontos feladat. Pont most jelent meg a Mércén Tóth Csaba Tibor cikke a szegedi rendezvényről, amit a Szikra szervezett, ahol többek között ezeknek a kulturális sajátosságoknak a túllépéséről van szó, és az szerintem egy jó irány, amit folytatni kell. De szerintem nincs realitása annak, hogy a Szikra az ellenzék vezető ereje legyen, hogy mi fújjuk a passzátszelet a magyar politikában. A balos közösségek építésének van realitása, és ebbe én majd próbálok minél több energiát és erőforrást beletolni – és nemcsak a Szikrába, hanem vannak már szervezetek ebben a kisebb balos közegben, amelyeknek az építkezése szerintem támogatandó. Ebbe talán tudok pénzügyi forrásokat is beletenni, a képviseleti hatalom révén, amit megkaptam, szerintem van felelősségem abban, hogy ezt az intézményépítést is támogassam.

Mérce: Az országos baloldali politizálásban, ebben a nem-elmenésben-vidékre, mennyire van időprés? Ott van már a Mi Hazánk, amelyik nem kicsit, nagyon is ott van vidéken. Mennyire kell erre a jelenségre reflektálni, illetve ezzel konkurálni, mik ennek a lehetőségei?

Jámbor András: Nyilván mindig késésben vagyunk, egy új szervezet mindig késésben van, de ezeket az időpréseket el kell felejteni. Addig tud egy szervezet menni, amennyi erőforrása van. Ha megpróbálunk tízszer akkorák lenni, mint amekkorák vagyunk… A magyar politikának sajátossága, hogy emberek írnak egy Facebook-posztot, megalakítanak egy mozgalmat (mert az már mozgalom, ha tíz ember egy Facebook-posztban kijelenti, hogy milyen célért küzd), ők lesznek a magyar sajtó címlapján három hétig. Meg, ha valaki szervez egy tüntetést, utána politikai tényezővé válik. Szerintem ezeket a dolgokat nagyon hamar el kell felejteni, és örülök annak, hogy a Szikrában egyáltalán nincs törekvés arra, hogy errefelé menjünk. Másfajta módon, ezt az időprést kikerülve kell haladni. Én abban hiszek, hogy a neonáci ideológiát, amit a Mi Hazánk vall, azt meg lehet verni időpréstől függetlenül is.

Én nem gondolom, hogy a 2010 óta Jobbikra szavazók, vagy a mostani Mi Hazánk szavazóinak nagy többsége alapvetően neonáci lenne, vagy az volt valaha, hanem nem volt más alternatíva egy csomó ember számára a saját haragjuk, elkeseredésük, rossz helyzetük kifejezésére, mint ezek a neonáci ideológiák. Ha van alternatíva, akkor ezt a meccset meg lehet nyerni. De ehhez erőforrások és szervezetek kellenek, és ezt nem holnap fogjuk megnyerni.

Mérce: Neonácinak nevezed a Mi Hazánkat, amelynek a képviselőivel bent fogtok ülni a parlamentben. El tudsz-e képzelni olyan szcenáriót, hogy együtt szavazzatok velük, vagy mondjuk, hogy Dúró Dórával közösen adj be törvényjavaslatot (ha például a magyar földek megvédéséről van szó)?

Jámbor András: Én a Mi Hazánkat egy neonáci pártnak tartom, de nem tartom a szavazóit annak, ahogy azokat az embereket sem, akik a Mi Hazánk adott megoldás-javaslataiban látják az alternatívát a jelenlegi globális vagy lokális rendszerre. Azt el tudom képzelni, persze, hogy együtt szavazzunk. Azt, hogy együtt nyújtsunk be törvényjavaslatot, azért nem tudom elképzelni, mert a megoldás-javaslatok, amiket ők kínálnak, 99 százalékban valójában nem megoldások, hanem olyan hazugságok, amelyek pont fenntartják az igazságtalanságokat.

Mérce: Korábban mondtad, hogy nehezményezed, hogy az ellenzék a veresége óta magáról beszél, ami a Mi Hazánk-problémakörtől függetlenül is lehet baj. De abban a tekintetben mégiscsak van egy időprés, hogy azt mondod, úgy lehet ezeket a szavazókat megszerezni, hogy adott ügyekre alternatívákat kínáltok. Ha az ellenzék magáról beszél, akkor nem késik-e el még jobban azzal, hogy ezekre időben kínáljon tartalmi alternatívát?

Jámbor András: Egyelőre az a szerencse, hogy a Mi Hazánk is saját magáról beszél (hogy ők több bizottsági helyet akarnak, meg hogy eltemetik a Jobbikot). A választások óta nem volt olyan Mi Hazánk-megszólalás, ami érdemben bármilyen ember problémáira reflektált volna. Azt látom, hogy bejutottak a parlamentbe, ami nekik nagyon kényelmes egyelőre. Aztán majd persze el fognak mondani dolgokat. De ne felejtsük el, hogy ez részben vagy egészében egy Fidesz-szatelitpárt, tehát nekik egyébként korlátozottak a lehetőségeik. Abban a pillanatban, amikor a Covid alatt elkezdtek nem Fidesz-szatelitpárt lenni, hirtelen ki is kerültek a fideszes médiából, megcsappantak a támogatásaik, ez a partizános Toroczkai-interjúból is kiderült. Ahogy az is, hogy nem tudja Toroczkai László elmondani, hogy kik a támogatóik – és ez érdekes kérdés, maradjunk ennyiben.

Tehát a Szikrának nem azt a meccset kell megnyernie most és azonnal, hogy több szavazója legyen, mint a Mi Hazánknak, mivel nem szavazókat gyűjt. Struktúrákat kell kiépíteni, közösségeket, intézményeket létrehozni. Ha ez történik, akkor egyébként szerintem magától meg lesz verve a Mi Hazánk. Ettől persze veszélyesnek tartom, amit csinálnak, iszonyatos rombolást tudnak végezni, nem gondolom azt, hogy ez nem egy létező probléma. De hosszú távban gondolkodunk, és jól végezzük a munkánkat, akkor ezt a problémát meg fogjuk oldani.

Mérce: Mondtad, hogy mit szeretnél a parlamentben képviselni, hogy milyen elveket követsz, mi az, amit elvárnak. Hogyan lehetne hatékonyabb a parlamenten belül általában az ellenzéki tevékenység egy fideszes kétharmadban?

Jámbor András: Szerintem sehogy.

Mérce: Megkaptad ezt a felhatalmazást, hogyan lesz ebből valódi képviselet?

Jámbor András: A felhatalmazás nemcsak arról szól, hogy a parlamentben munkát végezzek, hanem arról szól, hogy azokat a választási ígéreteket, és azokat az embereket, akik itt laknak, illetve azokat az értékeket, amikre én felhatalmazást kértem, képviseljem. Senki nem mondta, hogy ezt csak a Parlament négy fala között tehetem meg. Nem is az a célom, hogy kizárólag ott tegyem meg. Amit én eldöntöttem már akkor, amikor elindultam, az az, hogy nem fogok minden ügybe beleszállni és beleállni, hanem kifejezetten a megélhetési kérdések, a lakhatási válság ügyei mentén akarom azt a négyéves politizálást eltölteni, amire a választások révén felhatalmazást kaptam.

A Diákváros ügyét tudom felhozni arra, hogy szerintem már ebben a kampányban példát tudtunk mutatni arra, hogy hogyan lehet egy ügyet vinni. Hogyan építünk támogatói bázist erre az ügyre, ezt hogyan visszük át egy tiltakozásba. Hogy intézményes keretek között hogyan szerzünk teret a véleménynyilvánításra – ezek mind fontos dolgok. És a Diákváros ügye azért nem ért véget, vár ránk valószínűleg egy népszavazás még, és azt a népszavazást is végig kell vinni és meg kell nyerni.

Mérce: Te személyesen milyen intézményeknek a kiépülését tartanád a legfontosabbnak abból a célból, hogy erősödjön a baloldali politika itthon, és szerinted ezek közül mi az, ami reálisan megvalósulhat, mondjuk két éven belül?

Jámbor András: Ez egy nagyon rossz politikus-válasz lesz, de az a helyzet, hogy miközben vannak a fejemben dolgok, és szerintem fognak is ezek közül megvalósulni két éven belül – ezeket nem fogom most itt elmondani, merthogy ezeket a csatákat is meg kell nyerni.

Mérce: A parlamenti munkával kapcsolatban volt több ígéreted, amiket a választások eredményétől tettél függővé. Lesz-e több technó a parlamentben, miután megkezded a képviselői munkát?

Jámbor András: Ezen még nem gondolkoztam, hogy felvegyem a kapcsolatot a Több Technót a Parlamentbe csapatával. De az ígéret kapcsán ez reális opció. Nyilván Kövér Lászlóval meg kell beszélni majd, hogy milyen jogosítványokat kaphat majd ez a szervezet a parlamentben. Nem feltételezem, hogy támogató lenne velük kapcsolatban.