Cikkünk publikálásának napján ülnek össze egy találkozó keretében a Berlin-közeli Meseberg kastélyban Svédország és Finnország miniszterelnökei, Magdalena Andersson és Sanna Marin Olaf Scholz német kancellárral, hogy a két északi ország NATO-csatlakozásával kapcsolatos biztonsági kérdésekről tárgyaljanak.
A találkozón akár el is dőlhet, hogy megvalósul-e a „közös ugrás”, vagyis a két ország egyidejű belépése az Észak-atlanti szövetségbe.
Ez az a forgatókönyv, amit az ukrajnai agressziót elkövető Oroszországgal közvetlenül határos Finnország az el nem kötelezett északi államok csatlakozásának első felmerülése óta szeretne elérni. Svédország április első felében még eggyel óvatosabbnak mutatkozott a kérdésben, így amellett, hogy Andersson miniszterelnök határozottan a csatlakozást látja egyedüli opcióként, külügyi csatornákon és a nyilvánosságban is hangsúlyozták, hogy alapos biztonságpolitikai elemzéseket fognak elvégezni, amelyek időt igényelnek, és több megoldást is elképzelhetőnek találnak a konkrét NATO-tagság mellett.
Finnországnak viszont egyáltalán nem mindegy, hogy az Oroszországgal mintegy ezerháromszáz kilométeres közös határszakaszát adott esetben egy darabig egyedül kell-e védenie, vagy a szomszédjával közösen. Már csak azért sem, mert Svédország igen jelentős fegyvergyártási kapacitással rendelkezik: a mintegy magyarországnyi lakosságú ország a világ tizenötödik legnagyobb fegyverexportőre.
Annyira nem, hogy pár nappal azután, hogy a svéd külpolitika a határozott indulás után egyből óvatosság jelét mutatta, a vártnál, de a svédeknél mindenképpen korábban gyorsan nyilvánosságra hozták a nem meglepő módon NATO-csatlakozást favorizáló saját biztonságpolitikai elemzésüket, így a svéd külügyminiszter, Ann Linde csak annyit nyilatkozhatott némi éllel, hogy
„mostanság elég nagy a nyomás”,
de az eredetileg május végére ígért svéd biztonsági elemzés határidejét 31-ről 13-ra hozták előre.
A határidő ilyetén módosítása, valamint a tény, hogy az előző héten jelentősen megnőtt az intenzitása a magas szintű svéd-finn egyeztetéseknek azt az eddigi sejtést látszik alátámasztani, hogy az északi országok május 16-án bejelentik a NATO-csatlakozásról szóló döntésüket.
Ha ez megtörténik, akkor az Ukrajna részeinek egyoldalú bekebelezéséhez, majd az ország lerohanásához vezető különösen agresszív putyini orosz külpolitika meglehetősen nehéz helyzetbe lavírozta magát. Ha Ukrajna megtámadásának a NATO keleti bővülésének megakadályozása volt a célja, úgy jelen állás szerint eddig annyit sikerült elérnie Moszkvának, hogy két, adott esetben jelentős erőket lekötni képes, erős gazdasággal rendelkező országot is az Észak-atlanti szövetség karjaiba lökött, és saját maga nyitott egy mintegy másfélezer kilométeres közös határt a NATO-val.
