Annak ellenére, hogy március elején feloldotta a kormány a koronavírus miatt bevezetett járványügyi korlátozásokat, a börtönökben lassan két hónappal később is olyan szigorúan korlátozzák a látogatást, mintha még mindig a járvány legsúlyosabb heteit élnénk. Pedig a kapcsolattartás kulcsfontosságú szerepet játszik a fogvatartottak kinti életbe való visszavezetésében: a családi, baráti kapcsolatok teszik lehetővé, hogy a börtönt megjárt emberek újra a társadalom tagjai lehessenek.

A kapcsolattartást jelenleg önkényesen korlátozza a kormány a Magyar Helsinki Bizottság szerint, veszélyeztetve ezzel több mint százezer ember családi élethez fűződő jogát, amire a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoportja (FECSKE) most egy kampánnyal hívja fel a figyelmet.

Mint írják, jelenleg 19 ezernél is több embert tartanak fogva a hazai börtönökben, akiknek mintegy 100 ezernyi közeli hozzátartozójuk lehet, ebből 40 ezer a gyerek. Az utóbbi két évből mindössze 4 olyan hónap volt, amikor ugyan szigorú feltételek mellett, de legalább találkozhattak egymással a börtönök beszélőin. Húsz hónapig azonban senki semmilyen körülmények között nem fogadhatott látogatót.

A kampány célja, hogy a hozzátartozók és szabadultak személyes történetein keresztül mutassák meg, hogy a börtönök valósága nincs is olyan távol tőlünk, mint hinnénk.Az érintettek videókban mesélnek tapasztalataikról. A megszólalók közt van olyan, aki 2 év börtönre ítélt közeli hozzátartozóját csak egyszer tudta meglátogatni személyesen, pedig a család számára kifejezetten fontos lenne a kapcsolattartás. A Skype, a telefonhívás és a levelezés mellett nincs lehetőség közvetlenebb kapcsolatra: mint azt Luca példaként megemlíti, hiába küldtek hozzátartozójának személyes üzenetekkel teleírt képes füzetet a születésnapjára, a börtönben azt csak megmutatták neki, nem kaphatta kézhez és nem tarthatta meg.

„Ott van a fejemben folyamatosan, hogy mi van vele, hiszen nagyon szeretem, és aggódom, aggódunk mindannyian érte. Minden napunkra, minden percünkre rányomja a bélyeget ez az érzés”

– mondja.

Etelka szintén közeli hozzátartozójával próbál kapcsolatban maradni. Mint meséli, eleinte még megengedett volt az ölelés és a puszi, ez azonban nagyon gyorsan megszűnt, pár hónap múlva pedig már plexifallal választották el a fogvatartottakat a látogatóktól, ami ráadásul az egyébként sem túl bensőséges, hangzavaros látogatásokat még inkább megnehezíti. „Úgy érzem, hogy a hozzátartozónak és a fogvatartottnak is nagyon nagy szüksége van a simogatásra, egy puszira, a kontaktusra. (…)Nagyon nehéz volt ez a jó pár év, de a lelkem mindig azt kívánta, hogy muszáj hozzá bemenni, kell, hogy legyen támasza” – mondja az idős asszony, aki sok esetben hiányolta az empátiát a börtön dolgozóinak részéről.

Szerinte ugyanis a fogvatartottak már megkapták a büntetésüket, a hozzátartozókat pedig végképp nem kellene büntetni azzal, hogy ilyen módon korlátozzák az emberi kapcsolataikat.

Emellett többen arról is mesélnek, milyen nehézségek elé állítja a családokat, ha hozzátartozójuk a lakóhelyüktől távoli börtönbe kerül, ugyanis az akár egy napi tömegközlekedéssel járó költségeket és időbefektetést sokan nem engedhetik meg maguknak, ami szintén a személyes kapcsolattartás rovására megy.

Érdekesség, hogy a FECSKE-ben együttműködő szakemberek, egykori fogvatartottak és családtagok már korábban szembesültek a problémákkal, a korlátozásoknak csak egy része magyarázható a járvánnyal.

A  pandémia előtt vezették be a már említett plexifalat és a fizikai kontaktus teljes tiltását, így például a kicsi gyerekeket sem veheti ölbe apjuk, akkor sem, ha az elítélt kis súlyú nem erőszakos bűncselekményt követett el, amiért még nem is ítélték el jogerősen. Mindezt biztonsági okokkal indokolták, a lefülelt illegális ügyletek száma mégsem csökkent jelentős mértékben a teljes látogatófogadási tilalom alatt sem.

A Helsinki Bizottság arra is felhívja a figyelmet, hogy a minél szorosabb kapcsolattartás végső soron az ország érdeke is, hiszen a család a leghatékonyabb bűnmegelőzési tényező, ez segíti leginkább az elítéltek társadalmi visszailleszkedését.

Mint emlékezetes, a kormány 2020-ban a túlzsúfolt börtönök kapcsán indított kártérítések rendszerét kritizálta, miután Orbán Viktor arról beszélt, hogy nehezményezi az „elítélt bűnözők” kártérítését. A Fidesz ezután „börtönbizniszként” kezdte emlegetni a kártérítési rendszert, mivel a kormánypárt szerint „az üzlet lényege abban áll, hogy amint belépnek ezek az emberek a börtönbe, rögtön feltűnik valamilyen civil szervezet egy ügyvéddel az oldalán, hogy ebből aztán lehet üzletet is csinálni.”

A kormány által ismét csak egyszerűen „Soros-szervezeteknek” titulált civil szervezetek, amelyek gyakran látják el a fogvatartottak jogi képviseletét ebben a „bizniszben”, határozottan elutasították a Fidesz helyzetértékelését. A Helsinki Bizottság szerint egyrészt egyik civil szervezet sem kapott pénzt a 12 ezer ügyben ellátott képviseletükért. Azt is hazugságnak nevezték, hogy a szervezetek ügyvédei bejárnának a börtönökbe, hiszen a kormány évekkel ezelőtt kitiltotta a civileket onnan.

A Fidesz végül megszavazta a kártérítések kifizetésének szigorítását és átmeneti „mobilbörtönök” létrehozásáról döntött, miközben arról egy szó sem esett, hogy emberségesebb módszerekkel is lehetne a zsúfoltságon csökkenteni: például a fogvatartottak számának csökkentésével és a reintegrációt segítő intézkedések kiterjesztésével.