Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Érvényben van még a kilakoltatási moratórium, de a végrehajtói kar honlapja szerint ki lehet lakoltatni a lejárt bérleti szerződésűeket

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az Utcajogász Egyesület már februárban észrevette, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján téves információ szerepel. A Gyakran Ismételt Kérdéseknél a végrehajtói kar azt írja az önkényes lakásfoglalókra nem vonatkozik a kilakoltatási moratórium, és azokat, akiknek lejárt érvényes, határozott idejű bérleti szerződésük – az Utcajogász szerint tévesen – az önkényes lakásfoglalók közé sorolja.

Egész pontosan a szöveg szerint „önkényes lakásfoglalónak nemcsak az minősül, aki üresen álló ingatlanba önkényesen beköltözik, tehát nincs és nem is volt jogcíme az ottlakásra, hanem az is, aki határozott idejű bérleti szerződést kötött, annak elteltével azonban az ingatlant önként nem hagyta el. (Vht. 182/A. §)”.

Az Utcajogász szerint azonban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 183/A. § (2) bekezdése szerint a lejárt idejű szerződéssel rendelkezők esetében  is alkalmazni kell a kilakoltatási moratóriumot. Azaz, akinek lejárt a szerződése, még nem minősül önkényes lakásfoglalónak.

Ezért már február 28-án hivatalos úton kérte az Utcajogász, hogy az MBVK írja át az általa tévesnek tartott információt. Az intézmény nem válaszolt és nem írta át a honlapján szereplő szöveget. Mivel a törvényességi felügyeletet az MBVK fölött a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke gyakorolja, az Utcajogász ehhez a hatósághoz fog fordulni, ha az MBVK továbbra sem válaszol.

A kilakoltatási moratóriumról a veszélyhelyzetben döntött a kormány, a veszélyhelyzetről viszont nem tudni pontosan, meddig tart, már többször meghosszabbították. A jelenlegi törvények szerint a veszélyhelyzet ideje június 1-én jár le és az azt következő tizenöt napban szűnik meg a kilakoltatási moratórium.

A kilakoltatási kormányrendelet nem csak a természetes személyeket, családokat és lakóingatlanaikat védi, hanem akár a cégek által használt ingatlanokat is.

Címlapkép: Dohi Gabriella