Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezrek küldenek túlélőcsomagokat a határra, sokan szállást és fuvart ajánlanak az Ukrajnából menekülőknek

Ez a cikk több mint 2 éves.

A magyar társadalom nagyfokú szolidaritásról tett tanúbizonyságot, szombatra összefogott az ország az ukrajnai háború elől menekülőkért: több civil szervezet is gyűjtésbe kezdett és érkeznek az egyéni és intézményi felajánlások is, legyen szó akár élelemről, gyógyszerről, ruháról, higiéniai termékekről, takarókról, szállásról vagy fuvarról.

A Budapest Bike Maffia és az Age of Hope Alapítvány ma délután eredetileg három busznyi adománnyal indult volna el Záhonyba, de miután több ezer ember vitt ma hozzájuk csomagokat, és akadt még elég jármű és sofőr is, végül nyolc kisbuszt, egy nagy teherautót és hét-nyolc személyautót indítottak újtára – plafonig pakolva. A Budapest Bike Maffia élő bejelentkezéséből kiderült, máris olyan sok adományt kaptak, hogy a következő napokban is tudnak majd szállítani belőle a határra, a következő napok terveivel még jelentkeznek.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Social Club nevű szervezete azt írja:

„(…)több ezren küldtek adományokat a határra, amiből így nem csak a határt átlépők részesülhetnek. Egy részét a határ még túloldalán lévőknek adják át, illetve a határ innenső oldalán lévő kistelepülések rászorulóinak is juthat. Ezt a helyszínen lévő önkéntesek menedzselik.”

A határmenti települések önkormányzatai pihenőket, baba-mama szobákat alakítottak ki, és a helyszínre küldött adományokból szükség szerint ellátják az érkezőket.

Arról is tájékoztatnak, hogy hullámokban érkeznek a túloldalról, zömében olyanok, akiknek van rokonuk, barátjuk, ismerősük az országban, így van hova menniük. Ők a határnál megpihennek, majd továbbmennek.

Azt viszont nem tudhatjuk, hogy hányan és milyen ütemben, milyen igényekkel fognak érkezni. Valószínűleg hamarosan érkeznek azok is, akiknek nincs Magyarországon rokonuk, és mivel nem valószínű, hogy a fennálló helyzet 5 nap alatt rendeződik, így készülnek arra is, hogy nem csak a határmenti településeket érinti majd – írják.

A hatékony segítségnyújtás érdekében mindhárom szervezet azt kéri, egyelőre senki se küldjön adományt, hogy ne váljon kezelhetetlenné a helyzet, illetve, hogy át tudják látni, mi mindenre lehet szükség a következő napokban. Mielőtt adományt küldenénk, érdemes megnézni a Budapest Bike Maffia és az Age of Hope közös Facebook-eseményét, ahol napi több alkalommal közlik a friss információkat, illetve az MKKP Social Club Facebook-oldalát.

Akinek nincs lehetősége elszállítani adományát, annak a Gólya Futár teherbiciklis futárai lehetnek segítségére, akik ingyen fuvart vállalnak a felajánlók és a gyűjtőpontok között. Őket az alábbi telefonszámon lehet elérni: 06707406905

Eközben túlzás nélkül percenként nő a Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) nevű Facebook-csoport immár több mint 60 ezer fős létszáma, ahol folyamatosan futnak be a segélykérések és a felajánlások is. Ukrán és magyarnyelvű segítségkérések is érkeznek, a legtöbben lakhatást keresnek, mert nincs hova menniük, illetve sokan információhoz szeretnének jutni, mert nem tudják, milyen papírokra van szükség ahhoz, hogy átengedjék őket vagy Ukrajnában tartózkodó rokonaikat Magyarországra. A csoport adminisztrátorai azt kérik, saját felajánlásait lehetőség szerint mindenki ebbe az adatbázisban rögzítse.
Az Unicef a menekült gyerekek védelmének biztosításáért pénzadományokat kér,
A kormány szombaton élesítette a Híd Kárpátaljáért programot, amely keretében mindenkinek van lehetősége segíteni – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A 1357-es nemzeti segélyvonal hívásával 500 forinttal lehet segíteni a menekültek fogadását, valamint egy számlaszámot is nyitott a kormány az adományoknak (számlaszám: 11711711-22222222).
A Magyar Helsinki Bizottság négy nyelven tett közzé kisokost az Ukrajnából menekülőknek azzal a február 24-én éjjel kiadott kormányrendelettel kapcsolatban, amelyben a kormány úgynevezett menedékesként ismerte el az Ukrajnából menekülő emberek túlnyomó többségét.

Tolmács kerestetik

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség a Facebookon kér segítséget: várják azoknak az állampolgároknak a jelentkezését, akik jól beszélik az ukrán nyelvet, és hajlandóak a háború elől Magyarországra menekülőknek nyelvtudásukkal segítséget nyújtani.

Tolmácsokra van szükség az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken; Záhonyban, Beregsurányban, Barabásban, Lónyán és Tiszabecsen, valamint a gyűjtőpontokon; Vásárosnamény, Munkácsi út 2. (Művelődési ház), Tarpa, Kossuth út 19. (Művelődési ház), Aranyosapáti, Petőfi út 6. (Tornaterem), Fehérgyarmat, Iskola köz 2. (Sportcsarnok), Mándok, Szent István tér (Általános Iskola).
Jelentkezni a felsorolt helyeken lehet – írják.

Több intézmény is lakhatást ajánl

Sokan – mind civilek, mind szállodások, panziósok – kínálnak ingyen szállást a menekülőknek Magyarországon, emellett intézményi felajánlásról is érkeznek hírek. A teljesség igénye nélkül íme néhány.

Kétszáz kollégiumi férőhelyet ajánl fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Ukrajnából érkező menekülteknek, emellett ma reggel országos gyűjtőakciót is indított, erről bővebben itt lehet olvasni.

Borhy László rektor, az egyetem akadémiai vezetése és a hallgatói önkormányzat olyan segítő csomag összeállításán dolgozik, amely közvetlenül tudja segíteni mind a saját hallgatóit, mind a határmenti humanitárius segítségnyújtási folyamatokat, legyen szó az ukrán nyelvi képzésben résztvevő hallgatók, oktatók részéről fordítói és tolmácsolási segítség nyújtásáról vagy pszichológiai tanácsadásról, illetve a rászorulók részére egyetemen belüli gyűjtések megszervezéséről – írja az Eduline.

A Szegedi Tudományegyetem 150, a Debreceni Egyetem pedig 250, jelenleg üres kollégiumi helyet ajánlott fel a menekültek elhelyezésére. A Pécsi Tudományegyetem az MTI érdeklődésére közölte: segítséget ajánlanak az ukrán-magyar kettős állampolgárságú hallgatóinak, szükség esetén szállást biztosítanak az Ukrajnából menekülteknek, és gyűjtést is indítottak.

Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója egy Facebook-videóban jelentette be: felajánlották segítségüket a beregszászi mentősöknek, valamint megnyitják a menekültek előtt az OMSZ hajdúszoboszlói és balatonszemesi üdülőjét.

„Budapest szolidáris, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását”

– írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

A főpolgármester közlése szerint a főváros szinte azonnal kétezer menekülő embert szállással és étkezéssel tud ellátni. A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, amiről Karácsony tájékoztatta a belügyminisztert, és felvették az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is.

A fővárosi operatív törzs az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:

  • a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is;
  • szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása;
  • a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon;
  • a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása.

A főpolgármester arról is tájékoztatást adott, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól, az ő elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

Az önkormányzatok egyébként országszerte megmozdultak, az MTI gyűjtése szerint többek közt Veszprém, Kecskemét, Kiskunhalas, Oroszlány, Eger, Gyöngyös, Győr, Gyula, Csömör, Vác, Szentendre, Szombathely, Kaposvár, Székesfehérvár és Bicske is segít a háború elől menekülőknek – ki adománygyűjtéssel, ki szállással, ki pénzadománnyal. A lista nem teljes, és minden bizonnyal folyamatosan nő, így érdemes mindenkinek a saját önkormányzatánál érdeklődni a lehetőségekről.

Egy kis segítség a segítségnyújtóknak

Aki segítene, annak mindenek előtt érdemes elolvasnia a Heti Betevő civil szervezet adományozási kisokosát, hogy az adománya minél hatékonyabban érjen célba.

A Magyar Anyák nevű Facebook-oldalon pedig érdemes az alábbi, segítségnyújtási lehetőségeket gyűjtő, folyamatosan frissülő posztot figyelemmel követni a következő napokban.