Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy centire van a közös listától az ellenzék Márki-Zay Péter szerint

Ez a cikk több mint 2 éves.

Drasztikus adósságállomány-csökkentés, játszótérfelújítások, közlekedésfejlesztés. Többek között ezeket az eredményeket mutatta be évértékelő összegzésében Márki-Zay Péter, aki a Hódmezővásárhely polgármesteri évértékelőjét az idén már mint hivatalos ellenzéki miniszterelnök-jelölt tarthatta meg.

„Egy centire” a közös listától

A városban elért eredmények ismertetése után a média is kérdezhetett, ennek során Márki-Zay a Mércének elmondta, hogy jövő héten Orbán Viktor évértékelőjére is reagálnak majd, ennek a részleteit azonban később ismerteti az összellenzék. Szerinte az is fontos, hogy „a városban elért eredményeket” is megmutassa, ez azért is kötelessége, hogy a Fidesz propagandáját így ellensúlyozza:

„Nem migránsok, nem Gyurcsány, nem Soros jött el. Hanem támogatjuk a cigányok felzárkóztatását, és a közszolgáltatások fejlesztése történt meg, átláthatóan.”

További kérdéseinkre Márki-Zay elárulta, „egy centire van” az ellenzék a közös lista felállításától, eleve február 12-ig van erre idejük, de szerinte mindez már korábban is megtörténhet, komoly viták biztosan nincsenek.

Hódmezővásárhely, 2022. február 8: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt a médiának nyilatkozik városi évértékelője után / Fotó: Mérce

Mivel sajtóhírek arról is szóltak, hogy kifejezetten Márki-Zay Péter jelölné Iványi Gábor metodista lelkészt és közéleti személyiséget a hatpárti ellenzék nevében köztársasági elnöknek, de az összellenzéki konszenzus még nem alakult ki mögötte, erről is megkérdeztük őt. Válaszul úgy fogalmazott, Iványi jelöltségét nem ő szivárogtatta ki, szerinte olyan személyek és pártok tették, akik szerint Iványi „így jobb esélyekkel indul”. Márki-Zay szerint ugyanis a lelkész neve csupán egy volt a pártközi tárgyalásokon felmerült négy, lehetséges ellenzéki jelölt közül, akiket Novák Katalin családügyi miniszter ellenében indítanának egy parlamenti szavazáson.

Az új elnök megválasztásakor a fideszes kétharmad még biztosan a helyén lesz, de az mégis fontos szimbolikus üzenetnek tűnik, valójában kit szánna erre a szerepre, kinek a személyében tudna megegyezni a hat párt Áder János és Novák Katalin helyett.

Beszámoló és választási kampány

A hódmezővásárhelyi sajtótájékoztató alapvető témája azonban a város 2021-es fejlesztéseiről szóló, polgármesteri beszámoló volt, erre Márki-Zayt a város ügyeit mostanában ténylegesen intéző új alpolgármester, Szabó János is elkísérte.

A miniszterelnök-jelölt szerint azért van több pénz, mert a 2019-ben megválasztott képviselőtestület egyszerűen „nem lopta el” a fejlesztési pénzeket, mint a Fidesz. Kiemelte az országos kampányában is sokszor felmerülő eredményként azt, hogy a kisváros 2021-től immár ténylegesen ingyenes tömegközlekedést vezetett be. Ez a gyakorlatban egy 1000 forintos regisztrációs díjon felül évente 2000 forintba kerülő kártyával használható korlátlanul.

Az új helyi közlekedési rendszert, ahogyan arra a polgármester emlékeztetett, 2020 márciusában a Csongrád Megyei Kormányhivatal három hónap után az üzemeltető műszaki engedélyeinek hiányára hivatkozva három hónapra felfüggesztette, 2021 júniusában indult újra. Márki Zay szerint az eset csupán a kormányszervek politikai célzatú, hátráltató akciója volt, amit közösségi adakozással az üzemeltető kisvállalkozó végül átvészelt, a buszok pedig azóta is hiba nélkül közlekednek..

azóta azonban Márki-Zay most elmondta, immár Eger városa is a hódmezővásárhelyihez hasonló, ingyenes tömegközlekedés bevezetésén dolgozik.

Az új vezetés új, ingyenes ifjúsági közösségi házat hozott létre a belvárosban, és egy új közösségi házat létesített a külterületi Kishomokon is.

Márki-Zay kiemelkedő eredménynek tartja azt is, hogy az év során összesen 60 millió forint olyan adót szedtek be, főleg vállalkozóktól, amit korábban nem sikerült, így a járvány és az elvonások ellenére is jobb mérlege van az önkormányzatnak, mint a Fidesz idején.

Márki-Zay szerint azért, mert itt „okosabbak vagyunk és nem lopunk”.

A költségvetésbe belefért a régi, elavult és balesetveszélyes játszóterek lebontása, és helyettük újakat építenek, 40 millióért. A közvilágítást is korszerűsítették, lecserélték a régebben kevéssé működő lámpákat újakra, az utakat pedig folyamatosan újítják fel.

Márki-Zay szerint ugyanilyen fontos az új ipari park és az uszodai élményfürdő, valamint egy gyorsétterem városba érkezése is, ezek munkahelyeket is teremtettek a városban.

Összességében úgy fogalmazott, az átláthatóság, a gazdagabb polgárok közadakozási kedvének ösztönzése, a „jótékonyság” olyan értékek, amelyek nem csupán Hódmezővásárhelyen, hanem az egész országban is megvalósíthatóak lennének, és ő erre törekedne miniszterelnökként is. Példaként egy szökőkút felújításának közadakozásból való megvalósítását hozta fel.