Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magabiztosan nyeri a választásokat a portugál Szocialista Párt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Három exit-poll szerint is elérhető közelségben lehet a portugál szocialistáknak a parlamenti többség a vasárnapi rendkívüli választásokon. A kormányzó Szocialista Párt António Costa vezetésével jelenleg – a szavazatok 81,37 százalékának összeszámolása után 42, 28 százalékkal van az első helyen.

Második helyen befutó a jobboldali-centrista Szociáldemokraták állnak 30,49 százalékkal, a szélsőjobboldali Chega a harmadik, mindössze 7 százalékkal.

 


A vasárnapi választásokat azért kellett kiírni decemberben, mert a kisebbségi szocialista kormányzat és a Portugál Kommunista Párt, valamint a Baloldali Blokk közötti koalíciós megállapodás felborult a 2022-es költségvetés kapcsán.

A szövetség, vagyis a Geringonça több hetes huzavona után borult, ekkor a kommunisták és az újbaloldaliak a jobboldali pártokkal közösen szavazták le a költségvetést.

„Mindenki felismerte, hogy milyen fontos a mostani választás, és mennyire fontos egy jelentős győzelem, ami stabilitást hoz majd országunkba, és konszenzust, valamint nemzeti egységet teremt, ami alapvető fontosságú számunkra, hogy a járványt megfordíthassuk.”

– mondta Costa miniszterelnök még pénteken, egy portoi kampányeseményen.