Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elküldtek egy gimnáziumi tanárt szexuális viselkedése miatt, a tanárt lebuktató diákok ellen fegyelmi eljárást indult

Ez a cikk több mint 2 éves.

Elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”írta meg hétfőn az Átlátszó. Az iskolaigazgató tájékoztatása szerint a pedagógus „sorozatosan vétett a szakma etikai követelményei ellen, a tanulókkal szemben tanúsított magatartása, a tanulók által elérhető közösségi oldalon szexuális viselkedése a tanulók lelki és mentális egészségét veszélyeztette”, sőt, „magát egy iskolánk diákja rokonának kiadó, nem valódi lányprofil által küldött képre válaszul” a nemi szervéről küldött fotókat egy közösségi média platformon. Az álprofilt az iskola diákjai készítették azzal a céllal, hogy lebuktassák a tanár viselkedését, az iskola azonban fegyelmi eljárást indított a tanulók ellen az elküldött tanár emberi méltóságának megsértése miatt.

Az Átlátszó szerkesztőségét tájékoztató érintett szerint az elküldött tanárról az iskolában „köztudott volt”, mind a tanárok, mind a gyerekek körében, hogy „furcsán viselkedett a diáklányokkal”. Többen kellemetlenül érezték magukat a pedagógus jelenlétében, arra panaszkodtak, hogy a férfi bámulja őket. A tanár korábban már szóbeli figyelmeztetésben is részesült az iskola vezetése részéről, ám  ezt követően is „elfogadhatatlan módon” viszonyult a lányokhoz.

Mivel az érintetteknek konkrét bizonyítékuk nem volt, a diákok egy csoportja egy erre a célra létrehozott álprofilon keresztül vette fel a kapcsolatot a tanárral, hogy lebuktassák. Az álprofilt egy 16 éves lány Instagram-oldalának tüntették fel. Az egyik üzenetváltás alkalmával a diákok azt írták neki az álprofil nevében, hogy ő valójában nem is 16, csak 14 éves.

A tanár azonban ekkor sem hagyta abba az ismerkedést, csak arra kérte a fiktív gyereket, hogy ez ne derüljön ki, mert ő emiatt akár börtönbe is kerülhet.

A nemi szervéről készült fotókat is küldött beszélgetőtársának. Az iskolaigazgató  csak azután szerzett tudomást a történtekről, mikor a kép több gimnáziumi diákhoz is eljutott. Ekkor egy rendkívüli szülői értekezletet hívott össze a vezetőség az ügyben, ahol arra kérték a szülőket, hogy gyereküket is hozzák magukkal a találkozóra.

Az Átlátszónak nyilatkozó szülők abban bíztak, hogy a szülői értekezleten a tanár eltávolításáról és az ügy további kezeléséről kapnak tájékoztatást, ehelyett az osztályfőnök csak a gyerekek felelősségét hangoztatta az ügyben. Az álprofil készítőinek figyelmeztetést vagy az iskolától való eltiltást is kilátásba helyeztek, a tanár ügyéről azonban nem voltak hajlandóak beszélni. Az szülői értekezleten ekkor több diáklány is felállt, majd elmondták, a tanár folyamatosan  hol a feneküket, hol a mellüket bámulta. A helyzet odáig fajult, hogy csak pulcsiban mertek beülni órára, annyira kellemetlenül érezték magukat, szólni viszont nem mertek a bizonyítékok hiányában.

A beszámolók szerint már az értekezleten is voltak áldozathibáztató szülők. A lányok vallomásaira többen azzal reagáltak, hogy „Örülj neki, hogy szép vagy”, „Gombold be a felső gombodat”, „teljesen természetes egy egészséges férfitól, hogy ezt csinálja”.

A szülői értekezlet után az iskola vezetője egy levélben tájékoztatta a szülőket, hogy – 8 szülő határozott tiltakozása ellenére- fegyelmi eljárást indít az álprofilt létrehozó diákokkal szemben. Az iskola azzal érvelt, hogy „a gyerekek becsapták és behálózták a tanárt, majd visszaéltek a fotójával”.

A gimnázium igazgatója által tett rendőrségi feljelentésről az Átlátszó a Budapesti Rendőrfőkapitányságot is megkereste. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, így nem rendelt el nyomozást. dr. Bárdossy-Sánta Nóra a a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakértője úgy véli, egyértelműen szexuális határátlépésre került sor azzal, hogy a tanár a nemi szervéről küldött képet egy ismeretlen, kiskorúnak hitt lánynak. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az álprofilt létrehozó gyerekek nagyon nehéz helyzetbe kerültek, a tanár magatartása alapján úgy érezték, nekik kell lépniük. Pedig normális esetben egy ilyen helyzet megoldása nem az ő feladatuk lenne.

A Bárdossy elmondta, a gyerekek elleni szexuális határátlépések sokszor nem „passzolnak” a büntetőjogi passzusokba pontosan, így gyakran bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában nem indul eljárás. Ha elküldik egy ilyen eset után a pedagógust az intézményből, azt általában közös megegyezéssel teszik. A pedagógushiány miatt pedig nem nehéz egy ilyen ügy után az érintett tanárnak másik tanári állást találnia, az esetnek pedig nem lesz nyom.

Címlapkép: Pixabay