Szerbia népének felháborodása és a zöld szervezetek szívós munkája elsöpörte néhány napja a kormány két, kínai és angol-ausztrál gigavállalatok kedvéért készített törvényét, amelyek messzemenőkig lehetővé tették volna a súlyosan környezetromboló beruházások megindítását, ellehetetlenítve a demonstrációkat és a hatékony állami szabályozást. A teljes győzelem még kérdéses, de a szerbiai társadalom meggyőző erődemonstrációja bizakodásra adhat okot. Mik az esélyei a további sikeres ellenállásnak? Mit lehet tudni a felháborodást kiváltó beruházás gazdájáról, a Rio Tintoról?
Egy szép, de még nem teljes győzelem
Ahogyan arról a Mércén is beszámoltunk, a kormányon lévő Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić elnök próbálkozása, hogy közjogilag is vörös szőnyeget terítsen több, várhatóan súlyos környezetkárosítással járó nagyberuházás elé, december második hetében megbukott.
A jogalkotási próbálkozásokat – vagyis a helyi népszavazási törvény módosítását, illetve az ún. kisajátítási törvényt –, amelyek a legalapvetőbb állampolgári jogokat sértették volna, úgy mint a demonstrációhoz és az egészséges környezethez való jogot, Szerbia népének felháborodása és kitartása elsöpörte.
A heteken át, esőben-hóban és gyakran a szerbiai kormány verőembereinek szadizmusa ellenére tartó demonstrációk meghátrálásra késztették Vučićot.
A hangos, ám messze nem végső győzelem után viszont a siker minden bizonnyal egyik kulcsát jelentő, zöld radikális és kevésbé radikális szervezetek közötti szigorú akcióegység felbomlani látszik: a három fő szervezet a tüntetések mögött, vagyis a Kreni-promeni, a Don’t let Belgrade D(r)own és az Open Civic Platform „Action” – Environmental Uprising szövetség más-más politikát tartanak ezen a ponton megfelelőnek.
A Kreni-promeni szerint a mozgalom már elérte a győzelmet Vučić visszakozásával, és egyelőre rossz taktika lenne a demonstrációk erőltetése. Eközben a Don’t let Belgrade D(r)own a kormányváltásban látja az egyetlen esélyt a környezetpusztító beruházások (Jadar-projekt, Linglong…stb.) teljes betiltására, míg az Open Civic Platform „Action” – Environmental Uprising szövetség álláspontja pedig a demonstrációk folytatása a követelések körének kiszélesítésével, felvéve a listára a lítiumban gazdag, és éppen ezért a nyugati bányászati cégek és akkumulátorokat-akkumulátoros eszközöket gyártók fantáziáját igencsak megmozgató jadarit érc bányászatát. Ez utóbbi követelés-kiegészítés a jelek szerint szembeállítja a három nagy zöld szervezetet.
Márpedig a végső szót a jadarit-kitermelés, illetve azzal összefüggésben a potenciálisan visszafordíthatatlan környezetpusztítás megindításáról december 15-én kimondhatná a leginkább érintett loznicai helyi önkormányzat, amely viszont mindeddig támogatta a bánya építését a területrendezési tervével. Ha nem is valószínű, hogy ez megtörténik, egy egységes mozgalom döntésük megváltoztatására bírhatná a loznicai képviselőket.
Addig pedig egyben kell tartania a brigádot a mozgalomnak, hacsak nem akarja kihozni a belső feszültség Vučićot, a Rio Tintot, a Linglongot, a Zijin rézbányát és a többi környezet- és társadalompusztító bányaipari-feldolgozóipari vállalkozást győztesként.
Rio Tinto, a nehézsúlyú szereplő
Az utóbbi hónapokban széles körű felháborodást és utcai ellenállást kiváltó multinacionális nagyberuházások közül a kínai hátterű Linglong gumigyárról már bővebben írtunk a Mércén, a Jadar területén terjeszkedni kívánó Rio Tinto is megérdemel egy rövid ellenőrzést. A Rio Tinto plc és a Rio Tinto Limited, közös nevén a Rio Tinto Csoport nem pehelysúlyú szereplő a világ bányászati piacán: az angol-ausztrál tulajdonú vasérc-, réz-, gyémánt-, arany- és uránkitermeléssel is foglalkozó óriásvállalat a világ második legnagyobb fémipari és bányászati cége, a szintén angol-ausztrál BHP után.
A 19. század óta működő Rio Tinto útját azonban napjainkban (is) számos, minimum visszás eset jelzi, amelyek miatt jogosnak tűnnek a zöld és baloldali szervezetek súlyos aggályai a beruházással kapcsolatban.
A céget a norvég kormány is kizárta a Norvég Nyugdíjalapból
A Rio Tinto és a Freeport nagyvállalatok Indonéziában közösen működtetett bányájáról, a Grasbergről a kétezres évek derekán derült ki, hogy valószínűleg súlyosan környezetkárosító módon működik, a norvég kormány által felkért szakértők akkori számításai szerint naponta 230 ezer tonna ipari mellékterméket engedve a közeli folyóba, illetve a kitermelés során valószínűsíthetően egyéb nehézfémekkel szennyezték a földet és a vizeket. A céget ezek miatt a norvég kormány 2008-ban kizárta Norvégia nyugdíjalapjának befektetői köréből, megjegyezve, hogy a környezetkárosítás mérséklődése nem várható a jövőben, sokkal inkább a növekedésére számíthatunk.
„Egy vállalat kizárása az Alapból azt jelzi, hogy nem vagyunk hajlandóak vállalni annak az elfogadhatatlan kockázatát, hogy esetleg hozzájárulunk egy súlyosan etikátlan működéshez. Az Etikai Tanács arra jutott, hogy a Rio Tinto az indonéziai Grasberg bánya működtetésében való részvétellel közvetlenül érintett az ottani bányászat során megvalósult komoly környezetkárosításban”
– nyilatkozta akkor Kristin Halvorsen norvég pénzügyminiszter.
A jégkorszak óta lakott volt az ausztráliai szent hely, aztán jött a Rio Tinto
Egy másik botrányos eset, amely a céggel hozható összefüggésbe, az ausztrál őslakosok által bizonyíthatóan 46 ezer éve megszakítás nélkül használt nyugat-ausztráliai, pilbarai szent hely elpusztítása volt, ráadásul nem is rég: tavaly májusban történt a Rio Tinto Brockman 4-es bányája által elkövetett robbantás, ami miatt a cég vezetője, Jean-Sébastien Jacques egy sor másik vezetővel együtt le is mondott pozíciójáról.
Az esettel kapcsolatban akkor a Rio Tinto és az ausztrál kormány is vizsgálatot indított.
Fekete 100-ak
Bőven lehetne még sorolni a bányaipari multicéggel összefüggésbe hozott minimum súlyosan etikátlan eseteket, kezdve attól, hogy a cég egy munkajogai vita során kizárt munkahelyéről 600 kaliforniai munkást 2010-ben, folytatva a sort a céget ért korrupciós és emberi jogsértési vádakkal, de talán mindennél beszédesebb a tény, hogy a cég
egyike a világ 100 legtöbb szén-dioxidot kibocsátó vállalatainak.
A Rio Tinto 1988 és 2015 között a világ összes üvegházhatású gáz kibocsátásának 0,75 százalékáért volt felelős, saját 2016-os becsléseik alapján pedig abban az évben 32 millió tonna szén-dioxidot vagy annak megfelelő hatású anyagot engedett a légtérbe.
Amikor a klímaaktivisták felszólították a céget egy hatékonyabb klímaterv kidolgozására, azt a cég visszautasította, a felelősséget a céges vásárlóira hárítva, mondván, hogy a termékeik felhasználásából származó környezetszennyezésre nincs ráhatásuk.
Kilátások
A fentiek alapján jól látszik, hogy talán megfordulhat a Rio Tinto szerencséje december 15-én a kis szerb településen. A helyiek és az ország lakói előtt viszont még biztosan hosszú harc áll, ha valóban meg akarják akadályozni a valószínűsíthetően további súlyos környezetrombolással járó, Rio Tintohoz vagy a Linglonghoz hasonló beruházásokat. A világ második legnagyobb bányaipari cégével, az autokratikus Vučićtyal és a lítiumra áhítozó nyugat-európai és amerikai befektetőkkel és kormányokkal szemben állva komoly jelentősége van annak, hogy a harcot vezető zöld és baloldali szervezetek képesek lesznek-e továbbra is fegyelmezett akcióegységben küzdeni.
Mert a tét igen nagy.
