Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szentkirályi ígéretei helyett valódi beleszólást követelnek a kormánytól a szülészeti aktivisták

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Másállapotot a szülészetben civil szervezet nyílt levélben válaszolt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek a szülészeti ellátást érintő problémákkal kapcsolatban.

A Másállapotot csoport november 28-án közös kiállást szervezett, melynek célja volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a magyarországi szülészeti ellátórendszer jelenlegi formájában elavult gyakorlatokra épít, nem biztonságos, és nem szolgálja sem a családok, sem a benne dolgozók érdekeit. Az eseményről a Mérce is beszámolt, illetve egy riportban is bemutattuk a nők megrázó történeteit. Szentkirályi Alexandra a Másállapotot csoport demonstrációjának délutánján jelentkezett be élő adásba, melyben arról biztosította a tüntetés résztvevőit, hogy  a kormány számára is fontos a szülészeti ellátás színvonalának javítása, illetve hallják a hangját azoknak, akik ma is kiállnak emellett a fontos ügy mellett.

,,Kampányunkat addig nem hagyjuk abba, ameddig mélyreható, a rendszert alapjaitól átvizsgáló, az oktatás és ellátás minőségét javító, a nőket mint érintetteket bevonó intézkedések nem születnek.”

A Másállapotot most nyílt levélben reagált a kormányszóvivő szavaira, továbbá azt is elmondták, hogy november 28-án a rendezvényük előtt még felkérték Magyarország Kormányát, hogy vegyék át a családok üzenetét, terheinek szimbólumát. A megkeresésre nem érkezett válasz, azonban a sajtón keresztül eljutott hozzájuk Szentkirályi üzenete.

,,Örömmel halljuk, hogy kormányzati szinten mégis hallják a hangunkat, és egyetértenek velünk abban, hogy a szülés, születés ügye nagyon fontos! Köszönjük, hogy ezt a Kormány is nyomatékosította, reméljük, ez egyben azt is jelenti, hogy hamarosan elkezdődhetnek a közös egyeztetések. Erre vonatkozó válaszukat továbbra is várjuk!”

A Másállapotot szerint megnyugtató tudni, hogy a Kormány folyamatosan tárgyal a Magyar Orvosi Kamarával és a szakmai kollégiummal, és figyelembe veszi ezen szervezetek véleményét a szülészeti ellátás javításával kapcsolatban. Aggasztónak tartják azonban, hogy a nőknek mint legfőbb érintetteknek, a szülésznőknek mint az élettani szülés kompetens szakembereinek, és a társszakmáknak, szülés körüli segítőknek a véleménye, tudása és tapasztalatai nem jelenhetnek meg az egyeztetések során.

A civilek megköszönték, hogy megszületett az új családbarát szülészeti szakmai irányelv, ám azt is kiemelték, hogy szükségesnek tartják, a folyamatos monitorozást és ellenőrzést, hogy a koncepciók a gyakorlatban megvalósultak-e, az irányelveket betartják-e, mindenhol beépültek-e a jógyakorlatok az ellátásba, tényleg megvalósult-e a modernizáció. Hangsúlyozzák, ehhez elengedhetetlen a nők tapasztalatainak megismerése, a folyamatos visszajelző rendszer kiépítése és a működő szakmai felügyelet.

,,Ahhoz, hogy a Kormány felmérhesse, valóban családbarát lett-e az ellátás, megkerülhetetlen a szülészeti ellátást igénybe vevő nők és családok megkérdezése, bevonása, míg a szakmai kollégium és a MOK más módon tudják támogatni a megújulást.”

A levél végén arra kérik a kormányt, hogy tájékoztassa a civileket az eddigi egyeztetések tartalmáról, illetve következő esedékes egyeztetések időpontjáról.

November 28-án több százan gyűltek össze a Kossuth téren, hogy a szülészet reformjáért tüntessenek. A Másállapotot a szülészetben civil szerveződés által szervezett demonstráció a Nyugati térről vonult a Parlament elé, ahol egy szülőágyra helyezték el kövekre írt szülészetben szerzett terheiket, és felolvasták követeléseiket, amiket átadtak a minisztériumnak.