Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közös fellépés a nők elleni erőszak ellen – csütörtökön kezdődik a 16 Akciónap

Ez a cikk több mint 3 éves.

Idén harminc éves a 16 Akciónap, a nők elleni erőszak visszaszorításáért szervezett globális kampány. A minden évben november 25. és december 10. között megtartott rendezvénysorozat fontos üzenetei az áldozatok védelme, a nők elleni erőszak megelőzése és az elkövetők felelősségre vonása.

Ez különösen aktuális, hiszen a járványhelyzet okozta gazdasági bizonytalanság és bezártság tovább növelte a nemek közötti egyenlőtlenséget, és tovább rontott az erőszaknak kitett nők helyzetén, áll az Európai Parlament idén tavasszal készült jelentésében. 

A tavalyihoz hasonlóan, az idei kampány több eseményt is online tartják a szervezők a járványhelyzetre tekintettel. Mint minden évben, a Nők a Nőkért Együtt (NANE) Egyesület Néma Tanúk Megemlékezése nyitja a kampányt. Évente körülbelül 50 nő veszíti életét családon belüli erőszak miatt, ez a szám pedig a korlátozások idején még tovább nőhetett. A Néma Tanúk résztvevői virtuális gyertyagyújtással emlékeznek meg az elmúlt évben családon belüli erőszak során megölt nőkre és gyerekekre. 

A nők és gyermekek elleni erőszak összes áldozatát nem ismerjük, de becslések szerint Magyarországon évente 50 ember életét követeli. A NANE Egyesület minden évben összegyűjti ezeket a történeteket, az áldozatok névsorát pedig a Nők Elleni Erőszak Felszámolásának világnapján, november 25-én felolvassák a Néma Tanúk Menetén.

A Mérce szerkesztősége 2019 novembere óta saját sajtófigyelés alapján ezen az oldalon gyűjtötte össze az eseteket. Ezzel a folyamatosan frissülő, nyilvános listával szeretnénk felhívni a figyelmet a nők és gyerek elleni erőszak elterjedtségére, ezzel pedig nyomást gyakoroljuk az ügyben illetékes hatóságokra és döntéshozókra. 

2018-ban a Mérce egy 16 cikkből álló sorozatot publikált a kampány idején. A nők elleni erőszakkal foglalkozó cikkek itt olvashatók.

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány fő célja a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása; ennek érdekében tájékoztatást nyújt a jelenségről. A kampány az emberi jogi alapelveket követi, így a nők elleni erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők felelősségre vonása fontos üzenetei, elemei az esemény sorozatnak.

A kampány rávilágít: az államoknak jogi kötelezettsége, felelőssége van e téren, így a 16 Akciónap cselekvésre hív a hatékony és szakszerű állami, intézményi, hatósági fellépés, a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. A kampány továbbá teret ad arra, hogy a csatlakozók, résztvevők ily módon is kifejezzék szolidaritásukat, támogatásukat az áldozatok felé.

Az idei részletes program a 16 akciónap weboldalán érhető el.

Címlapkép: Néma Tanúk Menete 2019. Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc