Tiszta lehet a francia szélsőjobb lelkiismerete, a legmeghatározóbb alakjai az elmúlt hetekben alaposan körüludvarolták Orbán Viktort. Budapesten járt Marion Maréchal, Eric Zemmour, és a héten Marine Le Pen is megérkezett. Míg itthon ez egy sokadik, ingerküszöb alatti emlékeztető kormányunk nemzetközi renoméjáról, a látogatások valódi utóélete Franciaországban bontakozik ki, ahol Orbán neve ütőkártya a radikális jobboldali szavazatokért folyó, élesedő versenyben.
Erős, de átalakuló szélsőjobb – a látogatások franciaországi kontextusa
Ahhoz, hogy megértsük az Orbánnál tett látogatások politikai hasznosulását, érdemes először áttekinteni, milyen átrendeződések zajlanak a francia szélsőjobboldalon. A fő turbulenciát egy faji uszításért már elítélt publicista, Éric Zemmour okozza, aki hónapok óta rebesgeti indulási szándékát a 2022. áprilisi államfőválasztáson. A hivatalos bejelentés halogatásával elképesztő médiafigyelmet képes fenntartani: az Acrimed médiafigyelő szerint szeptemberben 11 órát szerepelt a tévében főműsoridőben, szemben mondjuk a szocialista államfőjelölt, Anne Hidalgo két órájával. A nagy titokzatosság közepette a Médiapart oknyomozói szerint ráadásul rég harci készültségben állnak kampánycsapatai, élvonalukban olyan ordas, állammal szembeni erőszakra is kész szervezetek tagságával, mint az Action française, a Ligue du Midi, illetve az idén elvileg feloszlatott Génération identitaire.
A Zemmour körüli hűhó kövér százalékpontokban realizálódik a közvélemény-kutatásokban. Bár a Harris Interactive véleménybarométere csak szeptember elején kezdte mérni az államfőválasztáson rá szavazni szándékozók arányát, 7%-ról egy hónap alatt 17%-ra nőtt a támogatottsága. Mindez nem mellesleg magát a Le Pen-házat erodálja tovább a versenyben. A Nemzeti Tömörülésen a tízéves szelídülési stratégia („dédiabolisation”) sikertelensége eleve nagy repedéseket ütött, amik az önkormányzati és regionális választások után különösen láthatóvá váltak (a 2020-as önkormányzati választáson a korábbi 1498 helyett 827, a 2021-es regionálison 358 helyett 252, a megyein 62 helyett 26 képviselői helyet szereztek).
A párhuzamos folyamatok most októberben érték el eddigi tetőpontjukat, amikor a fent említett véleménybarométer először mutatta Zemmour fölényét (17%) Marine Le Penhez képest (15%) (további érdekes támogatottsági adatok: Emmanuel Macron 24%, Xavier Bertrand 13%, Jean-Luc Mélenchon 11%, Anne Hidalgo 6%, Yannick Jadot 6%).
Marine Le Pen helye az államfőválasztás egy az egy elleni második fordulójában tehát jelen állás szerint épp jobbszélről került veszélybe, ami feszültebb helyzet számára, mint amikor tavaly még nyugodtan tudott titkos cicás Instagram-oldalával és macskatenyésztői bizonyítványával foglalkozni.
A versenyben ugyanis jelenleg a dinamikus Éric Zemmour diktálja a tempót, aki Orbán Viktortól kapott meghívásával Achilles-sarkán találta a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét.
Orbán Viktor ugyanis Marine Le Pennel korántsem volt ilyen szívélyes az elmúlt években, vélhetőleg előbb az Európai Néppártban való egyensúlyozás (ahol Le Pen a „vörös vonal” volt), később pedig saját politikai egója miatt, értem itt az európai jobboldal vezetésére irányuló ambícióit. A Politico szerint Le Pen már több alkalommal is kereste a találkozási lehetőséget a magyar kormányfővel, de mindig lepattant, ahogy ezidáig a Fidesszel és a lengyel Jog és Igazságossággal alkotott EP-képviselőcsoport terve sem valósult meg. Így érthető volt a Nemzeti Tömörülés riadalma Zemmour meghívása kapcsán, és fontossá vált a cselekvés, nehogy Zemmour eredményesebben játszhassa ki az Orbán-kártyát Le Pennél.
Látogatás előtt, alatt, után: vezérfény Orbán Zemmouréknak
Zemmour pályafutása során már rengetegszer dicsérte a magyar miniszterelnököt, attól sem visszariadva, hogy eközben a francia hallgatóságnak totálisan elferdítve adjon elő egy-egy intézkedést. Ilyen eset volt, amikor a CNews-on a „pedofilellenes” törvény homofób rendelkezéseit úgy mutatta be, mintha azok csak a homoszexualitás iskolai népszerűsítéséről szólnának. Aztán közvetlenül egy nappal a budapesti látogatása előtt is lehetősége nyílt nagy publikum előtt méltatni Orbánt, mintegy megágyazva a budapesti látogatás utáni médiadömpingnek.
Ekkor, szeptember 23-án a radikális baloldali Engedetlen Franciaország államfőjelöltje, Jean-Luc Mélenchon vitázott Éric Zemmourral a BFM-TV-n. A nagyszabású eseményt, amelyet tíz újságíróból álló tényellenőrző bizottság is élőben kísért 3,8 millió néző követett a televízióban (19%-os közönségarány), és később az adást még ugyanennyien nézték meg Mélenchon Youtube-csatornáján. A vitán mindkét résztvevő leginkább a saját táborához szólt, de ezt sikeresen tették: a korábban idézett Harris Interactive-kutatás szerint az adást követő héten Mélenchon és Zemmour is két-két százalékponttal erősödtek.
A heves vita során Orbán a választási távolmaradási arányok kérdésénél került szóba. Zemmour szerint ezek a baloldal és a jobboldal EU-vezette uniformizációja miatt magasak, amely folyamat csúcsa Macron, a liberális jobboldal és a liberális baloldal, Valéry Giscard d’Estaing és Michel Rocard szerelemgyereke. Emellett szerinte azért sem szavaznak a franciák, mert senki sem hallja meg az egzisztenciális félelmüket az eltűnésükről. Mélenchon ezzel szemben a nép elárulásáról beszélt, arról, hogy a játékszabályokat elcsalja a politikai osztály, példaként pedig az uniós alkotmányszerződésről szóló, 2005-ös népszavazás figyelmen kívül hagyását említette. Ígéretet tett arra, hogy ha államfő lesz, a programját a kívülmaradási lehetőségek (opt-out) által az uniós szerződésekkel szemben is végrehajtja. Emellett 1789 szellemében döntené meg az „államfői monarchiát”, amire egy alkotmányozó nemzetgyűlés adna garanciát, illetve az állampolgárok által kezdeményezett népszavazások, akár a választott képviselők visszahívására.
Zemmour egyetértett Mélenchonnal az opt-out lehetőség kihasználásáról, példaként hozva a bevándorlás területét, ahol végül az Orbán-kártyát is kijátszotta: ebben a kérdésben számára a dán és a magyar példa a követendő. Ezután az Orbán-szálat továbbvíve reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság „ideológiai rögeszméit” elítélő Mélenchon támogatni fogja Orbán Viktort, aki mindezeknek a célkeresztjében áll. Mélenchon erre – vagy Zemmour táborát célozva, vagy egyszerűen ügyetlenül – annyit felelt, hogy nem fog támogatni egy olyan embert, aki ott akar állni Franciaország sírjánál (utalva arra, amikor Trianon századik évfordulóján Orbán megismételte a Horthy-korszakban elterjedt, kamu Apponyi-szállóigét). Röviden kitért még az alacsony magyar születésszámokra, amelyek szerinte nem mutatják boldognak a népet Orbán alatt, mire Zemmour a franciaországi születések aszimmetriáit említve visszatért a rasszizmus számára oly ismerős talajára.
Zemmour aztán Budapesten leszállt a repülőről, és átült egy sötétített ablakú, fekete autóba, hogy Orbán Viktorhoz induljon, elalélni a korszellemmel szembeni ellenállásától és a határkerítéstől.
A találkozó fő programpontja a Demográfiai Csúcson való részvétel volt, ahol fölvázolta a francia nép túlélésének lehetséges útjait. Nagyjából ugyanezzel a programmal és mondandóval érkezett Budapestre Marion Maréchal is, francia szélsőjobboldali véleményvezér, korábban a francia nemzetgyűlés nemzeti frontos képviselője, mellesleg Marine Le Pen unokahúga. Zemmour nagyívű budapesti fogadása és harmonikus együttmozgása Marion Maréchallal természetesen témát adott a francia sajtónak is, amely azt rebesgeti, hogy Marion Maréchal nem a nagynénje, hanem Zemmour államfői kampányában vehet részt.
Visszatérve Franciaországba, Zemmour folytatta országjáró útját, amit a Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót című könyve kapcsán indított (ezek a bemutatók funkciójukban elmennek kampányrendezvénynek, csak ezt egyelőre nem illik hangosan kimondani). A magyar út után Lille-ben folytatódott a turnéja, ahol Orbán után megvilágosodva hazánkat az európai civilizáció védelmezőjeként említette, amely Brüsszeltől folyamatos zsarolásnak van kitéve, mégis képes ellenállni. Szemben természetesen Franciaországgal, amely nettó befizetőként a „brüsszeli bizottság” lábai előtt hever. Gyakorlatilag Marion Maréchal is ugyanezt mondta el a CNews-on a budapesti út után, ahol a magyar ellenállást történelmünk zivataros századaiból vezette le: a különböző birodalmak által állandó egzisztenciális fenyegetettségben fennmaradt Magyarország érthetően jobban ragaszkodik a szuverenitáshoz, mint Franciaország; Maréchal olvasatában pedig Orbán Viktor azért védi mindezt vehemensen, mert személyesen megélt egy totalitárius rendszert, ahol szerinte „antikommunista aktivista” volt.
Természetesen tévéinterjút is adott Zemmour a budapesti élményeiről: az LCI adásában erősítette meg, hogy elbűvölte Orbán személyisége, és főleg történelmi látásmódja, amit azáltal ismert meg, hogy együtt megfejtették a keresztény és iszlám civilizáció viszonyának alakulásait. Az adásban újra megvédte a homofób magyar törvényt, annyival kiegészítve, hogy az antirasszista propagandát is megállítaná az iskola falain kívül, amelyet a meritokrácia templomává tenne a baloldali egalitarizmussal szemben. Egyébként MCC-s előadásában Marion Maréchal is hasonló oktatáspolitikai nézeteket fejtegetett, többek között fájlalva, hogy az afrikai birodalmak kiszorítják a történelemtanításból a francia nemzet dicsőséges pillanatait, vagy hogy a dekoloniális propaganda a haza gyűlöletére neveli a gyerekeket. A meleg fogadtatás és barátságos közönség pedig annyira otthonossá tette a beszélgetést, hogy Maréchal még a „mentálisan beteg dolog” jellemzést sem átallotta bevetni az inkluzív nyelv ekézésekor (tehát amikor a semleges nemet a francia logikájával ellentétben nem a hímnemű alakkal fejezzük ki, hanem azonos szinten megjelenítve a hímnemű és nőnemű alakot).
Mit válaszolhat minderre Le Pen?
Marine Le Pen a Zemmour-Mélenchon vita napján a Moselle megyei Metzből üzente: az ő kampánystratégiája nem a reflektorfény, hanem a terepmunka; minél kisebb médiazaj mellett minél pontosabban meghallgatni, hogy mit akarnak az emberek 2022-ben egy államfőjelölttől. Metzben jelentette be azt is, hogy találkozni fog Orbán Viktorral, „valószínűleg Magyarországon”, itt sem elmulasztva kontrasztba állítani magát Éric Zemmourral: kiemelte, hogy mint politikus, államfőjelölt érkezik Magyarországra, így senki se lepődjön meg, ha ő holmi konferenciázgatás helyett Orbánnal fog beszélgetni közös politikai ügyeikről.
Marine Le Pen fogadása aztán nagy pompában, államfőnek kijáró tisztelet közepette zajlott, amire jóízűen hivatkozhat majd Le Pen, ha külföldi legitimációjához és partnerségi lehetőségeihez keres egy jó anekdotát.
Tartalmilag egyébként maradtak a megszokott panelek (ideológiai nyomásgyakorlás és modernizált Brezsnyev-doktrína, erőtlen EU a bevándorlással és energiapiaci árakkal szemben stb.), amikről Le Pen is szívesen beszél, amikor például az európai „jakobinus állammal” szemben, Lengyelország és Magyarország mellett tart sajtótájékoztatót. A találkozó legérdekesebb fejleménye talán az volt, hogy Le Pen és Orbán vállalta a közös európai szövetségépítésének felgyorsítását – de ehhez is már júliusban aláírtak 13 másik európai párttal együtt egy nyilatkozatot. A kicsit kényesebb kérdések elől pedig mindketten kitértek: Orbán a Le Pen-Zemmour versenyben, Le Pen pedig az LMBTQ+ kisebbségek kérdésében nem foglalt állást, amiben Orbánnál valamivel liberálisabbra pinkwashingolta magát mostanában.
A következő időszakban Marine Le Pen sejthetően az őt Zemmourtól megkülönböztető kérdések kidomborításával folytatja kampányát. Leginkább ilyen téma a vásárlóerő összeomlása, amely egy BFM-TV számára elkészített Elabe-kutatás szerint a legtöbb franciát aggasztja (45%), messze előzve a Zemmour által priorizált közbiztonság (30%) és bevándorlás (27%) ügyeit (bár utóbbiról Le Pennek is épp támadt egy népszavazási ötlete). Ez összhangban lenne kettejük szimpatizánsi bázisával is: míg Le Pen támogatói többnyire a vidéken élő, szegény, munkásosztálybeli szavazók, Zemmour az idősebbeket és tehetősebbeket mobilizálja, különös népszerűséget élvezve Párizs gazdagabb elővárosaiban. Az élet poénja, hogy a fent leírt választót kísértetiesen jól megjelenítő Jean-Marie Le Pen is késznek mondta magát Zemmourt támogatni a lányával szemben, ha ő lesz akkor előrébb a közvélemény-kutatásokban.
Arra persze nem számíthatunk, hogy Zemmourral kapcsolatban ellankadna a médiafigyelem, hiszen a milliárdos üzletember és médiapiaci befektető, Vincent Bolloré nagy étvággyal látott neki a gusztusának túl baloldali hírközlési paletta „visszahúzásának”. Az ő kontrollja alatt állnak többek közt a Zemmourt eddig látványosan építő CNews és a Canal+ tévécsatornák, legutóbb pedig a médiabirodalmába tartozó Paris Match és Journal du dimanche újságok főszerkesztőit cserélte ki bizalmi embereire. Így érdemes felkészülni, hogy a közeljövőben is sok olyan ötletét hangosíthatja ki a francia média, mint nemrég például a francia keresztnevek előírását az újszülötteknek, vagy a sebességkorlátok eltörlését az autópályakon; nem beszélve a remigrációs és a szociális kiadások csökkentését célzó elképzeléseiről.
Ijesztőnek ígérik magukat a következő hónapok.
