Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Pesti Hírlap főszerkesztője és több szerkesztője is felmondott a Márki-Zayt lejárató címlapok megjelenése után

Felmondott a Pesti Hírlapnál az újság főszerkesztője, Pion István, valamint a lap két szerkesztője, Csider István Zoltán és Aradi Péter is – tudta meg a 24.hu.

Bár a távozó főszerkesztő nem reagált arra a felvetésre, hogy az elmúlt napokban napvilágot látott, nagy port kavart Márki-Zaynak tulajdonított idézetekkel megjelent címlapokhoz van-e köze a távozásának, a 24.hu szerint Csider István Zoltán megerősítette hogy a címlapok miatt távoztak. „Szakmailag vállalhatatlanok voltak azok a címlapok. Nem mi találtuk ki, nem a főszerkesztő ötlete volt” – nyilatkozta a 24.hu-nak, de többet nem kívánt elmondani a portálnak.

A 444 mutatott rá nemrég, hogy az előválasztás második fordulója alatt, a múlt héten többször is a kormányzati kommunikációval összhangban lévő tartalom jelent meg a nemrég tulajdonosváltáson átesett Pesti Hírlapban.

Október 10-én, az előválasztás második fordulójának eslő napján Márki-Zay Péter két évvel ezelőtti, a gyerekek testi fenyítésével kapcsolatos nyilatkozatát idézték a címoldalon nagy méretű betűkkel, fotó és kommentár nélkül, a lap belsejében pedig egy terjedelmes cikk foglalkozott azzal, hogy „sorban állnak a közéleti személyiségek Dobrev Klára mögött, szemben Márki-Zay Péterrel, akit úgy tűnik, hiába támogat Karácsony Gergely, más nemigen hajlandó”.

Három nappal később – a 444 erről szóló cikkének megjelenése után – újabb, szintén két évvel ezelőtti, a hódmezővásárhelyi polgármestertől származó mondatot tűzött címoldalára a napilap szerdán, amire a Media1 hívta fel a figyelmet. Ez utóbbi alkalommal azt idézték Márki-Zaytól, hogy szerinte „elfogadhatatlan” a válás és az abortusz”. A 444.hu korabeli híre szerint Márki-Zay 2019 nyarán írt erről egy Facebook-bejegyzésben, amjd később azt is hozzátette, hogy annak ellenére, hogy ellenzi az abortuszt és a válást, nem akarja törvényben megtiltani.

A 444 mindeközben arra is felfigyelt, hogy állami hirdetések is megjelentek a Pesti Hírlapban: többek között az állami Szerencsejáték Zrt. hirdetett szerencsejátékot címoldalon.

Idén nyáron a Media1 számolt be arról, hogy a Pesti Hírlap kiadója, a Brit Media (mai nevén Michaeli, Schwartz & Brit) tulajdonost váltott, és beszállt a cégbe 50 százalékos tulajdonosnak a Rogán Antal barátjaként is ismert Shabi Michaeli izraeli-grúz üzletember.

A 24.hu a felmondások kapcsán kereste Milkovics Pált, a Pesti Hírlap kiadójának vezérigazgatóját, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

(24.hu, 444.hu, Media1)