A hódmezővásárhelyi polgármester szinte mindenkit meglepve húzta be a harmadik helyet a miniszterelnök-jelölti versenyben az előválasztás első fordulóján. A jobboldali konzervatív és neoliberális nézeteket képviselő politikus leginkább azzal építette fel saját miniszterelnöki perszónáját, hogy „politikai különcként”, párt nélkül vesz részt a versenyben, és az elmúlt harminc év politikáján kívülről érkezik. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje kampánya során több ízben is kritizálta az ellenzéki pártokat (sokszor nagyon is jogosan), és civilségét egyfajta erényként fitogtatva próbált hitelességet szerezni magának. Azonban az, hogy valaki egy párt jelöltjeként lép be a politikába, vagy épp egy civil szervezet delegálta, igencsak marginális kérdés, a hitelességhez pedig nem sok köze van. 

Ahogy azt már számos szakértő kiemelte, az előválasztás intézménye az ellenzék eddigi legnagyobb teljesítménye a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felállása óta. A pártoknak ezzel sikerült hónapokra tematizálniuk a közbeszédet ahelyett, hogy a már megszokott módon a fideszes narratíván belül ragadva reagáltak volna a kormánypártok politikájára.

Számos fontos eredménye mellett az előválasztás azt is elősegítette, hogy új arcok jelenjenek meg a politikában, és ezzel egyetemben a régi motoros szereplők kiszorultak a közös jelöltek listájából, így nem indulhatnak jövőre párttámogatással a választásokon.

A vérfrissítéssel több olyan jelölt is megszerezte a választók bizalmát, akik eddig nem vettek részt az elmúlt harminc év politikai csatározásaiban. Legtöbben pártok jelöltjeiként nyerték meg körzetüket, de akadtak civil szervezetek által delegált győztesek is az előválasztáson. Ilyen például Jámbor András, Szikra Mozgalom jelöltje, de a Márki-Zay Péter neve által fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusai szintén több választókerületben is sikert arattak, a hódmezővásárhelyi polgármester pedig harmadik helyen végzett a miniszterelnök-jelölti verseny első fordulójában. Jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy Karácsony Gergellyel milyen konstrukcióban induljanak tovább a második fordulóba az első helyre befutó Dobrev Klárával szemben. 

2018-ban az egész ország lélegzetét visszafojtva figyelte a Csongrád megyei időközi önkormányzati választást, ahol Márki-Zay összellenzéki jelöltként győzelmet aratott az addig fideszes körzetnek számító Hódmezővásárhelyen. Azóta a politikus komoly támogatói bázist épített fel magának, idén pedig úgy döntött, az összefogás miniszterelnök-jelölti pozíciójáért is elindul. Az első forduló alkalmával többen is inkább azt jósolták, hogy a jobboldali populista jelölt, Jakab Péter fog majd harmadikként bejutni a második fordulóba, ám minden várakozás ellenére Márki-Zay a jobbikos politikust is maga mögé utasította. 

A hódmezővásárhelyi jelölt népszerűsége leginkább abból eredeztethető, hogy nagyon tudatosan építi fel személyiségét mint pártpolitikán kívülről érkező civil jelölt, aki a nép hangján szól. A valóságban azonban sem ideológiailag, sem pedig a szakpolitikák terén nem számít politikai különcnek, hiszen nézetei már mind felbukkantak a magyar politikai palettán. Márki-Zay büszkén viseli, mi több hitelessége részeként kezeli, hogy ő nem egy politikai párt jelöltje.

A hitelesség szempontjából azonban nincs jelentősége annak, hogy valaki civilként indul, vagy egy adott párt színeiben, sőt, a magyar politika személyközpontúságával sokkal inkább a jelöltek karizmája rezonál.

Egy politikából kiábrándult társadalomban a kívülről érkező „outsider” jelölt még a pártjaikban vagy politikusaikban csalódott embereket is képes lehet mozgósítani. A jelenség külföldön is létezik, az USA-ban például jelentős szerepet játszott Donald Trump sikerében, hogy az üzleti világból érkező, alternatív jobboldalt képviselő jelöltként szimpátiát váltott ki a republikánus pártban csalódott jobboldali szavazók körében. Hazánkban egy kevésbé sikeres kísérlet Puzsér Róbert esete a főpolgármester-jelöltséggel (néhány elemző kifejezetten Puzsérhoz hasonlítja Márki-Zayt).

Ez a fajta politikai messiásvárás Magyarországra különösen jellemző, ugyanis a társadalom egy erőskezű, karizmatikus vezetőtől várja a rendszer leváltását ahelyett, hogy alulról szerveződő mozgalmi alternatívát keresne.

Azonban lehet-e valaki egyszerre civil és politikus? A két szó jelentése nehezen körülhatárolható, pontos definiálásukba nem érdemes és talán képtelenség is belemenni. Fontosabb kérdés, hogy mennyire számít ténylegesen mérvadónak, ha egy politikus nem egy adott pártszervezetből kerül be a közéletbe, hanem egy civil mozgalom jelöltjeként? Ma Magyarországon a társadalom rendkívül kiábrándult a politikából és a pártpolitizálásból, melyhez nagyrészben a kormánypártok rendkívül kisarkított és agresszív kommunikációja is hozzájárult. A választók és a politikusok között egyre nagyobb lett a távolság, és a közügyekbe való beleszólás is nehezebbé vált. Egy politikailag passzív társadalomban az embereknek szimpatikusabb lehet egy friss jelölt, aki az elmúlt harminc év politikájában eddig nem vett részt, tehát úgymond tiszta lappal indul. 

Optimális esetben azonban maguk a pártok is, a civilekhez hasonlóan, alulról szerveződnek a társadalom igényeire reagálva, hogy azokat becsatornázzák a politika alrendszerébe. Habár a rendszerváltás óta számos példát említhetünk, amivel a pártok rászolgáltak a választók bizalmatlanságára, az előválasztással az ellenzéki pártok pontosan azt mutatták meg, hogy hajlandóak és képesek is változni a választópolgárok akaratának megfelelően. Egy olyan rendszert hoztak létre, amivel képesek voltak mozgósítani saját szavazóikat, kapcsolatot tudtak velük teremteni, és amivel az emberek saját voksukkal szelektálhatták ki a problémás politikusokat ahelyett, hogy ismét zárt ajtók mögött tárgyalták volna le a jelöltségüket. Az előválasztásnak és a választói akaratnak köszönhetően nem indulhat majd párttámogatással Tóth Csaba Zuglóban, a náci karlendítő ózdi alpolgármester, vagy az offshore botrányba keveredett DK-s képviselőjelölt. 

Tulajdonképpen tehát, a puszta tény, hogy egy jelölt a politikán kívülről érkezik még önmagában semmit nem tesz hozzá, vagy vesz el hitelességéből, az pedig, hogy civilként kategorizálja magát nem lesz egyfajta erény. 

Márki-Zay Péter, a politikai különc kétségkívül karizmatikus politikusnak számít, aki nagy szónoki tehetséggel képes magának stabil támogatói bázist építeni. Azonban ha közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt akar lenni, akkor pontosan azt a kívülállóságát veszti el, melyre egész politikai karakterét felállította.

A pártpolitika-mentesség mint a jelölti hitelesség záloga tehát nem állja meg a helyét, nem több puszta kampányfogásnál. A civilek és politikusok szembeállítása éppen, hogy még jobban elidegeníti a választókat a politikától és a pártoktól. Fontos, hogy minél több civil vegyen részt aktívan a közügyek formálásában, ám ahelyett, hogy az alapján döntenénk hogy egy politikus „honnan érkezett”, sokkal inkább érdemes figyelembe mennünk a világnézeti különbségeket és a valódi szakpolitikai alternatívákat.