Az ATV-n tegnap este öt, egymást kölcsönösen alkalmasnak tartó miniszterelnök vitázott, előzékeny hangvételben. Az ellenzéki előválasztás első miniszterelnök-jelölti vitájában olykor úgy tűnt, az alapján kellene döntést hoznunk Orbán Viktor kihívóját illetően, hogy Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely kárhoztatja a leghitelesebben a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Illetve hogy az „új generációt képviselő” Fekete-Győr Andrásnak, avagy a 2018-as ellenzéket is kollaborációval vádoló Jakab Péternek hisszük el, hogy ígéretéhez híven, példásan megbünteti Orbán Viktor rendszerének fő haszonélvezőit. Noha a jelöltek közt a nem éppen termékeny hitelességi versenyen túl érdekes szakpolitikai nézeteltérések is megmutatkoztak, a vita ezek kibontására kevesebb teret adott.

Helytelenítik a lopást

Az első megszólalásoktól kristálytisztán látszódott, hogy a jelöltek az este szintmérőjének elsősorban az elszámoltatás és a jogállamiság helyreállítása kapcsán tett ígéretek volumenét és minőségét tekintik. A Fidesz-kormány közvagyonnal való visszaéléseinek szankcionálásáról szóló vállalások azonban az alapvető közös nevezőn túl számos pontban különböztek.

A Momentum már ismert „felcsúti per” koncepciójától elkezdve a lopott vagyonok Jakab Péter-i egyszerűségében vett elkobzásán át a mentelmi jog eltörléséig sok minden elhangzott.

A kérdés végletes leegyszerűsítésében – vagyis abban, hogy a „a lopott pénzt vissza kell, és vissza is lehet szerezni”, Dobrev Klára szinte teljesen egy húron pendült jobbikos kollégájával.

Márki-Zay Péter erre is rálicitálva arról beszélt, hogy nem csupán a lopott vagyont kell visszaszerezni, hanem azokban az esetekben plusz büntetőpereket kell indítani, amikor NER-es vállalkozók például fenyegetéssel vagy egyéb btk.-ba ütköző módon szereztek meg komplett cégeket. Jelölttársaival szemben Karácsony Gergely határozottan azt a pozíciót vette fel, hogy az Orbán-rendszer lebontása elsősorban gazdasági kérdés, nem pedig jogi: szerinte először a „közpénzcsapokat” kell elzárni ahelyett, hogy egyből nekiesnének kormányon a kétharmados törvényeknek, mert a Fidesz „mélyállamát” csak így van mód lefegyverezni.

Mindezeken a „módszertani” különbségeken túl azonban az is látszódott, hogy „nyílt támadást” egyik jelölt sem indított a másik ellen, senki nem kérdőjelezte meg alapvetően a másik elkötelezettségét. Még azzal együtt sem, hogy a vita utolsó szakaszában vádaskodásnak jóindulattal sem nevezhető kölcsönös szurkálódás indult be azzal kapcsolatban, hogy az-e az egyetlen hiteles jelölt, aki már valamely választáson legyőzte a NER-t, aki nem volt részese az elmúlt 30 év kormányzásainak, aki hatalomra kerülve nem tünteti ki fideszes ellenfelét, vagy aki Tóth Csaba ellen sorakozik fel a zuglói választáson – utóbbi kérdéskör különösen éles szóváltást eredményezett a már-már családias hangulatú vitában.

Kis vita a magánegészségügyről

Ahogyan azt az egészségügyről és oktatásról szóló vitablokkban Karácsony Gergely találóan megjegyezte, ebben a két kérdésben volt a legkevesebb vita a jelöltek között: abban mindenki egyetértett, hogy többet kell költeni ezekre a szektorokra, és a dolgozók bérét sürgősen emelni kell. Mondandójukból ugyanakkor ezzel együtt az is élesen kirajzolódott, hogy közel sem magától értetődő, pontosan milyen elvek mellett kötelezi el magát az, akinek egyszer lehetősége lesz majd fordítani a Fidesz-kormány humánpolitikáján. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár napi szinten sok ellenzéki politikus szájából halljuk, hogy önálló oktatási, illetve egészségügyi minisztériumokra lenne szükség az Emmi-szerű monstrumok helyett, erről speciel egy szó sem hangzott el a vasárnapi vitában.

Volt szó azonban olyan modellekről, mint az úgynevezett szektorsemleges finanszírozás, amit Fekete-Győr András dobott be: ennek lényege nagyjából annyi, hogy a magánegészségügyet és a közegészségügyet úgy kellene összekapcsolni, hogy az állam a magánszférából egészségügyi szolgáltatásokat vásárol az embereknek. De a finn oktatási modellt is hosszan dicsérte a Momentum jelöltje, amelynek megvalósítására ígéretet is tett.

Dobrev Klára elsősorban a szakemberhiányt emelte ki mindkét szektorban, Márki-Zay Péter pedig amerikai modelleket hozott fel példaként az oktatás területén, az egészségügyet illetően pedig Fekete-Győrhöz hasonlóan szintén a magánegészségügy bevonásáról beszélt.

Karácsony Gergely ezen a ponton vitába szállt velük, mondván, ő csínján bánna a magán- és közegészségügy összekapcsolásával, amely folyamatot „életveszélyesnek” nevezte.

Ami mellett viszont egyértelműen kiállt a főpolgármester, az a magán és állami biztosítók szétválasztásával szemben egy nagy, egységes kockázatközösség, hogy azok is részesülhessenek egészségbiztosításban, akiket a Fidesz kizárt ebből a körből a TB-törvénnyel. Az oktatás területén a főpolgármester arra intett: a finn példa jó, de „messze” van, neki az eggyel korábbi lengyel kormány modellje tetszett jobban (elsősorban az iskolák autonómiájának szempontjából). Jakab Péter az oktatás kapcsán az innovatív, kreatív tanulási módszerek becsatornázásról beszélt, valamint szerinte kis létszámú osztályokban, a tankötelezettségi korhatár megemelése mellett, „differenciáltan” kell oktatni a gyerekeket. Az egészségügyet illetően Jakab arról beszélt, hogy nem szabad hagyni, hogy az ellátásban fellépő hiányok miatt a megfizethetetlen magánegészségügy legyen a szegényebbek egyetlen esélye a túlélésre.

A munka-tőke viszonyt csak Karácsony bolygatná

Noha a társadalompolitikai kérdések kevesebb teret kaptak, mint a jogállam és a korrupció kérdésköre, a legélesebb eltérések az újraelosztás körüli kérdésekben rajzolódtak ki. Míg Dobrev, Karácsony és Jakab az újraelosztásra és a társadalmi szakadékok betemetésére fókuszálna, a Momentum jelöltje pedig hallgatott az újraelosztás kérdéseiről, addig Márki-Zay Péter dicsérettel illette a kormányt az adók csökkentéséért.

Budapest főpolgármestere ezen a ponton konfrontálódott hódmezővásárhelyi kollégájával, mondván, „ne dicsérjük azt az adórendszert, ami az alacsony keresetűeket adóztatja”.

Karácsony programjában a minimálbér jelentős emelése és adómentessége áll, a főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a bérpolitikának és az újraelosztási rendszereknek mindenkinek garantálnia kell a létminimumot. Dobrev Klára az egyenlőtlenségek mértékét kárhoztatta, és úgy fogalmazott: a gazdaságpolitika központja az ember kell legyen, „a versenyképesség nem érhető el kizsigerelt munkaerővel”. A Jobbik jelöltje szintén enyhítené az alacsony keresetűek adóterheit, emellett pedig a „világrekord” áfát csökkentené, hogy az embereknél több pénz maradjon.

Azt, hogy a jelöltek osztálypolitikája széles skálán helyezhető el, jól illusztrálja, hogy míg Márki-Zay szerint a gazdaságpolitika kívánatos prioritása az, hogy a tőkének megfelelő környezetet biztosítson, Karácsony az egyik felszólalását azzal kezdte,

„ha miniszterelnök lennék, most Makón lennék”.

A főpolgármester a Csongrád megyei Continental-gyárban bevezetett szabályozásról beszél, amely alapján – amint a Mércén elsőként megírtuk – a különböző üzemegységekben dolgozó munkásoknak írásos engedélyt kell kérniük, hogy beszélgethessenek egymással.

Több jelölt említette a családi pótlék tarthatatlanul alacsony mértékét, és Jakab Péter, valamint Karácsony Gergely is javasolták egy állami szociális bérlakásszektor felállítását.

Noha az összes jelölt helyesli, hogy – akár csak a közszolgák esetében, akár általánosan – több bér jusson a dolgozóknak, a tőke és a munka közti (az elmúlt években erőteljesen a tőke javára billent) mérleg visszabillentésének kérdését csak az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vetette fel:

míg „a fideszes” tőkések megbüntetéséről sok szó esett minden részről, Karácsony általában beszélt az állam, a tőke és a munka közti újfajta megegyezés szükségességéről.

A tőkének kiszámítható, korrupciómentes piacot ajánlana, cserébe a tőke adóhányadát növelné a budapesti főpolgármester.

A vita talán legelevenebb pillanata az volt, amikor Márki-Zay arról beszélt, hogy a tisztességesen gyarapodó tőkések – mint Bojár Gábor, az ellenzékhez egyébként közel álló vállalkozó – más megítélés alá kell essenek, mint a „Tiborcz Istvánok”, Karácsony megjegyezte: a Bojárhoz hasonló tőkések szívesen adóznának többet, mert ők is tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi adórendszer igazságtalan.

Föltűnő, hogy – míg mondjuk a szeptemberi német szövetségi választást megelőzően a választók rendre a klímaváltozást tartják a legfontosabb politikai kérdésnek – a magyar ellenzék jelölti vitáján csak egyszer került megemlítésre a válsághelyzet. Karácsony Gergely a lakások energetikai felújítását javasolta, amivel a lakosság fűtési költségek is jelentősen csökkennének.

Több politika hasznos lenne

A nagy mértékben politikátlanított ellenzéki térfélen, ahol a „ki utálja jobban Orbán korrupt rendszerét?” kérdés takarásából csak igen kevés kitörési kísérlet történik, törvényszerű, hogy a jelöltek elsősorban nem a társadalmat igazságosabbá, élhetőbbé stb. tevő közpolitikai javaslataikkal igyekeznek kitűnni. Az ATV stúdiójában vitatkozók elsősorban hitelességüket és a feladatra való felkészültségüket próbálták bizonygatni. Míg Jakab „a vidék” populista jelöltjeként, Fekete-Győr pedig nyugatos technokrataként igyekezett magát kívülállónak, az elmúlt 30 év bűneitől mentes jelöltnek beállítani, Márki-Zay Péter pedig magabiztosan hozta a „korrupciómentes Fidesz” nagykövetének szerepét, addig Dobrev tapasztalatát és felkészültségét, Karácsony pedig azt a képességét hangsúlyozta, hogy „közös nevezőként” képes a hat pártot összetartani.

Nagy dolog, hogy a Fidesz ellenzéke 2021 szeptemberére eljutott odáig, hogy egy téttel bíró előválasztási folyamatban miniszterelnök-jelölti vitát rendez: az eltérő világnézetek összemérésére, politikai vitára óriási szüksége van a magyar nyilvánosságnak. A választók – és nem csak az ellenzékiek – ugyanakkor biztosan jobban járnának, ha a moderátorok és a résztvevők nagyobb hangsúlyt fektetnének a Magyarország helyzetéről szóló és világnézeti vitákra, valamint a konkrét közpolitikai javaslatok megvitatására, mint a korrupcióellenes evidenciák ismételgetésére és a terméketlen hitelességi versenyre.