Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Google több ezer munkavállalóját dolgoztatta illegálisan alacsony bérekért

A Guardianhez eljuttatott dokumentumok bizonyítják, hogy a techóriás két éven keresztül több tucat országban, a törvényeket áthágva, jóval alacsonyabb bérekért dolgoztatta alkalmi munkavállalóit, mint teljes állásban dolgozó alkalmazottakat. A Google vezetői ráadásul már 2019 májusában tudomást szereztek a problémáról, azonban ahelyett, hogy rögtön kiegyenlítették volna a béreket, inkább megpróbálták eltussolni a kihágást.

Az óriáscég Európában, az Egyesült Királyságban és Ázsiában is megszegte az egyenlő bérezésre vonatkozó törvényi előírásokat, amikor azonos munkaterhekért az alkalmi dolgozóinak alacsonyabb fizetéseket adott, mint azok teljes állásban dolgozó kollégáinak. A Guardianhez eljutott belső levelezések és céges dokumentumok azt is bizonyítják, hogy a vállalat vezetői habár értesültek a törvénysértésről, mégse tettek semmit annak megoldása érdekében, az esetleges pereskedéstől és a rossz sajtótól félve inkább megpróbálták fű alatt kezelni a problémát.

Azt tervezték, hogy lassan és a lehető legalacsonyabb költségekkel teljesítik törvényi kötelezettségeiket, miközben azzal is tisztában voltak, hogy ez a lépés morálisan és jogilag is nehéz helyzetbe hozhatja az érintetteket. 2020 októberében az újonnan csatlakozó ideiglenes munkaerőt már egyenlő bérekért kezdték alkalmazni, míg a már meglévő dolgozók ugyanúgy kevesebb pénzt kaptak. A fizetésbeli különbségeket a dolgozók elől is igyekezett titkolni a vezetőség.

A visszaéléssel kapcsolatban a Whistleblower Aid panaszt tett az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnál, szerintük ugyanis a Google nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy nyilvánosságra hozza a fizetésbeli különbségeket, amelyet nagyjából 100 millió dollárra becsülnek, valamint a vállalat a negyedéves jelentésében is hamis adatokat közölt, ezzel pedig megsértette az USA értékpapírokra vonatkozó törvényeit.

A problémához hozzájárul, hogy a Google nagyban támaszkodik alkalmi dolgozókra, akikre a vállalat csak „kibővített munkaerőként” hivatkozik. Jelenleg is több mint 100 000 munkavállaló dolgozik ilyen pozícióban a cégnek, különböző feladatokat ellátva, ám az alkalmi munkaerőre vonatkozó törvények országonként különböznek. Ezek a dolgozók általában egy-egy hosszabb távú projektben vesznek részt, amelyeket teljes egészében közvetítő cégek irányítanak, Google alkalmazottakkal pedig csak alig lépnek kapcsolatba. A cég egyes részlegei is alkalmaznak több ezer ideiglenes munkavállalót, leginkább a HR, a marketing és a a Google automatizált járműveivel foglalkozó leányvállalatában támaszkodnak az alkalmi munkaerőre.

(Guardian)
Címlapkép: Flickr / Niharb