Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ellenzéki képviselőknek nem, diákoknak és borászoknak viszont szabad megtekinteni a Fertő tavi gigaberuházást

Ez a cikk több mint 2 éves.

Nem engedi be a Fertő-tó partján gigaberuházást végző cég az építkezés területére Kocsis-Cake Oliviot, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, miközben az elmúlt időszakban borászokat és a közelben táborozó gyerekeket is körbevezettek a területen. A képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy augusztus végén fordult levélben a Mészáros Lőrinc beruházását irányító céghez, ahonnan ma elutasító választ kapott.

A képviselő szerint, miközben a  beruházás a legnagyobb titkok mellett zajlik, bejutni oda szinte lehetetlen, az elmúlt hetekben mégis azt lehet látni a Zrt-hez tartozó Fertő Part nevű Facebook-oldalon, hogy vannak, akik audienciát kapnak. És valóban, a Fertő Part oldalán éppen tegnap arról számoltak be, hogy „újabb csoportot fogadtak a területen”. Aznap éppen az Észak – Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei végezték el szokásos Fertő tavi bejárásukat.

Augusztus végén pedig a soproni borvidék borászai juthattak be, az egyébként szigorúan őrzött területre, hogy ott a beruházás beszállítói útjainak használatáról egyeztessenek. Júniusban pedig közelben táborozó diákok kaptak lehetőséget arra, hogy elsőként próbálják ki a beruházás részeként készülő új csatornát.

Ezzel kapcsolatban Kocsis-Cake megjegyzi, hiába szól úgy az Országgyűlésről szóló törvény, hogy az állami szervek (mint amilyen a Sopron-Fertő Zrt. is) kötelesek segíteni az országgyűlési képviselők munkáját (mint például Kocsis-Cake Olivio), akár tájékoztatással, akár betekintéssel, ennek nem tesznek eleget.

„Hát, úgy tűnik, a kisiskolások megnyugtatása után az már nem fér bele, hogy egy egyébként zöld ügyekkel foglalkozó országgyűlési képviselőnek is biztosítsák a bejárást”

-jegyzi meg Kocsis-Cake.

Kárpáti Béla Imre, a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. elnöke a képviselő kérelmét azzal az indoklással utasítja el, hogy a fejlesztés környezetvédelmi és természetvédelmi kérdéseit kizárólag szakmai szinten kívánjuk kezelni”.

„Emlékeztetőül: ez a szakmai szint pusztította el fecskék százainak fészkelőhelyét, ez a szakmai szint kezdett nádirtásba, ez a szakmai szint adta áldását, hogy teherautók garmadája robogjon el naponta a természetvédelmi területen”

-reagált az elnökre Kocsis-Cake.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Fertő tavon közpénzből 100 szobás luxusszálloda és hatalmas fedett sportkomplexum épül műfüves focipályákkal, teniszpályákkal és egy 850 vitorláshajóra méretezett kikötővel. Mindezt – ahogyan a Greenpeace Magyarország rámutat – az egyetlen határon átnyúló közös nemzeti parkunkban, ami minden létező természetvédelmi jogszabály által védett terület. A beruházást az osztrák kormány is nehezményezte, Ausztria környezetvédelmi minisztere augusztus elején kijelentette, a magyar kormányhoz fog fordulni, hogy a környezeti hatásvizsgálatokba vonják be az ausztriai hatóságokat is.

Mércén rendszeresen beszámolunk Magyarország nagy tavai, így a Fertő-tó helyzetéről, a tóvédő civileket tömörítő Nagy Tavak Koalíció pedig itt érhető el.

Kocsis-Cake Olivio teljes posztja:

Címlapkép: Fotó: Mérce