A belarusz diktátor, Aljakszandr Lukasenka a nyár során megnyitotta nyugati határait a nyugat-európai országok felé igyekvő, főként közel-keleti menekültek előtt, hogy így zsarolja a rezsimje ellen bevezetett legutóbbi nemzetközi szankciókra válaszul az EU-t. A közvetlenül érintett országok pánikszerűen, és sok szempontból megkérdőjelezhető módszerekkel próbálták kezelni a kialakult a helyzetet. Ezek közül talán Lengyelország döntése volt a legradikálisabb, az ország vezetése szükségállapotot hirdetett a határon, és olyan alapjogokat függesztett fel, mint a szabad információ-áramláshoz való jog. Milyen kihívásokat jelent a mostani helyzet, és kiknek származik belőle tényleges előnye?
Múlt csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök szükségállapotot hirdetett a lengyel-belarusz határ mentén, majd ugyanazon a napon késő este Lengyelország minisztertanácsa is megerősítette az intézkedést. Az azonnali hatályú intézkedés 183 települést érint, ahol a Belarusz felől érkező menekültek kiugróan magas száma miatt átmenetileg egy sor alapjogot függesztettek fel: a művészeti és szórakoztatóipari eseményeket, tömegrendezvényeket és mindennemű gyülekezést megtiltottak. Az ottani lakosoknak kötelező maguknál hordaniuk személyazonosításra alkalmas okmányaikat, valamint a területen korlátozták a határvédelemmel kapcsolatos információk megismerhetőségét, így a sajtónak is megtiltották a tudósítást.
Utóbbira Lengyelországban 1981 óta nem volt példa, nem is meglepő, hogy a lengyel média nem kormánypárti része komolyan felzúdult a rendelkezés hallatán.
A Ryanair-gép eltérítése volt a katalizátor
Az események májusban gyorsultak fel, ekkor fogta el a belarusz légierő a Ryanair légitársaság Athénből Vilniusba tartó gépét, terrorveszélyre hivatkozva, valójában azért, hogy őrizetbe vehessék a rezsimet folyamatosan bíráló bloggert, Raman Prataszevicset. Az állami légikalózkodásnak is beillő lépés óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, és az Európai Unió magához képest viszonylag gyorsan újabb súlyos szankciókkal sújtotta Lukasenka diktatúráját: gazdasági szankciókat vezettek be, egy sor belarusz vállalkozó számláját fagyasztották be, és megszüntették a légi közlekedést az ország felett.
A diktátor erre válaszul június 28-án bejelentette, hogy kilép az Unióval kötött határvédelmi egyezményből, és határőrsége a továbbiakban nem tartóztat fel Európai Unió felé igyekvő menekülteket. A revans pedig súlyos helyzetet teremtett a lengyel, illetve a litván határon is. Főként iraki és részben szíriai menekültek ezrei jelentek meg hirtelen az említett határokon, és erre a helyzetre mindkét ország kapkodó és brutális fellépéssel reagált: 2,5-3 méteres szögesdrót falak emelkedtek fel a semmiből, és a határokat papírok nélkül átlépni igyekvőkkel szemben mindkét ország hatóságai súlyosan erőszakosan kezdtek el fellépni:
Litvániában mindennapossá váltak az illegális visszatoloncolások, valamint a menekültekkel szembeni lelki és fizikai erőszak.
Lengyelország és Belarusz között több tucatnyi iraki és afgán menekült került kilátástalan helyzetbe hetekkel ezelőtt, miután a belarusz hatóságok az államhatáron átengedték őket, de felsorakoztak mögöttük, hogy vissza már ne térhessenek. Lengyel kollégáik ugyanígy tettek a másik oldalon, ennek eredménye pedig az lett, hogy egy alig néhány méter széles területen zsúfolódtak össze a menekülők sátraikkal, a szabad ég alatt.
Az élelmiszer, ivóvíz, megfelelő ruházat és orvosi ellátás nélkül maradt menekültek helyzete rövid időn belül kritikussá vált, végül az Emberi Jogok Európai Bírósága egy sürgős, soron kívüli ideiglenes határozatában szólította fel Litvániát és Lengyelországot a csapdába esettek alapvető szükségleteinek biztosítására. Ez a határozat szeptember 15-ig érvényes.
Hetek teltek el a Talibán villámháborús jellegű afganisztáni győzelme óta, s bár a tálibok részben igyekeztek a korábbinál jobb képet festeni magukról, a visszafogott fundamentalizmusról közvetített kép mögül egyre-másra sejlenek fel a totalitárius diktatúrák jellemző vonásai. A CATO Institute becslései alapján a következő években az afganisztáni menekültek száma 410 ezer és 2 millió között is lehet. Bár a szokásosnál szigorúbb pakisztáni és iráni, és részben törökországi menekültpolitika miatt a menekülők nagy része nem fogja tudni elhagyni hazáját, a következő időszakban így is előfordulhat, hogy jelentős megnövekszik a menekültek száma Európában.
Egy emberséges és hatékony közös menekültpolitika kialakítása ezen a ponton elengedhetetlen.
Lukasenka könnyű győzelme az EU-s menekültpolitika felett
Aljakszandr Lukasenka rúgása bizony ott érte az Európai Uniót, ahol az fáj neki. Mint arról a Mércén rendszeresen megemlékezünk, az EU 2015 óta folytatott menekültpolitikája mindenre jó, csak éppen arra nem, hogy emberségesen és hatékonyan kezelje a konfliktusok, háborúk, diktatúrák, klímakatasztrófa elől a kontinens felé menekülő emberek tömegeit. Belső elosztási rendszerek, átgondolt forrás-átcsoportosítások híján, és szűklátókörű, leválthatatlannak tűnő jobboldali jóléti soviniszta politikai elitek mellett Brüsszel megpróbálja pénzt, eszközöket és szakembereket nem sajnálva minden eddiginél nagyobb tempóban kiszervezni a határvédelmet: Törökország (egészen mostanáig), Szudán, Niger, Líbia és így tovább gigantikus összegeket kapnak, hogy a saját területükön tartsák a menekülteket, vagy visszafordítsák őket.
Ezekben az országokban aztán persze rendre követnek el a közvélemény szeme elől rejtve válogatott bűnöket a kiszolgáltatott menekültek kárára: Szudánban virágzik az embercsempészek és a hatóságok által működtetett közös biznisz, az éppen aktuális líbiai adminisztráció hajói minden további gond nélkül nyitnak tüzet bajba került menekülthajókra, a menekülttáborokban a gyermek- és kényszermunkára kényszerítés mindennapos – mindez végső soron csak a kétségbeesést és az embercsempészet megerősödését hozza magával.
De Nyugat-Európának nem kell bemocskolnia a kezét, határain nem kell erőszakot alkalmaznia, és ha valamelyik tagállam – pl. Magyarország, Horvátország vagy Lengyelország – megteszi, könnyen helyezkedik a morális fölény pozíciójába.
Mentőöv a süllyedő Kaczyńskiéknak?
Amennyire Lukasenkának sikerült az Unió elevenébe vágnia a menekültek átengedésével, annyira jött éppen kapóra a kialakult krízis a lengyel szélsőjobboldali kormánynak. A Jog és Igazságosság (PiS) ugyanis éppen most van túl egy koalíciós válságon, ami a kisebbik kormánypárt távozásával végződött. Emellett további kihívások elé állította Kaczyńskiékat, hogy júliusban Donald Tusk korábbi miniszterelnök, illetve ex-Európai Parlamenti elnök bejelentette visszatérését a lengyel belpolitikába, ami jelentősen megnövelte az általa elnökölt ellenzéki Polgári Platform erejét.
Poland, Pollster poll:
PiS-ECR: 37%
KO-EPP|RE|G/EFA: 26% (+2)
PL2050-*: 15% (-1)
Kon~NI: 9% (-1)
Lewica-S&D: 8% (+1)+/- vs. 26-27 August 2021
Fieldwork: 2-3 September 2021
Sample size: 1,047➤ https://t.co/TMumh6CCxH#poland pic.twitter.com/c2GrfNZrgs
— Europe Elects (@EuropeElects) September 6, 2021
A kormány megingását és népszerűségének megtépázottságát tetézi ebben a helyzetben, hogy az Európai Unióval való kapcsolatok is soha nem látott mélypontra kerültek: egymást érik a kötelezettségszegési eljárások az ország ellen, legutóbb a legfelsőbb bíróság függetlenségének durva csorbítása miatt helyezett kilátásba jelentős pénzbüntetést a Bizottság.
Ilyen körülmények között úgy kellett egy viszonylag kicsi valós nehézséget, ám jelentős politikai lehetőséget kínáló menekültkrízis a keleti határon a PiS-nek, mint egy falat kenyér. A szituáció kiaknázásaképp nem csak a szokásos szélsőjobboldali, menekültellenes agitációt vetette be a Morawiecki-kormány, de – legalábbis kommunikációs szinten – az EU-ra is nagyobb nyomást tud helyezni: amíg ti áskálódtok ellenünk és büntettek, mi megvédjük a schengeni határokat.
Ismerős helyzet.
Az államszocializmus bukása óta nem látott különleges jogrend bevezetése, az újságírók elüldözése a határzónából, és a de facto katonai ellenőrzés alatt tartott települések éppenséggel ennek ellenére is komoly visszatetszést szülhetnének a lengyel közvéleményben, azonban erről – a jelek szerint – nincs szó. Sőt. A Morawiecki-kormány határvédelmi intézkedései úgy tűnik, jelentős társadalmi támogatottsággal bírnak: míg a lengyelek döntő többsége szerint a helyzet a közeljövőben valószínűleg csak tovább eszkalálódik, 51 százalék pozitívan értékeli a kormány eddigi lépéseit. Az ellenzéki reakciókat, amelyek centrista (Tusk) részről kimerülnek a kissé megfoghatatlan EU-s értékek feletti aggodalmon, vagy a baloldali (Lewica – Razem) részről a menekültekkel való humánus bánásmódon, csak 20 százalék értékeli pozitívan, míg 64 százalék elutasítja azokat.
Hogy sikerül-e a PiS-nek kiaknáznia politikailag a jelenlegi krízishelyzetet, az majd a következő felmérésekből fog kiderülni, de egyáltalán nem lenne meglepő fejlemény, ha a Donald Tusk-féle előretörést sikerülne – legalábbis átmenetileg – megakasztania a szélsőjobboldali erőpolitikának. Számottevő baloldali politikai erő nélkül a küzdelem továbbra is a kritikátlan integrációpárti és az EU-szkeptikus, populista szélsőjobb erők közötti szkanderezésben fog kimerülni.
A határok között csapdába esett emberek sorsának javulása, és a szolidaritásra épülő társadalom kiépítése jelenleg nem várható.
