Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Többezer budapesti kollégista késve költözhet be saját helyére az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt késve költözhetnek be egyes egyetemi hallgatók a kollégiumi helyükre, ugyanis szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg azokat. Eddig a BME hivatalos évindító közleményében erősítette meg a hírt, illetve az ELTE is.

Az Eucharisztikus világkongresszus, más néven Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Szervezője a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága.

A megrendező ország idén Magyarország, az eseményt Budapeste tartják majd szeptember 5 és 12 között. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a kormány számára kiemelten fontos esemény, ahol idén Ferenc pápa is meg fog jelenni.

Ahogyan a Budapesti Műszaki Egyetem is írja oldalán: „a budapesti egyetemek egy része, köztük a BME is, a fenntartóval egyeztetve kollégiumi szálláshelyek biztosításával vesz részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sikeres lebonyolításában”.

A szálláshelyeket a NEK teljes időtartamára biztosítják, ám a kollégiumok átadása, kiürítése, takarítása, előkészítése is igénybe vehet pár napot. Az esemény lezárulta után ütemezetten költöznek be azok a diákok, akik a szokásos pályázati rendben kollégiumi férőhelyet nyertek el.

A BME kollégiumaiba így hivatalosan leghamarabb szeptember 12-én lehet beköltözni, a fenntartó a diákok számára azt ajánlja, hogy félév eleji beköltözésnél csak a feltétlenül szükséges felszereléseket, eszközöket hozzák magukkal a kollégiumba.

A BME kb. 2000 fő NEK résztvevő számára biztosít szállást, amely a Kármán Tódor és a Schönherz kollégiumok kivételével a többi kollégiumot érinti. Az ELTE 2200 vendégnek fog szálláshelyet biztosítani, előreláthatóan az Ajtósi Dürer sori, Damjanich utcai és Kőrösi Csoma Sándor kollégiuma vesz részt a programban,

amely mintegy 700 ELTE-s diák beköltözési időpontjára lesz hatással, a vezetés azt ígéri, kiemelt kérdésként kezeli majd  elsős kollégiumi felvételi során elhelyezést nyert diákok, a nemzetközi hallgatók, a nyári bentlakó és szeptemberi férőhellyel is rendelkező hallgatók költözését.

A honlap szerint az egyetemi Hallgatói Önkormányzat bevonásával igyekeznek egy olyan rendszert kidolgozni, amely segítségével azok a hallgatók is elhelyezést kaphatnak, akiknek halaszthatatlan egyetemi elfoglaltságaik vannak, illetve akiknek ezt a szociális és családi körülményeik indokolttá teszik.

Hozzáteszik: a jelenléti oktatás miatt a fent említett időszak nem számít igazolatlan hiányzásnak, illetve elengedik a szeptemberi kollégiumi díjat is. A BME közleményéből nem derül ki, a késleltetett beköltözés hogyan érinti az órai hiányzásokat.

A kollégisták életét a digitális oktatás és a koronavírus is alaposan felforgatta: tavaly novemberben, a második hullám berobbanásának idején alig 28 órájuk maradt a kiköltözésre, a szállás nélkül maradt diákok számára a Hallgatói Szakszervezet szervezett szállást.

A Honvédelmi Minisztérium egyébként nemrég a HVG-nek erősítette meg, hogy az Eucharisztikus Kongresszus egészségügyi biztosítása miatt áll le a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelye is.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila