Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egyelőre nem hajlandó lemondani a beosztottjait szexuálisan zaklató New York-i kormányzó

Ez a cikk több mint 2 éves.

A New York állam államügyésze, Letitia James által kedden nyilvánosságra hozott jelentés szerint Andrew Cuomo kormányzó 11 nővel szemben követett el szexuális zaklatást, ezzel megsértve számos szövetségi és állami törvényt. A demokrata politikus az elmúlt években számos beosztottját részesítette kéretlen, szexuális töltetű érintésekben, fogdosásban, nem-konszenzuális csókokban és megjegyzésekben, valamint a jelentés kiemeli, hogy a politikus és vezető beosztottjai olyan mérgező munkahelyi környezet teremtettek, amely lehetővé tette a zaklatást, valamint ellehetetlenítették és megfélemlítették az áldozatokat.

A Cuomoval kapcsolatos zaklatási vádak először idén február végén kerültek nyilvánosságra, amikor Lindsey Boylan, a kormányzó egyik korábbi munkatársa a Medium nevű blogfelületen beszámolt róla, hogy Cuomo 2016 és 2018 között számos alkalommal kéretlenül megérintette, megcsókolta őt, valamint „vetkőzős pókerezésre” invitálta. Boylanhez csatlakozott Charlotte Bennett is, aki egészségpolitikai tanácsadóként dolgozott a politikus mellett és számos alkalommal kellett elszenvednie Cuomo közeledését, aki a párkapcsolati életével kapcsolatos kérdésekkel zaklatta őt.

A kormányzó mindkét esetben hevesen tagadta a vádakat és úgy érvelt, hogy csupán „mentorként kívánt fellépni” fiatal női beosztottjaival szemben. Ennek ellenére vizsgálat indult Cuomo viselkedésével kapcsolatban, amely során kiderült, hogy a magát progresszív nézeteket vallónak beállító politikus rendszeresen zaklatta női munkatársait. Az áldozatok között a kormányzó beosztottjain kívül van olyan, aki egy energetikai cégnek dolgozik és  Cuomo egy eseményen zaklatta őt, illetve a politikus az ő védelmére kirendelt állami rendőrök egyikét is dehonesztáló megjegyzésekkel, kéretlen érintésekkel és közeledéssel illette.

A jelentés nyilvánosságra hozására Cuomo ismét tagadással és a vizsgálóbizottság függetlenségének kérdőre vonásával reagált, valamint azzal próbálta relativizálni a vádak súlyosságát, hogy kifejtette, ő gyakran használ testi kontaktust, amikor valakivel találkozik. A kormányzó ügyvédje tovább ment és a vizsgálati dokumentumra adott válaszában George W. Bushról és Barack Obama-ról  használt fel képeket, amelyeken a korábbi elnökök éppen megölelik a Katrina és Sandy-hurrikánban az otthonukat elvesztő amerikaiakat, mondván nem egyedi eset, hogy egy politikus fizikai érintéssel közeledik másokhoz.

Andrew Cuomo körül azonban egyre fogy a levegő, sorra fordulnak el tőle egykori politikai szövetségesei. A szövetségi Képviselőház New York-i delegációjának demokrata tagjainak nagy része közös levélben szólította fel a kormányzót a lemondásra, de így tett az állam két demokrata szenátora, Kirsten Gillibrand és Chuck Schumer (a Szenátus többségi vezetője) is.

A politikus távozását sürgeti több állam demokrata kormányzója, New York város polgármestere, valamint olyan országos politikusok  is, mint Nancy Pelosi házelnök vagy az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden.

A jelentés nyilvánosságra hozása után a New York-i állami törvényhozás két házának demokrata vezetői is kijelentették, hogy a kormányzó nem bírja többé a demokrata többség bizalmát. Ez utóbbi azért jelentős fejlemény, mert ha Cuomo nem mond le magától, akkor az állami törvényhozás a felelősségrevonási eljárásnak (impeachment) hívott procedúra keretein belül távolíthatja őt el a hivatalából. Egy ilyen eljárás lefolytatása azonban több hónapot is igénybe vehet.

A befolyásos politikai dinasztiából származó Andrew Cuomo -akinek apja, Mario Cuomo maga is vezette az USA negyedik legnépesebb államát 1983 és 1995 között- a koronavírus-járvány kezdetén valóságos sztárrá vált a járványra adott válaszlépései miatt, amelyet a demokraták és a liberális média egy jelentős része folyamatosan párhuzamba állított Donald Trump átgondolatlan, a járványt félvállról vevő járványkezelési politikájával. A harmadik ciklusát töltő, az államot 2011 óta vezető, korábban Bill Clinton kormányában lakhatásügyi miniszterként tevékenykedő Cuomo napi sajtótájékoztatókat tartott, ahol szigorú, de kedves stílusban próbált lelket önteni a világjárványt az otthonaikba zárva átvészelő amerikaiaknak. Emellett a politikus gyakran feltűnt öccse, a CNN-nél dolgozó Chris Cumo műsorában, ahol a két testvér, egymással incselkedős, személyes anekdotákkal tarkított és sajtóetikailag igencsak problémás beszélgetéseket folytatott a járványról.

Az államügyész jelentéséből egyébként az is kiderült, hogy miközben a CNN egyik legfelkapottabb műsorvezetőjének számító Chris Cuomo nyilvános szerepléseiben kényesen ügyelt rá, hogy kerülje bátyja szexuális zaklatási botrányát, addig ő is rajta volt azon a levelezési listán februárban, amin a kormányzó legközelebbi tanácsadói stratégia megbeszélést folytattak a vádakra adott lehetséges válaszreakciókról.

Egyébként miközben a New York-i kormányzót érő vádak minden amerikai médiumban a címoldalon szerepelnek, addig Chris Cuomo műsorának, a Cuomo Prime Time-nak kedden, a jelentés nyilvánosságra kerülésének napján adásba kerülő részében a műsorvezető egy szóval sem említette az ügyet.

Kérdéses, hogy  Andrew Cuomo meddig maradhat hivatalban, főleg annak fényében, hogy a szexuális zaklatási vádak mellett azért is folyik ellene nyomozás, mert néhány hónapja fény derült arra, hogy az állami kormányzat eltitkolta az idősek otthonaiban a koronavírusban elhunytak valós számát. Lemondása esetén nem Cuomo lenne az első vezető amerikai politikus, akinek szexuális zaklatással összefüggő ügyekben kellett távoznia a hivatalából az elmúlt években: így tett többek között Missouri állam előző republikánus kormányzója, Eric Greitens, a korábban a Saturday Night Live nevű tévéműsorban is szereplő Al Franken demokrata szenátor Minnesotából valamint a michigani Detroitot 52 évig képviselő demokrata politikus, John Conyers is.

Címlapkép: Flickr