A Magyar Közlöny augusztus 2-ai számában a kormány ismét határozatként adott ki egy politikai nyilatkozatot, ezúttal az Európai Bizottság nemrég megjelent jogállamisági jelentésével kapcsolatban. A szöveg kapcsán két dolgot érdemes kijelenteni: attól, hogy a kormány valamit a leghatározottabban állít, még nem lesz igaz, és
csak azért, mert a magyar törvények lehetőséget biztosítanak a visszaélésekre és a kiskapuk kihasználására, nem beszélve egyes alapvető emberi jogok figyelmen kívül hagyására, az ezek alapján hozott döntések és ítéletek még nem válnak elfogadhatóvá, kritikán felülivé.
A kormányhatározat szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentése uniós jogkörökön felüli politikai követeléseket fogalmaz meg, ezzel pedig hitelteleníti a jogállamisági jelentés intézményét. Emellett a szöveg fő megállapításai közt szerepel, hogy a jelentés „külföldről, illetve saját maga által finanszírozott civil szervezetek véleményét ismétli meg” és „a magyar alkotmányos szervek álláspontját figyelmen kívül hagyja”, a forrásai „egyoldalúak és politikailag elfogultak”, a Bizottság Magyarországgal szemben a többi tagállamhoz képest kettős mércét alkalmaz és azt várja el a magyar alkotmányos szervektől, hogy a tényállásra és a szabályozásra tekintet nélkül „a Bizottság által kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak”.
Kezdjük azzal, hogy az „egyoldalú és politikailag elfogult” állítások nagy része magyar törvényekre, határozatokra és olyan állami intézmények dokumentumaira hivatkozik, mint az Országos Bírói Tanács vagy a Médiatanács. A források másik része olyan nemzetközi és EU-s szervezetek vizsgálataiból származó anyagok, mint például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vagy a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), amely az Európa Tanács szerve. Lehetséges, hogy a kormány ez utóbbiakat elfogult szervezeteknek tartja, de azért azt ne feledjük, hogy Magyarország is tagja ezeknek. A jelentés forrásainak a harmadik csoportja valóban civil szervezetek jelentéseire és közleményeire hivatkozik, és ezek közül a legtöbb olyan, amelyeket a kormány idegen ügynökként igyekszik beállítani – ilyen a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért vagy a K-Monitor. De egyrészt az előző két csoporthoz képest ezek a források kisebbségben vannak, másrészt a jelentés a kormánykritikus szervezetek mellett hivatkozik például a fideszes pártpénzből működő Alapjogokért Központ álláspontjára is.
A jelentés négy fő területet vizsgál: az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupciós helyzetet, a média szabadságát és a jogalkotási eljárás átláthatóságát és minőségét. Mind a négy területen megállapít hiányosságokat, az igazságszolgáltatás esetében például azt, hogy bár a rendszer magas szinten digitalizált, és jól teljesít az eljárások hossza tekintetében, de a függetlenségével kapcsolatban felmerülnek kérdések. Például problémás, hogy a Kúria elnökét, Varga Zs. Andrást az Országgyűlés az Országos Bírói Tanács (OBT) véleményének figyelmen kívül hagyásával választotta meg, és a kormányzati szervek az Alkotmánybíróságnál fellebbezhetnek a számukra kedvezőtlen ítéletek ellen.
A korrupció terén kihívást jelent a magas szinten elkövetett korrupciós ügyekben a nyomozás és a vádeljárás lefolytatása, a lobbitevékenység szabályozása továbbra is hiányos és nélkülözi a szisztematikus végrehajtást, és a pártfinanszírozás rendszere is „aggodalomra ad okot”. A média terén megkérdőjelezhető a Médiatanács és az NMHH függetlensége és hatékonysága és tovább romlott a médiapluralizmus. A médiabeli tulajdonviszonyok átláthatósága továbbra sem teljesen garantált, valamint az állami hirdetések elosztása továbbra is lehetővé teszi a kormány számára, hogy közvetett politikai befolyást gyakoroljon a médiára. A jelentés szerint továbbra is aggasztó a jogalkotási folyamat átláthatósága és minősége a fékek és ellensúlyok rendszerében.
De nézzük a kormányhatározat azon állítását, miszerint az Európai Bizottság azt várja el a magyar alkotmányos szervektől, hogy a tényállásra és a szabályozásra tekintet nélkül az általa „kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak”. A jelentés valóban megkérdőjelez és „aggályosnak” nevez egyes hatályos magyar jogszabályokat és törvényeket, és az EU intézményei rendszerint felhívják arra a figyelmet, ha valamely tagállam lépései szembe mennek a közösen elfogadott uniós szabályokkal és értékrenddel. A magyar kormány ezt minden egyes alkalommal a saját szuverenitása megtiprásának és elfogadhatatlan politikai támadásnak állítja be.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája az EU értékei közé sorolja többek közt az emberi jogok védelmét, vagyis a nemen vagy nemi identitáson, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát, valamint a személyes adatok védelméhez és az igazságszolgáltatáshoz való jogot. Egyes hatályos magyar törvények több esetben nem csak ezekbe az értékekbe ütköznek (vagy legalábbis érdekesen értelmezik őket), hanem más uniós alapszerződések kritériumait se veszik figyelembe. Azt, hogy az EU intézményei megpróbálják ezt számonkérni a magyar kormányon, utóbbi égbekiáltó igazságtalanságnak érzi, hiszen a magyar törvények a kritizált magatartást engedélyezik.
De ha Magyarország nem lenne az EU tagja, vagyis nem köteleznék az értéknyilatkozatok és alapszerződések hangzatos kijelentései semmire, az, hogy a magyar törvények mit írnak elő, még akkor se lenne elegendő indok arra, hogy morálisan elfogadhatatlan szabályokat elfogadjunk.
A magyar törvények büntetik „az életvitelszerű közterületi tartózkodást”, azaz a hajléktalanságot. A magyar törvények fiatalok életét veszélyeztetik azáltal, hogy betiltják az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is. A magyar törvények lehetővé teszik, hogy az állam minden indok nélkül újságírókat hallgasson le.
Azoknak, akik ezekkel az igazságtalanságokkal nem értenek egyet, minden okuk megvan arra, hogy politikai nyomást gyakoroljanak a kormányra, legyen az az Európai Bizottság vagy a tüntetésre kivonuló magyar állampolgár. És hiába rázza az öklét egy dackorszakát élő kétéves módjára a kormány, attól még, mert határozatba foglalja a maga álláspontját, még nem lesz igaza.
