Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Cenzúrázott egy színdarabot a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, mert nem felelt meg az ízlésének

Frissítés, 14:28

A vajdasági Tanyaszínház társulata eleget tesz az előadásaikat részben finanszírozó Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kérésének, és nem folytatja nyári turnéját, de saját művésztelepükön, Kavillón továbbra is játsszák a Hajnal Jenő MNT-elnök által kifogásolt Kazimír és Karolina freak show című darabot – ezt a Tanyaszínház Facebook-oldalán közölte szerdán.

Mint írják:

„Alkotóként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy elkészült művet eltemessünk, mielőtt a vállalásainkat teljesítettük volna. Így a Tanyaszínház vezetősége, az előadás alkotói és a társulat úgy döntött, hogy teljesíteni fogjuk a vállalást. Ennek fényében augusztus 12-ig a Kazimír és Karolina előadásunkat minden este le fogjuk játszani Kavillón a színház művésztelepén nyitott ajtók mellett, este 21 órától. Ezzel tartozunk önmagunknak és az általunk létrehozott – hibáktól bizonyára nem mentes – előadásunknak, valamint a színház szabadságának.”


Korábban írtuk:

Csupán négy megtartott előadás után idei turnéjának lemondására szólította fel a a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági Tanyaszínházat, mert túl provokatívnak találta a színház Kazimír és Karolina freak show címet viselő, Ödön von Horváth 1932-ben írt színdarabjából adaptált előadását.

A társulat bemutatkozása szerint 1978-ban fiatal színészek, rendezők és színinövendékek által alapították Tanyaszínházat, amely arra szerveződött, hogy a tanyavilágban, kistelepüléseken élőket színházi élményben részesítsék. Előadásaikat nyáron, szabadtéren tartják. A bemutatók színhelye hagyományosan Kavilló, innen indulva csacsifogatos ekhós szekérrel járták be előbb Bácska és Bánát, majd Baranya és Muravidék helységeit.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke kedden kiadott közleményében úgy fogalmazott: „a Tanyaszínház repertoárjára az elmúlt években olyan darabok kerültek, amelyek az öncélú közönségességet, a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását jelenítették meg”.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt kérte: mondja le a Tanyaszínház az idei turnéjának további állomásait. „A legutóbbi előadás Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja épp a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt nem tudja elvinni közösségeinkbe, a társulat előadása a Tanyaszínház fényes múltját, örökségét kérdőjelezi meg” – fejtette ki Hajnal Jenő.

A Magyar Nemzeti Tanács – mint Hajnal Jenő fogalmaz – „elfogadhatatlannak tartja”, hogy a társulat idei körútja folytatódjon. Arra kérte a szervezőket, hogy mondják le a többi helyszínt „annak reményében, hogy közös erővel újragondolhassák a színház működését és repertoárját”.

A sajtóközlemény teljes szövege itt olvasható.

Habár az MNT-nek közvetlen jogköre nincs a turné leállításához, a Tanács volt az, amely nemzeti jelentőségűvé minősítette a Tanyaszínházat, illetve külön összeggel támogatta azt is, hogy az előadást szórványmagyarsághoz is eljuttassák.

A Vajdasági Rtv híradója kereste az esettel kapcsolatban Gombos Dánielt, a társulat vezetőjét, aki azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni arra hivatkozva, hogy előbb a társulattal közösen szeretnék megbeszélni a következő lépéseket.

A topolyai Régió Rádió szerint a Tanyaszínház társulatának idei további fellépései valószínűleg elmaradnak. A társulat kedden Kishegyesen, július 31-én Topolyán lépett volna fel, de az MNT arra kérte a szervezőket, mondják le az előadásokat, a kishegyesi helyi közösség Facebook-oldalán pedig az MNT közleménye után néhány órával közölte is, hogy az aznap esti előadást sem  tartják meg.

Frissítés, 11:43

Cikkünk megjelenése előtt nem sokkal válaszközleményt adott ki Facebook-oldalán Lénárd Róbert, a Kazimír és Karolina freak show rendezője.

Mint írja, a Kazimír és Karolina betiltása példátlan a vajdasági magyar színháztörténetben, és több aspektusból is tűrhetetlen és inkorrekt: semmibe veszi a társulat munkáját, és kiskorúsítja a közönséget.

„Amikor először jutott fülembe, hogy baj van, azt mondtam: ez példátlan. Aztán eszembe jutott, hogy már megtörtént. A Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését.
Jegyezzük hát fel 2021. július 27-ét a naptárba, ahogy feljegyeztük 1933. május 10-ét is. Ma színháztörténet íródott”

– fogalmaz a direktor.

Lénárd azt is írja a közleményben: nem gondolta volna, hogy a művészet szabadságába ilyeténképp bele lehet taposni 2021 nyarán, de „sem cenzúra, sem más hatalmi elnyomó forma” nem fogja eltéríteni a gondolattól: a színház nem szabad, hogy puszta szórakozás legyen.

Korábban írtuk:

A darab letiltására reagálva a vajdasági Szabad Magyar Szó „Megjelentek a >>cenzurak<< és >>cenznők<< a délvidéki/vajdasági kulturális térben” címmel jelentett meg publicisztikát, amely így ír a darab eredetijéről, Ödön von Horváth 1932-es Kasimir és Karoline-járól:

„A Kasimir és Karoline nyilvánvalóvá teszi az oly sokat emlegetett párhuzamot a húszas évek és a mai kor között: mindkettőt a gazdasági válsággal és tömeges munkanélküliséggel együtt jelentkező szórakozási düh jellemzi. A szédítő szórakozási lehetőségek, a mindennapokat feledtető „szabadidős” kínálat ritkán volt olyan nagy, mint ma – azok számára, akik meg tudják fizetni –, és a munkanélküliek száma – legalábbis a háború utáni Németországban – még sohasem volt ekkora. […]Nagyon félő, a XX. század világválság ideje és a mai COVID-19 pandémiás évek között nagyon sok a hasonlatosság, így illene azokkal szembenézni.”

A Vajdasági Rtv felidézi, hogy a rendező Lénárd Róbert is arról beszélt az előadás bemutatója után, hogy a darab reflektál a szerinte „vacak” politikai helyzetre. A televízióinak Lénárd úgy nyialtkozott, a ma is elővehető klasszikus darab „sajnos nem öregedett”, és sokkal jobb világ lenne, ha öregedett volna, mert Ödon von Horváth (1938-ban bekövetkezett – a szerk.) halála óta” ugyanazok a vacakságok keringenek körülöttünk, ugyanazok a vacakságok vannak az emberi kapcsolatokban, és ugyanazok a vacakságok a politikában”.

A Vajdasági Rtv riportja szerint a premieren egy „látványosan koreografált, ütős zenei betétekkel tarkított” darabot láthattak a nézők, amely bár a 30-as években játszódik, a „nyomasztóan harsány világ nem is lehetne aktuálisabb”.

A Délhír szerint különösek Hajnal Jenő kifogásai a darabbal kapcsolatban, mert az előző években is voltak „hasonló habitusú” előadások a Tanyaszínház repertoárjában.

A Magyar Nemzeti Tanács televíziója egyébként (a Pannon RTV-t működtető Pannónia Alapnak társalapítója a Magyar Nemzeti Tanács) néhány napja még „könnyed nyáresti szórakozásként” aposztrofálta a darabot, a premierről szóló tudósításukban nyoma sem volt a Hajnal Jenő által érintett kritikának.

Az eddigi elődadásokról Srdjan Doroski fényképész oldalán lehet fényképeket találni:

(Vajdasági Rtv, Pannon RTV, Délhír, Szabad Magyar Szó, via 444)