A kormányközeli Baranya megyei lap, a Dunántúli Napló „Gyerekeket sem kímélik már a homoszexuálisok” szalagcímmel nyitott július 7-i, szerdai számában. A cikkben egy civil szervezetek által szervezett családi programról számolnak be rendkívül uszító és homofób stílusban, amit egy főszerkesztői publicisztikával is kiegészítettek.
A cikk nyílt uszítása ráadásul teljesen szembe megy az eddigi, a kormány által az európai vezetők felé kommunikált üzenetekkel, miszerint a Magyarország nem homofób, a kirekesztő módosítóval elfogadott pedofil bűnelkövetőkről szóló törvény pedig csak a gyermekeket akarja megóvni.
Az írás egy, az Amnesty International Magyarország és a Budapest Pride által szervezett pécsi családi rendezvényről számolt be, ahol gyerekeknek szóló programok is lesznek. Ezen a kormánypárti lap újságírói annyira kiakadtak, hogy Fülöp Zoltán főszerkesztő még egy publicisztikát is írt, amiben nemtetszését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a filmekben, sorozatokban és egyéb kultúripari termékekben a rokonszenves szereplőkről mindig kiderül, hogy homoszexuálisok, de a „gonosz sorozatgyilkosokról” bezzeg nem. Emellett azt boncolgatja, hogy az LMBTQI közösség homoszexuálisokat akar nevelni a gyerekekből.
A Szabad Pécs sem hagyta szó nélkül a lapban megjelenteket, a Dunántúli Napló egykori szerzője publicisztikájában kérte számon a cikk írójától szélsőséges gondolatait.
Fülöp rövid írásának szinte egyetlen tényállítása egyébként könnyen cáfolható. Az a megjegyzés ugyanis, hogy a filmekben megjelenő LMBTQI karakterek kizárólag rokonszenvesek lennének, egyáltalán nem állja meg a helyét.
A hollywoodi filmiparnak több évtizedes gyakorlata van benne, hogy a negatív, gonosz szereplőket sztereotip, homoszexualitást hangsúlyozó karakterjegyekkel ruházza fel. Ezt nevezik queer kódolásnak.
A Disney mesékben rengeteg példát találunk arra, hogy a főgonosz hiperszexualizált külső karakterjegyekkel rendelkezik, amely kihangsúlyozza másságát (még akkor is, ha szexualitása nem válik nyilvánossá a történetben). Gondoljunk csak a Kis Hableány Ursulájára, vagy Herkules Hádészára, de sok más mesében is előkerül ez a főgonosz karakter.
Az LMBTQI szereplők tehát eddig is jelen voltak a gyerekeknek szóló tartalmakban, csak eddig pont a másság negatívvá tételén volt a hangsúly.
Ezzel persze a kormánynak semmi baja nem volt, viszont ha egy történetben egy LMBTQI karakter épp szimpatikus, vagy a „jó oldalon áll”, akkor már propagandáról beszélnek. A Fülöp által óhajtott queer sorozatgyilkos is előkerül. Minden idők legikonikusabb horrorjelenete, a Psycho című filmből származik, ahol egy női ruhát viselő férfi támad rá a fürdőszobájában zuhanyzó áldozatára.
A homoszexualitás és a másság démonizálása a kulturális termékeken keresztül tehát több évtizedes múltra tekinthető vissza. A kormánypárti média pedig a megyei lapokban valótlan állításaival, gyűlöletkeltő hangvételével csak tovább növeli azon médiatermékek sokaságát, amelyek egy marginális csoport ellen folytatnak lejárató hadjáratot.