Mióta a magyar lakosság nagyobbik része – aki szeretne oltakozni – már felvette legalább az első adagot valamelyik vakcinából, amelyet háziorvosa felkínált számára, vagy regisztrálhatott az elektronikus egészségügyi portálon, már-már közösségi identifikációs pont lett az, ki, milyen vakcinát kapott és hogyan.

Ám ahogyan az oltakozás, úgy a védettségi igazolvány megszerzése sem ment egyszerűen mindenki számára, pedig az újranyílt helyek csak azzal látogathatóak. Beszéltem olyan emberrel, akinek szimplán külhoni magyarsága, volt, akinek az itthoni bürokrácia nehezítette az életét, de olyan forrásom is akadt, aki beállt az azóta már-már legendássá vált Pfizer-sorba április 30-án. Vakcinaélmény-beszámoló.

Egy országot utazni a vakcináért

Dalma egyetemista, magyar-román állampolgár, aki már a magyar regisztrációs felület indulásakor, még 2020 decemberében rögtön jelentkezett is, és viszonylag hamar, 2021 februárjában megkapta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) a levelet, hogy a 60 év alatti alapbetegséggel rendelkezők között tartják számon. Ezután tűkön ülve várta a napot, amikor végre őt is oltják, ám április körül még mindig nem érkezett semmilyen hír.

„Mivel kettős állampolgár vagyok, ezért folyamatosan figyeltem, hogy az erdélyi ismerőseim körében milyen egyszerűen megy az oltakozás. Egyik nap szólt a szintén Budapesten élő erdélyi barátnőm, hogy ők regisztráltak a romániai oltásra, kiválasztották az oltást, időpontot foglaltak, és mennek pár nap múlva egy határ melletti román településre. Mint kiderült, nem kell Romániában érvényes egészségügyi biztosítás ahhoz, hogy valaki megkapja az oltást, elég csak a román személyi szám (CNP)” – mesélte Dalma.

Azt is elmondta, hogy a hivatalos romániai regisztrációs felületet megnyitva egy térkép jelenik meg, amelyen az ország összes oltópontja látható, illetve az is, hogy adott helyszínen hányan vannak várólistán, és milyen anyagból mennyi van. A nagyobb városokban többezres is lehet egy várólista, a kis településekre viszont általában kevesebben jelentkeznek be, azokon a helyeken pedig, ahol AstraZenecával oltanak, várólista sem volt.

Miután végignézte a határmenti településeket, végül egy olyat választott, ahol mindössze 51-en voltak előtte a sorban, és ahol a preferált oltóanyagot is megkaphatta – ami véralvadási problémái miatt a Pfizer volt. Mivel a regisztrációkor egy román telefonszámot mindenképpen meg kellett adnia, édesanyjáét használta. Pár nap múlva meg is kapta az sms-t, hogy tud arra a hétre időpontot foglalni, végül a vasárnap mellett döntött, párjával ment, aki szintén kettős állampolgár. Dalma bevallása szerint a román határnál a határőr egy szó nélkül továbbengedte őket, amikor megtudta, hogy oltásról van szó.

„Az oltópont egy sportcsarnokban volt felállítva, és nem voltak kígyózó sorok. Akkor fejezték be az előttünk lévők megfigyelését, amikor mi érkeztünk. Ez idő alatt csak velünk foglalkoztak, felvették az adatainkat, a betegségeinkről kérdeztek, nagyon kedvesen és profi módon viselkedtek velünk”

– teszi hozzá.

Dalmát két héttel azután kereste meg Magyarországon a háziorvosa, hogy Romániában megkapta az oltását, Sinopharmot ajánlott neki, amit elutasított. Jó ideig viszont nem kaphattak magyar védettségi igazolványt, ugyanis itthon nem fogadták el a román oltási papírt. Így azon gondolkodtak, hogy készítenek antitest vizsgálatot, mintha már átestek volna a fertőzésen, majd beküldik azt a NEAK-nak. A szabályozás azóta megváltozott, ám a plasztikkártyához azóta sem jutottak hozzá, pedig lassan másfél hónapja lettek beoltva.

A nap, amikor fél Budapest Pfizert akart

Sokan tartottak attól, hogy a háziorvos által felajánlott keleti vakcinát nem fogják elfogadni a későbbiekben, vagy esetleg nem alakul ki megfelelő védettség (amelyre idősebb korosztályban láthattunk példát a Sinopharm vakcinája esetében). Ám annak nem volt könnyű dolga, aki megpróbált oltást szerezni az első, nyílt regisztrációs Pfizer-napon.

János például hiába kelt fél nyolckor azért, hogy időpontot foglaljon, addigra lehalt az egész EESZT (Elektronokus Egészségügyi Szolgáltatási Tér). „Először arra számítottam, hogy egy-két órán belül helyreáll, ezért készenlétben akartam lenni a gép előtt, de úgy fél tizenegy, tizenegy tájékára rájöttem, hogy ez rohadtul nem lesz így.” Miközben fokozatosan érkeztek a hírek arról, hogy helyreállítják a központi oldalt, arról is befutottak a képek, hogy hatalmas sorok alakulnak ki, így világossá vált számára, hogy „itt időpontfoglalás ma már nem nagyon lesz”, és nekiindult a városnak.

János először a Nyírő Gyula Kórházba ment, mert azt az információt kapta, hogy ott is van oltópont, de nem volt. Végül dél előtt pár perccel érkezett a Honvéd kórházhoz, ahol addigra elfogyott a vakcina, így hasraütésszerűen elment az Uzsoki Utcai Kórházba.

„Háromnegyed egy körül értem oda, akkor volt 700 méteres a sor nagyjából, az Uzsoki bejáratától indult, elment a Róna utca-Erzsébet királyné útja kereszteződésig, majd visszakanyarodva ellentétes irányban megint el a kórház előtt, és a Korong utcában volt a vége. Amíg egy órán keresztül sorba álltam, csak még nagyobb lett.”

A sor száz métert haladt előre, mikor is kijöttek a kórházból, hogy bejelentsék: senki sem kap már vakcinát, csak az a 250 ember, aki még az elején sorszámot szerzett. Jánossal ekkor közölte az egyik orvos, hogy az ott dolgozókkal is csak reggel közölték, hogy Pfizer vakcina érkezett.

Amikor hazaért, meglátta, hogy a Szent Ferenc Kórházból még arról posztoltak, hogy náluk még elérhető a vakcina, ekkor úgy döntött, tesz még egy próbát, de mikor egy órás taxiút után odaért, öt perc múlva ott is kijöttek a dolgozók, hogy bejelentsék: kifogytak.

Hazafelé a buszon egy olyan csoportot olvasgatott, ahol a „megmaradt” vakcinákról gyűjtik a félig hivatalos információkat (egyes oltópontokon ugyanis regisztráció nélkül is hozzá lehetett jutni a vakcinához – például amennyiben egy regisztrált nem vette fel az adagját), itt megrökönyödve látta, hogy a városmajori oltópontra érkezett még 300 adagos utánpótlás.

„Nem volt megerősítés, hogy ez most mennyire komoly infó, de útba esett, és gondoltam, leszállok ott a buszról megnézni”. Hat után ért oda, látta, hogy valóban gyülekezik egy újabb sor, több katona is kijött, arról kérdezték őket, hogy mindenki első oltásos-e, ezután pedig elkezdtek vizet és beleegyező nyilatkozatot osztogatni. „Ez jó jelnek tűnt, mert azt jelentette, hogy tényleg valami van”, tette hozzá. Itt körülbelül 100 méteres sor alakult ki, ami egy óra alatt lement, végül János is kapott oltást.

„Egyébként az orvosok és a katonák is nagyon profik voltak mindenhol, és ahhoz képest, hogy az állami adminisztráció tulajdonképpen teljesen magukra hagyta őket arra a napra, nagyon olajozottan bonyolították a dolgokat, így hirtelenjében szembesülve a helyzettel. Én csak türelmes, segítőkész, jóarc személyzettel találkoztam mindenhol, pedig gyanítom, hogy a túloldalon is pont akkora volt a káosz, mint a felhasználói oldalon”,

összegezte tapasztalatát.

Két adag vakcina négyszeri nekifutásra

Árpádot a regisztrációját követő kilencedik héten hívták be a budapesti Szent Rókus Kórházba, hogy megkapja a Szputnyik vakcináját. A beleegyezési nyilatkozat kitöltése után viszont azzal kellett szembesülnie, hogy a háziorvosa neve nem szerepel a rendszerben, és ő sincs fent az oltandók listáján. Néhány telefonváltás és levelezgetés után újabb időpontot kapott, ezúttal az Üllői úton kellett megjelennie. Itt közel négy órás várakozás után kapta meg az oltását, arról pedig, hogy egyszerre hány ember léphet be az épületbe, a portás döntött.

A következő alkalommal szintén hosszú sor várt rá, ezért tapasztalt oltottként úgy gondolta, hogy a Kormányablaknál tölti el idejét, ahol védettségi igazolványa felől érdeklődött volna, amelyet négy hete várt.

„Az oltási igazolványok ügyét „prioritásként” kezelték a Kormányablaknál, melynek következtében nyolcvanéves embereket is hazaküldtek, akik más panasszal érkeztek, így mindössze két óra alatt itt is sorra kerültem”,

mesélte. Panaszára azt a választ kapta, hogy lakcímére „kapacitáshiány” miatt nem küldték ki a platikkártyát, ám ez még változhat. Az igazolvány azóta megjött, bár 40 napot kellett rá várnia.

Abból, hogy túlléptük az ötmillió beoltottat, állampolgárként csak a számot látjuk, ha pozitív személyes tapasztalatunk van, akkor azt tartjuk számon, ha meg negatív, arra emlékezünk vissza. A fenti három történet számos olyan szempontra, tényezőre rávilágít, amelyekkel jó lenne rendszerszinten foglalkozni, ha azt szeretnénk, hogy az átoltottság növekedjék, és könnyebb-gyorsabb legyen az ügyintézés minden fázisa, megkönnyítve az oltásokhoz való hozzáférést.

Ez önmagában még nem nyújt megoldást arra, hogy a még beoltatlan milliók is vakcinához jussanak, de az biztos, hogy a rendszer hibái túlságosan szembetűnőek ahhoz, hogy az ötmilliós számot lobogtatva hátra dőljenek a felelősök, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.