Orbán Viktor miniszterelnök nem tolta túl az anyák napjázást a közösségi médiában. Kirakott egy képet, amin az édesanyját ölelgeti (kedves kép egyébként), és egy videót is kirakott arról, hogy szed némi virágot, majd a miniszterelnöki kisbusszal elkocsikázik édesanyjához, aki pedig meghatódik. Kész családi idill, a miniszterelnök rengeteg polgártársához hasonlóan virággal köszönti édesanyját (bár nem mindenkinek a kertjében nőnek ilyen szép tulipánok), ez pedig teljesen rendjén is van.

Magyarország Kormányának hivatalos Facebook oldala pedig újramelegítette a miniszterelnök pénteki rádiós interjúját, ezt itt:

Hogy mi a probléma a rádiós interjúban elhangzottakkal, azt Blaskó Zsófia kollégám már tegnap leírta, úgyhogy azt most itt nem ismételném el.

Viszont, hogy jövőre jobban sikerüljön a köszöntés, a magunk eszközeivel megpróbálunk segíteni Orbánnak, némi terhet talán a kommunikációs csapatáról is levéve.

A stílusérték érdekében a beszédhez az orbáni eredetit vettem alapul.

Alternatív anyák napi köszöntő Orbán Viktor miniszterelnök részére

„Azt gondolom, hogy az asszonyokat, a nőket, a családanyákat gyötörte meg legjobban a válság. Ugye, én is házasságban élek, és sok gyerekem van, meg már unokáim is, és látom, hogy milyen hatalmas munkát végeztek a lányaim is meg a feleségem is annak érdekében, hogy a pandémia idején működtessék a családot. Fontos lenne ugyanakkor, hogy ez ne csak a nők, az anyák feladata legyen. Hisz amellett, hogy a család olyan közösség, melynek »működtetéséből« mindkét szülőnek ki kell vennie a részét, igazságtalan is, ha egyikük sokkal több energiát tesz ebbe a feladatba.

Miniszterelnökként magam is igyekszem minél inkább kivenni a részem ebből a nagy és nemes feladatból. A gyerek nem tudott menni bölcsődébe, nem tudott menni iskolába, óvodába, otthon kellett maradni. A digitális oktatás nem egy leányregény, hogy magától megy, oda kell ülni, különösen az alsó tagozatos gyerek mellé, hogy segítsünk neki, meg közben vinni kell a háztartást, hazajön az ember, aki dolgozott, és azt el kell látni. Anyák napján – kivált ilyen vészterhes időkben – különösen fontos emlékeztetnünk egymást és magunkat, hogy a gyermeknevelés és a háztartás fenntartása, honfitársaim, az bizony a két szülő közös feladata, kell hogy legyen, hacsak mód van rá. Ők maguk is dolgoznak ráadásul valahol, még van egy második munkahelyük, de nem igazságos, ha ezt a munkát egyedül végzik, és a gyerekeknek is sokkal jobb, ha azt látják, mindkét szülő kiveszi a részét a családi és háztartási munkákból. Tehát azt kell mondanom, hogy amit a magyar asszonyok az elmúlt egy évben mutattak, az minden tiszteletet megérdemel. Tiszteletünket pedig úgy tudjuk mi, férfiak a leginkább kifejezni, ha nem szülőgépekként és háztartási alkalmazottakként tekintünk az anyákra, hanem társként és szövetségesként, akivel mindenkor számíthatunk egymásra.”

Noha afelől nem lehet kétségünk, hogy a miniszterelnök, a kormánypártok és a kormány álláspontja nem fog egyhamar megváltozni (ha egyáltalán). És természetesen a nők helyzetével kapcsolatban nem a miniszterelnök beszéde a legnagyobb probléma Magyarországon.

A rendszernek, amiben élünk, egyik alapvetése a nők elnyomása és másodlagos pozícióba kényszerítése úgy a család, mint a társadalom más szintjein. Ez látszik a közbeszédben, de a nők alacsonyabb társadalmi pozícióin is, abban, hogy mennyi megbecsülésben részesülnek, milyen állásokat kapnak, és hogyan vannak kezelve a társadalomban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elnyomásra külön rá is kellene játszani, és megváltoztathatatlan természeti törvényként tekinteni rá. A kormány szexista kommunikációja, a minden, nőket érintő megszólalásban ott lakozó elnyomás, a sztereotípiák visszhangozása vagy jó esetben csak a leereszkedő paternalizmus.

Az pedig már messzire vezetne, ha még a nem klasszikus, apa-anya felállásban működő családok helyzetét nézzük, hanem mondjuk azokat, ahol anya és anya van. Nem utolsó sorban pedig azt, hogy mennyire tiszteli a kormány az ilyen családokban élő anyákat az állítólag oly családbarát kormány.