Az Innovációs és Technológiai Minisztérium égisze alatt ismét meghirdette a kormány a pedelec néven is ismert, az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését ösztönző kampányt, aminek keretében a pályázókat több tízezer forinttal segíti ki.

Már azokat, akik rendelkeznek elegendő saját tőkével, hogy igénybe vehessék a támogatást.

A program keretében ugyanis – hasonlóan a nagycsaládosok autóvásárlásának támogatásához, a CSOK-hoz és kismillió egyéb kormányzati támogatási konstrukcióhoz – azok részesülhetnek előnyben, akik a költségek egy részét saját erőből képesek kifizetni.

A pályázati kiírás szerint a támogatás mértéke a következőképp alakul:

• Pedálszenzoros hajtási rendszerrel felszerelt elektromos rásegítésű kerékpárok esetén a támogatás maximális mértéke a beszerzés időpontjában érvényes maximum bruttó 400 000 Ft–os eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 000 forint.
• Nyomatékszenzoros hajtási rendszerrel felszerelt elektromos rásegítésű kerékpárok esetén a támogatás maximális mértéke a beszerzés időpontjában érvényes maximum bruttó 900 000 Ft–os eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 000 forint.

Ráadásul, hogy biztosra menjen a pályázat, és munkanélküliek vagy nyugdíjasok még véletlenül se részesülhessenek a pályázati pénzekből (még akkor se, ha éppenséggel több tízezer vagy százezer forintot szándékoznának pedelecre költeni), kizárja azt, aki „nem tudja igazolni a pályázat benyújtásától számítottan visszamenőlegesen a 3 hónapos folyamatos munkaviszonyt / megbízási jogviszonyt / szolgálati jogviszonyt / rendszeres havi vállalkozói jövedelmet”.

Az ITM közleménye szerint a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal, a program teljes keretösszege pedig egymilliárd forint, ami az előzetes számítások szerint 6 200-10 700 támogatott biciklire elegendő.

Szép gondolat egyébként, hogy ezzel zöldítse Magyarországot a kormány, azonban erre jobban ható ösztönzők lennének, ha például támogatnák Budapesten és más nagyvárosokban a dugódíj bevezetését, és akkor módosabb polgárok ilyesmire fogékony része talán önerőből is hajlandó lenne pedelecre beruházni.

Pláne ha együtt jár az intézkedés a kerékpáros infrastruktúra radikálisabb fejlesztésének támogatásával, amiben az irány ugyan jó, de azért van példa arra is, hogy a kormány körmére ég egy-egy projekt, miközben a fejlesztések sok esetben nem valódi közlekedési, sokkal inkább kikapcsolódási igényeket szolgálnak. Amíg pedig ez nincs így, sokaknak akár a megtámogatott pedelec mellett is kényelmesebb megoldásnak tűnhet bepattanni a SUV-ba.

Ne legyünk ugyanakkor igazságtalanok, számos előremutató projekt is  ismeretes kerékpáros fejlesztések terén, amik helyi közösségeket szolgálnak, és az Alföld bicikliút-hálózatának kiépítése is nagy könnyebbséget jelent a helyi, jelentős részben biciklivel közlekedő lakosoknak.

A pedelec-támogatás azonban tipikus példája a félretervezett kormányzati támogatásoknak, melyet azoknak adnak, akiknek eleve van, és vakok azok igényeire, akik szükséget szenvednek, és valós segítséget nyújtana nekik egy rájuk szabott pályázat.

Ha a kormány mindenképp pedelec-támogatást akar kiírni és ezt a közlekedési formát terjeszteni, annak lennének környezeti és közlekedési szempontból  előnyösebb, vagy szociálisan érzékenyebb módjai is. Vehetnének elektromos rásegítős bringákat a Bubinak Budapestre, vagy akár vidéki városokba is, azokat garantáltan használnák a két kerékre kívánkozó polgárok.

Vagy esetleg kiírhatnának olyan pályázatot, amit dimbes-dombos vidékeken élő nyugdíjasok vehetnek igénybe, nekik bizonyosan sokat segítene egy elektromos rásegítéssel operáló bicikli, és az ő esetükben jellemzően nem döntés kérdése, hogy a városi terepjárójukkal vagy a Csepel bringával ugranak le a boltba vagy a szomszéd faluba.

Meg akkor már támogathatnák őket a kerékpár teljes árával, hisz rájuk nem jellemző, hogy lenne biciklire költhető felesleges több tízezer forintjuk.