Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Betiltották két cseh filmes Orbánt kritizáló videóját, amit a budapesti Cseh Filmkarneválra küldtek

Ez a cikk több mint 3 éves.

A cseh külügyminisztérium megtiltotta, hogy a budapesti Cseh Filmkarneválon levetítsék két filmes videóüzenetét, ugyanis a háttérben egy Orbán-ellenes üzenet látható a felvételen – írja a Parameter.

Ondřej Provazník és Martin Dušek Öregfiúk (Staříci) című filmjét április 15-én mutatnák be a rendezvényen, ehhez készítettek egy rövid videót, amit az alkotásuk előtt vetítettek volna le.

Filmjük egy emigránsról szól, aki hazatér, hogy leszámoljon egy ügyésszel, aki tönkretette az életét az 50-es években. Ezzel kapcsolatban a rendezők a videón arról beszélnek, hogy  a „politikai képviselőinknek is tudatosítaniuk kell, hogy talán az életük végén eljön valaki, aki előtt felelniük kell tetteikért”. Eközben pedig Dušek azt írta fel a háttérben látható táblára, hogy „ban Orbán”, vagyis tiltsák be Orbánt.

A Parameter megjegyzi, a videót még március végén rögzítették, és először úgy tűnt, hogy nem lesz gond azzal, ha levetítik a film előtt. Ezt követően felmerült annak lehetősége, hogy ugyan levetíthetik, de egy figyelmeztetéssel, miszerint ez nem Csehország hivatalos álláspontja. De végül ez is kevésnek bizonyult, így  felvetették, hogy az Orbánról szóló feliratot kitakarnák a videón, amibe a rendező, belement volna, mondván, ez annyira abszurd, hogy elfogadható.

Azonban a külügyminisztérium teljes mértékben betiltaná a videót, így a készítők a filmjüket szeretnék visszavonni  a karnevál programjából.

Az Átlátszó szerint a Respekt nevű cseh hetilap a témában felkereste Tomáš Petříček (ČSSD) külügyminisztert és szóvivőjét is, de egyikük sem válaszolt az újságíró kérdéseire. A lap azt is írja, hogy a végső szó a produceré lesz azt illetően, levetítik-e a filmet a rendezvényen vagy sem.

Frissítés (18:35): Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára reagált a hírre, aki az alábbiakat írta az üggyel kapcsolatban Facebookon:

„Veszélyben a cseh demokrácia, vélemény- és sajtószabadság?

Dehogy…

Olvasom, hogy a cseh Külügyminisztérium megkért két filmrendezőt arra, hogy egy – a cseh állam által szervezett – filmfesztiválon a Művész urak a köszöntő videójukat ne Orbán Viktor elleni politikai kirohanásra használják. Egy esemény szervezőjének szerintem általában is joga van kérni, pláne, ha még a filmet is támogatta a cseh állam, bár ezt nem tudom biztosan.

Na, most. A tisztelt Művész uraknak természetesen joguk és lehetőségük van arra, hogy szapulják a magyar kormányt, ahogy ezt meg is teszik. Erre kismillió fórum adott.

A cseh Külügyminisztérium mindössze annyit kért tőlük, hogy ne a minisztérium kulturális rendezvényén tegyék.

Nem tudom, miért döntött így a cseh Külügyminisztérium. Magyar szemmel feltehetően azért, mert nem akarták, hogy egy V4-es szövetségest egy állami rendezvényen támadjanak. Pláne ne azt a szövetségest, aki eddig is segített Csehországnak az életmentő vakcinák beszerzésével kapcsolatban, és májusban – amikor a magyar átoltottság már 4 millió fő felett lesz – 40 ezer vakcinával is segítjük cseh barátainkat.

Gondolom, mindez a tisztelt Rendező Művész Urakat cseppet sem zavarja, mit nekik 40 ezer honfitársuk élete.

A cseh Külügyminisztérium tiszteletre méltó döntést hozott. Olyan döntést, amelynek semmi köze a politikához. Pusztán a józan észhez van köze. Minden jót kívánok cseh barátainknak, sok erőt és kitartást a vírus elleni harcban! Magyarország szövetségére számíthatnak.”

(Parameter, Respekt, Átlátszó)

Címlapkép: Bőtös Botond / YouTube