A járvány második hullámával – és a szigorú kijárási korlátozások bevezetésével – egyre több embernek fordult meg a fejében, hogy az otthoni munkanapokat egy új családtag befogadásával dobja fel – olyannal, aki még esetleg segít is neki kicselezni az este nyolcas korlátozásokat, de persze sokakban egy hosszabb folyamat eredményeként született meg a döntés. Több angol nyelvű magazin is cikkezett már arról, hogy a karantén időszakában (amelyben szinte kivétel nélkül mindannyian sínylődünk, immár egy éve) rohamosan megnőtt az állatot, főleg kutyát örökbe fogadni kívánók száma. A Vox szerint például a Petfinder.com nevű, az USA-ban örökbefogadásokat koordináló oldal látogatottsága 43 százalékkal nőtt meg, míg az örökbefogadási kérelmek száma 116 százalékkal ugrott meg tavaly márciusban. Az izoláció miatt persze megnőhet a társas igényünk – de valóban felelős és jó ötlet a karantén ideje alatt olyan döntést hoznunk, amely legalább az évtizedre (vagy akár több időre is) gyökeresen megváltoztathatja a mindennapjainkat? A budapesti székhelyű Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (MFÖEK) alapítvány munkatársait kérdeztük hazai tapasztalataikról.

Karanténkutyák

A MFÖEK egy kizárólag önkéntesekből álló szervezet, amely 2014-ben alakult és hivatalosan 2019 óta működik alapítványként. Főleg három vidéki gyepmesteri telepről – az ózdiról, a miskolciról és kisvárdairól – mentenek kutyákat és macskákat, akiket először ideiglenes befogadóknál helyeznek el, ahol megkezdődik a városi élethez szoktatásuk, orvosi kezelésük, majd végleges otthont keresnek nekik. A csapat csak 2020-ban 221 négylábú gazdisodásához járult hozzá.

A mentés mellett a felelős állattartás és örökbefogadás népszerűsítésével is foglalkoznak.

„Nagyon fontosnak tartjuk a prevenciót, az előző évben elkezdtük vidéki ivartalanítási projektünket, amire a jövőben még több erőforrást szeretnénk szánni”

– írta nekem Harmath Eszter, az alapítvány egyik vezetője. Nagyon fontos ugyanis, hogy a legtöbb örökbefogadott állat ivartalanításon essen át – nem csak azért, mert a beavatkozásnak rengeteg pozitív hatása lehet (betegségek megelőzése), de így a fölösleges szaporulatok, vagy a kifejezetten szaporítói állattartás is elkerülhető. (Azt a jelenséget nevezzük így, amikor az állatot, egészségével nem törődve, minél több alom szülésére kényszeríti a gazda, hogy a kiskutyákat eladhassa – tehát kvázi kizsákmányolja az állatot.)

Az MFÖEK önkéntesei arról számoltak be, hogy az első hullám kezdetével eddig soha nem tapasztalt érdeklődés övezte az ideiglenes befogadó pozíciót oldalukon. Az ideiglenes befogadók azok, akiknél a gyepmesteri telepről kikerülve „állomásoznak” az állatok, mielőtt végleges gazdijukhoz költöznének. Ez egy igen felelős pozíció: sok örömmel, de rengeteg befektetett munkával és türelemmel is jár. Folyamatosak az állatorvosi látogatások, a szocializáció, a tanulás, a kutyasuliba és/vagy trénerhez járás – nem kevés idő kell tehát ahhoz, hogy az ember megfelelően tudjon gondoskodni egy olyan állatról, aki frissen szabadult valamelyik telepről. Az MFÖEK önkéntesei azt vették észre, hogy a karanténban felszabadult idő és a folyamatos otthonlét miatt rengetegen vállalták el az önkénteskedéssel járó felelősséget. 

Emellett persze többszörösére nőtt az örökbefogadás után érdeklődők száma is. Az MFÖEK-nek ebből az időszakból inkább jó tapasztalatai vannak, a jelentkezők jó része szerintük már hosszú évek óta várt a pillanatra, hogy bővítse családját. Így pedig, hogy több időt időt töltenek otthon, a kezdeti összeszokás és a szabályok, keretek kialakítása is kevesebb szervezést igényel.

„Akadtak viszont olyanok is, akiknél úgy éreztük, hogy inkább egy impulzív döntés hatására írtak nekünk, és egyelőre még nem olyan az élethelyzetük, időbeosztásuk, hogy a vírushelyzet elmúltával be tudják illeszteni a felelős kutyázást a mindennapjaikba” – magyarázta Eszter.

Ezért is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a jelentkezőkkel való ismerkedésre, és arra, hogy segítsenek az életvitelükhöz leginkább megfelelő állatot megtalálni. Egy részletes beszélgetés és egy hosszabb ismerkedési procedúra során – mikor megpróbálják a jelentkezőkkel közösen átgondolni, mennyi időt vesz igénybe egy kutya vagy egy macska gondozása – ki tudják szűrni, ha valaki még esetleg nem áll készen egy ilyen elköteleződésre. 

Az alapítvány eddig szerencsére megcáfolta elsődleges gyanúmat: ők ugyanis nem tudnak olyan esetről, amikor valaki mindössze azért fogadott volna örökbe, hogy megszeghesse a járványügyi korlátozásokat.

„Mi is hallottunk furcsa történeteket, de leginkább az interneten olvastunk ilyenről, nem a velünk kapcsolatban álló menhelyektől/gyeptelepektől személyesen hallottuk” – írta Eszter. 

Az viszont az általam kérdezett, nagyvárosi fiatal felnőttek örökbefogadói tapasztalataiből kiderült, hogy a karantén okozta izoláció, a társas kapcsolatok hiánya (vagy azok virtuális helyettesítése), a bezártság, az egyre kínzóbb magány, valamint a munka- és magánélet összefolyása voltak a fő motivációk, nem csak a megnövekedett szabadidő. Hiszen ha az ember főképp a dolgozóasztala és a lakás különböző pontjai között mozog immár egy éve, akkor jogosan merül fel benne az igény némi kapcsolódásra.

Anna, aki szabadúszó fordítóként dolgozik, hasonló gondolatokat osztott meg velem ideiglenes befogadói helyzetéről: az motiválta, hogy már régóta szeretett volna kutyát, ám huszonévesen nem érzi magát abban a helyzetben, hogy ekkora felelősséget elvállaljon. De amellett, hogy egy telepi kutyának segít integrálódni a városi hétköznapokba, nagyon jól jött neki a plusz társaság is, hiszen egyedül él és otthonról dolgozik, az esti séták rengeteget segítenek neki a hétköznapokban. 

„Sokkal nehezebb dolgom lett volna, ha nem lenne a vírus, így viszont több időm volt rá. Kíváncsi vagyok, mennyi ember fogad örökbe most felelőtlenül kutyát, hogy esetleg a normális élet visszaálltakor rájöjjenek, hogy azért vannak bonyolult helyzetek. Buksi amúgy király arc, játékos és bújós, őrülten naiv – amit irigylek”

Miért jó karanténban gazdivá válni – vagy miért nem?

Eszter szerint mindenképpen pozitív dolog, ha az ember az örökbefogadás kezdetén még több időt és energiát tud fektetni az összeszokásba, a szabályrendszer és a rutin felállításába, a közös tanulásba. 

Fontos azonban arra figyelni, hogy az állatot is felkészítsük arra, hogy ez nem mindig lesz így és a veszélyhelyzet lecsengése után több egyedül töltött idő vár rájuk otthon, ez pedig szokatlan, esetenként drámai is lehet számukra. Pont ezért már az örökbefogadás legelején el kell kezdeni felépíteni ezt a folyamatot, hogy aztán fokozatosan, hosszabb időre is egyedül hagyhassuk az állatot. A kutyák esetében ilyenkor szeparációs szorongás fordulhat elő – ilyenkor pánikolnak, ugatnak, esetleg rombolnak, ha egyedül hagyják őket. Ám ha a gazda már az elején elkezdi magára hagyni az állatot, akkor egyrészt az ilyen dolgokra hamarabb fény derül, másrészt hamarabb el lehet kezdeni dolgozni a problémán, esetleg trénerrel.

„Sokszor hallani azt a mondatot, hogy a lockdown legnagyobb nyertesei a kutyák. Ez valószínűsíthetően így van, hiszen általánosságban sokkal több időt tölthetnek otthon a gazdikkal, ráadásul a programlehetőségek csökkenésével több a séták és a kirándulások száma is.”

Eszter hozzáteszi: biztos, hogy azoknak, akik esetében a kutyájukkal, macskájukkal töltött idő mennyisége drasztikusan megváltozott, külön figyelmet kell majd fordítaniuk arra, hogy ha az élet visszatér a rendes kerékvágásba, a fokozatossággal is segítsék állataikat az alkalmazkodásban.

„Az ideális helyzet az lenne, ha az emberek pontosan tudnák, hogy mennyi mozgás, közös élmény, figyelem szükséges az állatuknak a kiegyensúlyozott, boldog élethez és ezt lockdown-tól függetlenül biztosítanák számára. Mi erre törekszünk!” – foglalja össze Eszter.