Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Boszniában továbbra sincs megoldva közel kétezer bevándorló biztonságos szállása

Ez a cikk több mint 3 éves.

A bosznia-hercegovinai Lipában található menekülttábor december 23-án, karácsony előtt gyakorlatilag teljesen leégett egy tűzben, amit az ENSZ és a helyi hatóságok szerint néhány táborlakó okozott.

A tábort eddig lakó mintegy ezerkétszáz ember kénytelen volt ezután a szabad ég alatt tölteni az éjszakákat, miután a bosnyák politikusok egyelőre nem tudtak megoldást találni az elhelyezésükre. A bosnyák hadsereg katonái pár nappal később sátrakat állítottak a leégett táborban, hogy legalább átmenetileg valamilyen szállásszerűség rendelkezésre álljon.

A lipai tábort tavasszal nyitották meg, hogy átmeneti elhelyezést biztosítsanak a nyárra. A téli átalakításra csak most szerdán került volna sor, emiatt tervbe is vették, hogy egy időre lezárják, de a jelek szerint nem fogadta kitörő öröm az elképzelést, amelynek értelmében az októberben lezárt bira-i táborba kellett volna visszatérniük a menedékkérőknek.


Már csak azért sem, mert az ottani vezetők tiltakozni kezdtek a terv ellen, és a bosnyák kormányzat nem is talált alternatív helyszínt még emiatt a többnyire közel-keleti, ázsiai és észak-afrikai emberek számára. A bentlakók közül néhány fiatal akkor kezdett gyújtogatni, amikor a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) munkatársai megérkeztek, hogy felszámolják a tábort.

Jelenleg is tart a huzavona a Lipán tartózkodó 900, illetve az Una-Sana tartományban hasonlóan rossz körülmények között táborban tartózkodó további mintegy 1000 ember elhelyezése felett.

Johann Sattler EU-megbízott, valamint Margret Uebber német nagykövet egyéb diplomaták társaságában találkoztak szombaton Selmo Cikotić bosnyák belügyminiszterrel, ahol kifejtették utóbbinak, hogy teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi helyzetet. Kiemelték, hogy a sátrak felállítása ugyan szükséges lépés volt, de a hatóságoknak a vízellátást és az elektromosságot is biztosítaniuk kell sürgősen a lipai táborban.


Az Európai Unió 85,5 millió euróval támogatja a bosnyák hatóságok erőfeszítéseit.

(Zeit)