Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Legalább húsz bevándorló megfulladt a Földközi-tengeren

Ez a cikk több mint 3 éves.

Legalább húsz ember elhunyt a Földközi-tengeren, miután tengeri utazásra alkalmatlan gumicsónakjuk felborult Tunézia part menti vizeinél. A szub-szaharai Afrikából menekülő mintegy negyvenöt embernek majdnem a fele odaveszett a szerencsétlenség során.

A tunéziai partiőrség emberei folytatják a keresést esetleges túlélők után, egyelőre öt embert sikerült biztonságba helyezni.

A hajó Sfax kikötővárosától mintegy 6 mérföldre borult fel a tunéziai hatóságok tájékoztatása szerint.

Mindeközben Boszniában is súlyos katasztrófa fenyeget menekülteket, miután a Lipában található menekülttábor szerdán gyakorlatilag teljesen leégett egy tűzben, amit az ENSZ és a helyi hatóságok szerint néhány táborlakó okozott.

A tábort eddig lakó mintegy ezerkétszáz ember kénytelen egyelőre a szabad ég alatt tölteni az éjszakákat, miután a bosnyák politikusok egyelőre nem tudtak megoldást találni az elhelyezésükre.

A lipai tábort tavasszal nyitották meg, hogy átmeneti elhelyezést biztosítsanak a nyárra. A téli átalakításra csak most szerdán került volna sor, emiatt tervbe is vették, hogy egy időre lezárják, de a jelek szerint nem fogadta kitörő öröm az elképzelést, amelynek értelmében az októberben lezárt bira-i táborba kellett volna visszatérniük a menedékkérőknek.

Már csak azért sem, mert az ottani vezetők tiltakozni kezdtek a terv ellen, és a bosnyák kormányzat nem is talált alternatív helyszínt még emiatt a többnyire közel-keleti, ázsiai és észak-afrikai emberek számára.

(Reuters)
Címlapkép: Wikimedia Commons