Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: Soros az ellenzék gazdája, és csalódott

Ez a cikk több mint 3 éves.

Napirend előtt szokatlan módon maga a miniszterelnök is felszólalt, a kormányzati kommunikáció szokásaihoz híven sorosozással felvezetve mondandóját.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökre reagálva elmondta, hogy nem szeretne Európai Egyesült Államokat, ellenben a nemzetek Európájában hisz, majd közölte, hogy Soros György az ellenzék gazdája, akiről jelenleg úgy gondolja, hogy csalódott, mert a magyar és lengyel álláspont érvényesült a múltheti EU-csúcson.

Beszélt emellett többek között a vétóról – ami, mint mondta valamennyi uniós tagállamnak joga – az új hidegháborúra emlékeztető helyzetről, melyet véleménye szerint az Egyesült Államok szít Kína ellen, és ezzel kapcsolatban arról is, hogy Magyarországnak nem érdeke és nem is feladata Kína ellen fellépni.

A miniszterelnök az ellenzéket is megvádolta, véleménye szerint ugyanis az ellenzéki politikusok annak drukkolnak, hogy minél súlyosabb következményekkel járjon a járvány.

Miközben a kormány áll a betegek, az orvosok és a szükséget szenvedők oldalán, ahogy arra is emlékeztetett, hogy jelenleg a statisztikák szerint többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején.

A miniszterelnök felszólalása után elhagyta az országgyűlési üléstermet.

Orbán mondandója az ellenzéknek természetesen nem imponált, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője ennek hangot is adott a miniszterelnök után.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor