Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fidesz-közeli kommunikációs szakember az SZFE új intézetvezetője

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az SZFE honlapján szerdán megjelent tájékoztatás szerint Antal Zsoltot nevezte ki a kuratórium a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézetének az élére. Ahogy a korábban kinevezett két intézetvezető, Sára Balázs és Bodolay Géza esetében, úgy most sem utal arra semmi, hogy az SZFE eddigi szokásaival összhangban a kinevezés pályázás útján történt volna, írja a HVG.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján fellelhető önéletrajza alapján Antal Zsolt 1998-ban szövegíróként kezdte a Happy End Reklámügynökségnél, amely a HVG szerint a Fidesz választási kapányfilmjeinek készítőjeként vált ismertté. Ezt követően Antal a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs Központjának a kommunikációs tanácsadója volt 1998 és 1999 között, 2000 és 2002 között pedig a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációért felelős Államtitkár-Kormányszóvivő Hivatalának a főosztályvezető-helyettese.

Antal a baloldali kormányok idején sem volt tétlen: 2002 és 2006 között megalapította és vezette a kormányközeli Századvég Alapítvány Médiaműhelyét. Mint ismert, a Századvég Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke G. Fodor Gábor. Az SZFE új intézetvezetője később a Magyar Hírlap Kiadói Kft. médiatanácsadója is volt, valamint a gyulai önkormányzati médiánál is dolgozott.

A HVG szerint ahogy „a korábban kinevezett intézetvezetők esetében, úgy most sem utal semmilyen jel arra, hogy az intézetvezetőt a bevett és eddig az SZFE-n is uralkodó szokás szerint pályázat alapján választották volna ki.”

Antal életrajzából egyébként a kinevezéséről beszámoló hír az SZFE honlapján kihagyta azokat az elemeket, amelyek közvetlenül a Fideszhez kötötték, ehelyett főleg csak a felsőoktatásban betöltött munkaköreit említi. Az oldalon megjelent hír rövid interjút is közölt az új intézetvezetővel, aki szerint az „intézeti munka folyamatosságának és színvonalának biztosítása, fenntartása állandó feladat és kihívás”, és a három legfontosabb tulajdonság, amit elvár egy oktatótól vagy hallgatótól a „kiválóság, láthatóság, szorgalom”.

Ahogy korábban megírtuk, Sára Balázs kinevezéséről az SZFE Film- és Médiaintézetének élére az egyetemet szeptember óta fenntartó alapítvány kuratóriuma sem a tanárokat, sem a diákokat nem értesítette. Sára Balázs aláírásával és a hozzá tartozó titulussal csupán egy, a filmes tanároknak küldött levélben találkoztak az érintettek. A levél „konstruktív megbeszélésre” invitálta a tanárokat Sárával, Lajos Tamás kuratóriumi taggal és Zalán János és Novák Emil frissen kinevezett rektorhelyettesekkel.

Az SZFE filmes tanárai pár nappal ezelőtt úgy nyilatkoztak, hogy az új vezetők trükkel érték el, hogy az oktatók tárgyalóasztalhoz üljenek velük: azokat rendelték be elbeszélgetésre, akiknek próbaidős a szerződésük, így indoklás nélkül ki lehetne rúgni őket

számolt be az esetről szintén a HVG.

„Megtalálták a munkajogi kiskaput a legkevésbé védett tanárok sarokba szorítására, ráadásul úgy, hogy ők közben már alighanem tudták, akármit is mondunk mi az órák megtartásáról, úgyis érvényteleníteni fogják a félévet. Ez az, ami miatt azóta is folyamatosan hányingerem van” – nyilatkozta Fullajtár Andrea SZFE-s oktató és a Katona József színház színésze. A filmes tanszék tanárai végül tiltakozó levelet küldtek beszélgetés helyett.

Antal Zsolt kinevezéséről az SZFE Hallgatói Önkormányzata még nem reagált, amennyiben ez megtörténik, frissítjük a cikket.

Az SZFE a magyar történelem leghosszabb blokádját tartotta meg, miután szeptember 1-jén – arra reagálva, hogy az egyetem akkori rektora és oktatói gárdája megkérdezése nélkül, Vidnyánszky Attila vezetésével az új, kormányközeli, egyetemi közalapítványi kuratórium felállt – úgy döntöttek, nem engedik az egyetem területére az általuk el nem ismert vezetőket. Később az oktatók, Upor László leköszönő rektor és az egyetem dolgozói is a foglaló diákok mellé álltak, a dolgozók október 1-től sztrájkot is hirdettek, amit a Fővárosi Ítélőtábla jogszerűnek ítélt.

Az egyetemfoglalás során szeptember 1-jén és október 23-án is tömegtüntetésekre került sor az egyetemi autonómiáért és az oktatás szabadságáért, a mozgalomhoz pedig számos más magyar egyetem diákjai is aktívan csatlakoztak, valamint számos magyar és külföldi kulturális szakmai szervezet támogatta azt, csakúgy mint jelentős magyar szakszervezetek is.

Ahogy arról beszámoltunk, az egyetemfoglalást ugyan feladták az SZFE hallgatói, ellenállásuk nem szűnt meg, csak átalakult.

Címlapkép: Az SZFE és támogatói 1956-os megemlékezése 2020.10.23-án. / Fotó: Mérce