Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több százezres tömeg tüntetett Franciaországban a brutális új rendőrségi törvény miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Összecsaptak ma este Párizsban és Franciaország számos, nagyobb városában a rendőrök és a kivonult tüntetők azután, hogy a francia Nemzetgyűlés napirendjére tűzte és kedden megszavazta első körben azt a törvénytervezetet, amely lényegesen korlátozza a sajtó szabadságát és számos szabadságjogot azzal, hogy korlátozza, hogy az intézkedő rendőrökről fotó vagy videofelvétel készüljön. A törvényjavaslat eredete, hogy legutóbbi 3 év Macron-kormányzat elleni tömegtüntetéseinél rendre óriási felháborodást okoztak a francia rendőrök brutalitásáról kiszivárgó ilyen felvételek.

A törvény szerint az ilyen felvételek nyilvánosságra hozatala mostantól 45.000 eurós büntetéssel, de akár 1 évi, letöltendő börtönnel is sújtható lenne.

A mai nap folyamán a törvény ellen óriási tömegtüntetéseket hívtak össze Franciaország nagyobb városaiba, Bordeaux-ban pedig, mintegy bizonyítva a tiltakozás jogosságát, súlyos összecsapásokra is sor került a rendőrség és a tiltakozók között az esti órákban.

Párizsban a tiltakozók több tízezres számban gyűltek össze, a tüntetők délután a belvároson vonultak keresztül, ám később, az esti órákban itt is összecsapásokra került sor.

A demonstrációk fő szervezői országszerte a jogkorlátozás ellen tiltakozó szakszervezetek voltak, de az utóbbi évek szinte minden jelentős társadalmi aktivista csoportja és számos civil is csatlakozott hozzájuk, mutatva a felháborodás óriási mértékét. A rendőrség és a francia belügy becslései szerint is összesen 130 ezren vettek részt a tüntetéseken országszerte, a szervezők szerint a szám elérheti a 300.000-et is.

Ahogyan arról az Átlátszó Világtérkép mai cikke is részletesen beszámolt, a „globális biztonsági törvény” néven benyújtott tervezet és törvény folyamatosan óriási felháborodást okozott, főleg arra nézve, hogy a francia rendőrség számos alkalommal, brutálisan visszaélt a kijárási korlátozások és az általános maszkviselési rendelet miatt megnövekedett hatalmával.

A cikk felidézte az egyik legnagyobb felháborodást keltő esetet is, amikor egy párizsi producert, Michel Zeclert a rendőrök stúdiója kapujában agyba-főbe verték, amiért az autójából a ajtóig tartó pár másodperces utat maszk nélkül tette meg. Az értelmetlen brutalitásról a Loopsider nevű portál közölt részletes beszámolót és videókat is.

Éppen az ilyen esetek, és a sajtó tudósítóit az utóbbi években és hónapokban tömegesen érő rendőri atrocitások miatt nem csak a teljes francia szervezett munkásság és a társadalom széles rétegei, de a teljes intézménye újságírószakma is kiállt a törvény ellen.

Jean-Marie Burguburu, az Emberi Jogok Nemzeti Konzultációs Bizottsága (CNCDH) nevű független jogvédő szervezet elnöke arról beszélt,

„Lehetetlen, hogy Franciaországban, az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának hazájában, egy ilyen törvényjavaslatot elfogadjanak, olyan mértékben sérti a szabadságjogokat, és ellentétes a társadalmi modellünkkel.”

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök egyébként, hiába tartják még mindig széles körben baloldali-liberálisnak, kedden a teljes jobboldal és szélsőjobboldal támogatásával vitte át a törvényt a Nemzetgyűlésben, gyorsított eljárásban, ezzel az autoriter törvény mellett jobboldal-liberális nagykoalíció alakult ki az országban, az ellen valójában csak a baloldal, a szakszervezetek és civilek léptek fel, mint látszik azonban nem is kis sikert aratva.

Gérald Darmanin, Macron belügyminisztere – noha korábban elismerte ezt – az utolsó napokban még le is tagadta azt, hogy a törvény ellehetetlenítené, hogy bármilyen, rendőrökre nézve kompromittáló felvétel megjelenjen a hagyományos, avagy közösségi médiában, de ezzel a civil szervezetek és jogvédők közül senki nem ért egyet.

Franciaország a járvány súlyosbodó, második hulláma előtt, október végén rendelt el éjszakai kijárási tilalmat a legtöbb francia városra. A tilalom alatt a fenti esethez hasonló, súlyos rendőri visszaélések száma ismét megsokasodott az országban, amit a visszaélések immár súlyos válságba is taszítottak.

Címlapkép: CND Global, Twitter