Szeptember elsején sokakat meglephetett, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói milyen elszántsággal foglalták el az intézmény Vas utcai campusát, így tiltakozva az ellen, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem vette figyelembe a kéréseiket, amikor az alapítványi modellváltás kérdéseiben döntött. Azóta már több mint egy hónap eltelt, de a blokád ugyanúgy tart, sőt: a diákok nemrég elfoglaltak még egy épületet, miközben minden hétvégén több ezres tüntetéseket bonyolítanak le. És ez még nem is minden, csupán az ellenállásnak az a része, amely a külvilág számára is látható. Hiszen a diákok mindeközben azt próbálják kitalálni az egyetem falai között, hogyan hassanak a kormányra, hogy végre az ő követeléseiket is vegyék figyelembe, ezzel garantálva, hogy az SZFE az új rendszerben is megőrizheti függetlenségét, és nem darálja be őket is a Fidesz úgy, ahogy azt már fájóan sok intézménynél végignézhettük az elmúlt 10 évben.
Persze, nem könnyű szítani a reményt egy olyan politikai környezetben, ahol az oktatással és tudománnyal kapcsolatos törvénymódosítások az elmúlt években minden esetben a kormány győzelmével végződtek: megszüntették a társadalmi nemek tanulmánya szakot, a CEU-t Bécsbe üldözték, az MTA-t szétverték, a kipécézett „balliberális” tanárok és szakok ellen pedig bármikor szívesen indít lejáratókampányt a központi propagandagépezet. Így hát nem meglepő, hogy most az egész ország az SZFE-re figyel, miután a korábbi ügyeknél tapasztalt fellángolás, majd apátiába való menetrendszerű átfordulás helyett rég nem látott kitartással blokkolják a kormány akaratát.
De hogyan élik meg mindezt azok a diákok, akik ott vannak a frontvonalban? Öt hallgatóval beszélgettünk az elmúlt egy hónap tapasztalatairól és élményeiről.
Az egyetemfoglalás nem olyan, mint a KRESZ, nincsenek bevett gyakorlatok
„Kívülről valószínűleg misztikus, vagy hippi dolognak tűnik a foglalás, de valójában nagy munka összeszervezni és mozgásban tartani” – kezdi mesélni Dér Asia, dokumentumfilm-rendező és negyedéves doktori hallgató, ahogy ott ülünk a Vas utca ikonikussá vált, piros-fehér szalagokkal lezárt épülete mellett. Asia elmondta, az ellenállást szervező diákok munkacsoportokat alakítottak ki, már körülbelül 15 ilyen csapat állt fel. Vannak, akik a kommunikációval foglalkoznak, mások a tüntetéseket hozzák tető alá, de külön egységük van arra is, akik a tanárokkal együtt szerveznek extra kurzusokat, hiszen mindeközben mégiscsak azért vannak a diákok az egyetemen, mert tanulni szeretnének.
Fodor Orsi, negyedéves bábrendező „egyszemélyes munkacsoportként” írja össze a napirendeket, ugyanis mind munkacsoportból, mind feladatból annyi van, hogy azokat érdemes esténként összegyűjteni, és tisztázni a másnapi menetrendet. Számára nagyon izgalmas, de megterhelő, hogy egyszerre kell az egyetemfoglaló állapotot fenntartani az intézményen belül, és egyszerre mutatni az akarást a külvilág felé, valamint figyelni azt is, hogyan reagál a publikum az SZFE ügyére.
„Nagyon jó az, amikor valaki őrségben áll, és azt hallja az utca emberétől, hogy „kitartást”, de aztán bemész, kitalálod egy 5 órás fórum menetét, festesz egy egy pólót, takarítasz egyet két intenzív akciószervezés között, és bemész egy kurzusra az osztálytársaiddal. De, azt hiszem, most beállt végre egy rend, amit próbálunk tartani. Furcsa ezt az egészet csinálni, hiszen nincsenek arra minták, hogy milyen egy egyetemfoglalás, ez nem olyan, mint a KRESZ. Folyamatos önkritika és fejlődés” – foglalta össze Orsi.
Egy valamit az egyetemisták már biztosan nyertek: egy megerősödött közösséget
Az egyértelmű, hogy mindenki számára az őrségben való részvétel a leghálásabb feladat, ugyanis ott a bejáratot kell őrizni, és ahogy Balogh Zsombor, másodéves filmgyártás szakos diák megfogalmazta, ilyenkor az ott álló diákok jelentik a kapcsot az egyetem és a külvilág között. Amellett, hogy a belépő egyetemi polgároknál lázat kell mérni és betartatni egy szigorú covid-protokollt, a dolog kellemesebb része, hogy az őrségben lévők veszik át az adományokat, amelyek a hallgatók meglepetésére még októberben is nagy mennyiségben érkeznek. Nem mellesleg pedig ők fogadják a támogató szavakat is, amiket az arra látogatók intéznek feléjük. A lelkesedés a feladatért némiképp abban is megmutatkozik, hogy Elefánti Emma, elsőéves drámainstruktor szakos hallgató szerint neki őrségszervezőként általában alig van feladata, az emberek alapvetően magukat is beosztják egy táblázatban – neki csak akkor kell gyorsan lépnie, ha kiesik egy jelentkező.
Emma egyébként csak 2020 szeptemberében kezdett az SZFE-n, de így is azonnal csatlakozott a szerveződésekhez, amikor júliustól hivatalosan is az egyetem polgára lett. Az interjún elmondta, azért is mer ilyen vállszélességgel beleállni a kormány elleni harcba friss diákként is, mert ki akar állni azért, hogy azok az emberek tanítsák, akiknek a munkáját már hosszú ideje figyeli.
Miközben a diákokkal beszélgettünk, színházi és filmes zeneszerzők álltak őrszemet az egyetem erkélyén, akik egy rögtönzött koncerttel is készültek. A muzsikára tucatnyi járókelő gyűlt össze az utca túloldalán, köztük megannyi hallgató és dolgozó is. Az ilyen közösségformáló pillanatokban könnyű elfelejteni, hogy egy ilyen lélekemelő délután eleve amiatt születhetett meg, mert az SZFE-sek veszélyben érzik az egyetemüket. De persze, a jókedvvel semmi baj nincs, sőt: ha minden katonás szigorral történne, a hallgatókat pedig csakis a düh és a frusztráció fűtené a remény és az örömteli pillanatok helyett, valószínűleg már alább is hagyott volna a kitartásuk.
Külön jó, hogy mindezt maguk a diákok is felismerték, és arra is lett dedikált munkacsoprtjuk, hogy egy-egy koncertet, programot is szervezzenek az egyetemfoglalóknak, például a hallgatói fórumok elé (ugyanis ezek majdnem minden nap vannak, és 4-5 órára is el tudnak nyúlni), mivel megszavazták, hogy a HÖK vagy a tanári kar szava helyett ez jelentse a legmagasabb döntési szervet. Éppen ezért fontos, hogy minél többen részt akarjanak venni a fórumokon. A programok egyik szervezője Babaitisz Jorgosz, másodéves televíziós műsorkészítő szakos hallgató.
Abban mindegyik diák egyetért, hogy az egész egyetemfoglalásban tényleg azok a felemelő pillanatok a legjobbak, amelyekben megmutatkozik, hogy a közösséggé formálódás új szintre lépett az SZFE-n. Az eddigi siker szerintük főleg abban rejlik, hogy mindenki ugyanazt a célt akarja, és ugyanazt gondolja róla, még ha egyébként nagyon különböző személyiségek is vesznek részt a blokádban.
Asia kiemelte, neki azért tanulságos az egész helyzet, mert megérezte, ideális esetben hogyan is tudna működni a demokrácia, minden buktatójával és erényével együtt. Milyen lehet az, ha van tétje annak, hogy egy tenni akaró közösség része vagy; ha az esti ötletelésből másnapra már egy új akció, közlemény vagy molinó festés születhet. Erőt ad, hogy ha valaki pár nap vagy hét kemény munkája után elfárad, az vissza tud vonulni kicsit, mert biztos lehet benne, hogy lesz más, aki átveszi a munkát tőle – fogalmazott.
„Iszonyú közhely, de nekem a legnagyobb csodája ennek az egésznek, hogy közösségben mennyire erősek tudunk lenni. Azt hiszem, eleinte sprintre készültünk és így is álltunk hozzá, de most már kezdjük megérteni, hogy hosszútávfutunk” – tette hozzá Asia.
Ugyanakkor a jelenlegi élethelyzet kihívásokkal is jár: Jorgosz például nehezen éli meg, hogy akkor is csak ezen jár az esze, amikor éppen dolgozna vagy élné az életét, miközben az egyetemen meg azért nehéz, mert ha 3 órára elmegy, azalatt is olyan sok minden történik, mintha 3 évvel maradt volna le az eseményekről. Ugyanakkor azt is érzi, hogy a kormánnyal való szembenállás sokat tanít neki a hatalomról és az elnyomásról, amiket máshol ennyire erősen valószínűleg nem tapasztalt volna meg – biztos benne, hogy ebből a jövőbeli munkái során is merítkezni fog majd. De nyilván bármennyire is elfoglalja a diákokat a tanulás mellett a munkacsoportokban való részvétel, az akciókban való ötletelés és a tüntetésszervezés, azért mégiscsak ott van az, hogy bizonytalanságban élnek, mert nem tudni, mi lesz a kuratórium következő lépése.
Az viszont szintén nagy löketet ad a hallgatóknak, hogy ekkora a támogatottsága és a visszhangja az egyetemfoglalásnak. Zsombor úgy fogalmazott, biztos, hogy örökké emlékezni fog az időszakra, amikor kiálltak a jogaikért és a művészet szabadságáért.
„Amikor volt a stafétalánc a charta átadásával, én rendező voltam a Fővám téren. 3-ra volt meghirdetve a tüntetés, és izgultunk, hogy legyen meg az 5 ezer ember, mert fél 3-kor még csak lézengtek. Aztán 3-ra azt vettük észre, hogy hirtelen olyan sok ember lett, hogy elkezdtük őket irányítani a rakpart felé, én meg csak azt láttam, hogy már a Lánchídnál járok, és végig kész a sor. Annyi ember volt, hogy ott és akkor kellett meghozni azt a döntést, hogy második és harmadik sorokat is elkezdünk csinálni. Nekem ez egy kiemelkedő emlék, ahogy mindenki azt mondja, hajrá” – mesélte el Jorgosz.
Se Gyurcsány, se Soros keze nincs a dologban
Megoszlik, hogy a diákok mennyire követik, mit ír róluk a Fidesz-közeli sajtó, ugyanakkor Asia szerint a kuratóriumi tagok nyilatkozatait fontos elolvasniuk, mert ők is a hírekből értesülnek arról, hogy mit gondolnak vagy mit döntenek bizonyos kérdésekben. A hallgatók többnyire egyébként le tudják rázni magukról a lejáratókampány üzeneteit és álhíreit, noha Zsombor elmondta, amikor a tanáraikat bántják, az neki is rosszul esik.
„Belülről látszik, hogy mennyire nem értik, miről van szó. Ez, hogy mi csak a Vidnyánszkyt nem tudjuk elfogadni, mert nem liberális, meg hogy minket bábként használnak, vagy hogy ha hallgatók vagyunk, akkor hallgassunk, azért felbosszant. De közben motivál is, hogy csak azért is mutassuk meg, hogy ez nem így van” – mondta Zsombor.
Asia hozzátette, habár valóban látni őket támadó kommenteket az ellenük hangoló cikkek alatt, szerinte ezek eltörpülnek a támogató hangok mellett.
Hova tovább, #freeSZFE?
Az interjúk végén arról is beszéltünk, milyen érzés, hogy az egész ország rájuk figyel, legyen az szimpatizáns vagy az egyetemfoglalást kifogásoló személy. Mindannyiuk szerint van pozitív ebben a nyomásban, ugyanakkor súlyos teher is ez, mert éreznek bizonyos elvárásokat, amiket ők nem tudnak és nem is akarnak teljesíteni a politikai színtéren. Orsi azt szeretné, ha az ő kiállásuk példát tudna adni másoknak, és ösztönözne más elnyomott csoportokat is a kiállásra és érdekérvényesítésre. Ugyanakkor nehéznek érzi, hogy a rájuk összpontosuló a figyelemmel érkezik egy érezhető elvárás, hogy más ügyeket is karoljanak fel. Ezzel kapcsolatban Emma is aggódik, szerinte sokan megváltásként tekintenek az SZFE-sek ellenállására, de hangsúlyozta, ők mások helyett nem tudnak kiállni, azt már nem bírnák el. Jorgosz pedig úgy fogalmazott, sok pozitív erőt ad, hogy a megmozdulásuk ennyire kinőtte magát, de nekik az egyetemfoglalással az a céljuk, hogy az a helyzet rendeződjön, ami az SZFE falai között alakult ki.
