Egyre feszültebb a hangulat a Földközi-tengeren, amióta a török Oruç Reis kutatóhajó Ciprus és Kréta szigetei között kezdett földgázmezők után kutatni, egy olyan területen, amit Görögország és Törökország is saját kizárólagos gazdasági övezetének tekint.

A konfliktus azonban nem most kezdődött, hanem már lassan száz éve tart, mostanra azonban már nem csak Athén és Ankara, hanem a térség összes állama – sőt, Franciaország és az Egyesült Államok is – benne van a földközi-tengeri energiahordozókért folytatott harcban.

A Dodekanészosz-szigetcsoport ugyan Görögországhoz tartozik, de a török partok mentén helyezkedik el. Legkeletibb tagja, Kasztelórizo Athéntól ötszázhetven, a török partoktól viszont csak két kilométerre van, geopolitikai helyzetével és történelmével régóta fontos eleme a török-görög tengeri területekről szóló vitáknak.

1911-ben az Olasz Királyság csapatokat küldött az Oszmán Birodalomhoz tartozó Líbiába, azzal a céllal, hogy gyarmatosítsák azt. Az olaszok azonban rövid időn belül rájöttek, hogy jóval nehezebb dolguk lesz, mint gondolták. Ekkor megszállták a dodekanéz szigeteket, hogy így gyakoroljanak nyomást a portára. Nem tervezték megtartani a szigeteket, fel is ajánlották a törököknek, hogy visszaadják azokat Líbiáért cserébe.

1912-ben aztán kitört az első Balkán-háború, ami túlságosan lefoglalta az oszmán haderőket, így megkötötték az ouchy-i békét, aminek értelmében az olaszok megkapták Líbiát, cserébe viszont vissza kellett volna adni a szigeteket. A Balkánon folyamatos vereségeket elszenvedő törököknek azonban nem volt arra erejük, hogy visszavegyék azokat, így az olaszok nem vonultak ki onnan.

Ezután jött az első világháború, amelyben a két ország ismét ellentétes oldalon harcolt. A háborúból győztesen kikerülő Olasz Királyság pedig véglegesen annektálta a szigetcsoportot. 1923-ban a lausanne-i békében Törökország hivatalosan is lemondott azokról. Ezen a béketárgyaláson Törökországot nem más képviselte mint Ismet Inönü, Kemal Atatürk egyik bizalmasa és jó barátja, későbbi kormányfő, majd köztársasági elnök.

Aztán a második világháborúban Olaszország elvesztette a szigeteket, 1947-ben azokat Görögországhoz csatolták. Ismet Inönüt – aki ekkor köztársasági elnök volt – sok kritika érte a konzervatív oldalról, amiért nem tett semmit azért, hogy Törökország visszakapja e területeket, a török konzervatívok szemében pedig a szekulárisok alkalmatlanságának bizonyítéka lett a Dodekanészosz elvesztése.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy 1983-ban az ENSZ létrehozta a Tengerjogi Egyezményt, amely kimondja, hogy a tengerparttól számított tizenkét tengeri mérföld a part menti állam felségvizének számít,  kétszáz tengeri mérföldig pedig joga van az államnak kizárólagos gazdasági övezetet (EEZ) kialakítani.

Ez a terület nem számít a part menti állam felségvizének, ugyanakkor kizárólagos joga van halászatra és ásványkincsek kitermelésére is. Görögország aláírta ezt az egyezményt, Törökország azonban nem volt hajlandó, ugyanis Ankara állítása szerint az EEZ csak a kontinentális talapzattól mérhető, szigeteknek pedig nem lehet ilyenje.

A török jobboldal időről időre előveszi a szigetek revízióját, 1996 januárjában a két ország között majdhogynem háború robbant ki, miután egy csapat török újságíró Imia lakatlan szigetére utazott, hogy az ottani görög zászlót török lobogót húzzanak fel. Az esemény nagy botrányt kavart a görög sajtóban, aminek következtében Athén egyből mozgósította a haditengerészetet, ezt azonban Ankara sem hagyta annyiban, és szintén csapatokat küldött a térségbe.

Január 31-én aztán máig tisztázatlan okok miatt egy görög helikopter lezuhant a sziget felett, a rajta tartózkodó három görög katonatiszt életét vesztette. Görögország elutasította a találgatásokat miszerint a törökök lőtték volna le a helikoptert, ugyanakkor sokak szerint ezzel csak a konfliktus eszkalációját akarták megelőzni. Még ez év októberében egy görög vadászgép ugyanebben a térségben lelőtt egy török vadászgépet, aminek pilótája életét vesztette a támadásban.

Ráadásnak még itt van Ciprus kérdése is: a sziget északi felén lévő Észak-Ciprusi Török Köztársaság függetlenségét egyedül Ankara ismeri el, a déli részen található, EU-tagállam Ciprusi Köztársaság pedig az ország északi részét is saját területének tekinti, éppen ezért Észak-Ciprus EEZ-jét sem ismeri el, ahogy az ott folytatott földgázmezők utáni kutatásokat is illegálisnak tekinti.

Ankara pedig különös kettős mércével él: míg Észak-Ciprus tengeri területi követeléseit elismeri, addig a Ciprusi Köztársaságét már nem, ebből pedig állandóan konfliktus van a térségben. A török haditengerészet ugyanis rendszeresen gyakorlatozik a Ciprusi Köztársaság EEZ-jén belül.

2007-ben aztán Nicosia különböző olajipari vállalatoknak kutatási és kitermelési engedélyeket kezdett értékesíteni, Ankara azonban ezt az első pillanattól kezdve illegálisnak tekintette, így a török haditengerészet rendszeresen jelen van a térségben, és folyamatosan vegzálja az ott teljesen szabályosan kutatást végző hajókat.

Időközben pedig egyre több gázmezőt fedeztek fel a térségben, amire az EU is felfigyelt, mondván, hogy jó alternatívát jelentene az orosz földgázzal szemben. Az Európai Bizottság már 2013-ben elkülönített 34,5 millió eurót egy földgázvezeték megépítésére, amely izraeli, ciprusi és görög EEZ-ken szállítaná majd az földgázt Európába. A gond csak az, hogy a tervezett nyomvonal áthalad egy olyan területen is, amit Ankara is a sajátjának tekint.

A líbiai polgárháború pedig már csak olaj volt a tűzre, hiszen Erdoğan a vele szövetséges Tripoliban székelő Nemzeti Egyetértés Kormányával tavaly november 27-én megállapodást a kötött a két ország tengeri határairól, ezzel a két állam egymással szomszédos EEZ-ket alakított ki. A megállapodást azonban egyből sokan támadni kezdék, mivel a Tengerjogi Egyezmény szerint Törökországnak nincs joga olyan területen földgáz után kutatni, ami saját partjától több száz kilométerre van, miközben Kréta szigetétől csak párra.

Ugyanakkor nem csak Törökország van jelen aktívan Líbiában. A Nemzeti Megmentés Kormányával szemben álló Tobrukban székelő Képviselőházat és a hozzá tartozó – Haftár tábornok vezette – Líbiai Nemzeti Hadsereget leginkább Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Franciaország, de a novemberi Tripoli-Ankara megállapodás óta már Görögország is támogatja.

Countries in the eastern Mediterranean have reached such a tense point over gas discoveries in the sea that many experts are now talking about a possible war. Here is why this is happening 👇 https://t.co/e1wcMTpMlP pic.twitter.com/uPrt2haecW

— Financial Times (@FinancialTimes) September 8, 2020

Ezzel pedig a konfliktus már nem csak Törökország, Görögország és Ciprus ügye, de a líbiai polgárháborúban törökökkel szemben álló Franciaország is beszállt a Ciprusi Köztársaság oldalán: idén augusztusban a két ország közös katonai megállapodást kötött, azóta pedig már közös hadgyakorlatokat is tartottak.

Sőt, Washington is rámutatott, hogy melyik oldalt támogatja, ugyanis csütörtökön az Egyesült Államok feloldotta az 1987 óta érvényben lévő fegyverembargót a Ciprusi Köztársasággal szemben, mivel több amerikai olajcég is rendelkezik – a Ciprusi Köztársaságtól megvásárolt – földgáz kitermelési engedéllyel. A fegyverembargó feloldása azért is aggasztó, hiszen anno Washingtonnak az volt a célja, hogy így bírja békés megoldás keresésére a két felet.

Éppen ezért most mind a két oldal úgy látja, hogy az Egyesült Államok lemond a békés megoldásról, főleg gazdasági érdekeltségei miatt.

Törökország csak jobban elszigetelődött ebben a konfliktusban, egyedül Azerbajdzsán és a tripoli kormány álltak ki mellette, a másik oldalon pedig felsorakozott a Ciprusi Köztársaság, Görögország, Egyiptom, Izrael, Franciaország, az EU, az Egyesült Államok, de az ENSZ álláspontja is nekik kedvez. Ha az Oruç Reis kutatóhajó talál is földgázt a térségben minimális annak az esélye, hogy ebben a helyzetben Törökországnak sikerül majd bármit is kezdenie azzal.

Erdoğan azonban ezzel nem foglalkozik, míg a török gazdaság az összeomlás szélén, a kormány azzal hitegeti a választópolgárokat, hogy rövidesen újabb földgázmezőt fedeznek majd fel, ami véget vet a recessziónak, meg persze a Dodekanészosz-szigetek elvesztése miatti száz éves sérelemre is épít, amikor a görög EEZ-ban tart hadgyakorlatot.