Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Annyian teszteltetnék magukat koronavírusra, hogy a rendszer már nem bírja a terhelést

Ez a cikk több mint 3 éves.

Mind a garatból és orrból vett minták alapján elvégzett PCR, mind pedig az újbegyből vett vérmintából a vírust kimutató szerológiai tesztek iránt megsokszorozódott a kereslet az elmúlt hetekben. – írja a Világgazdaság. Ezeket a teszteket az állami szervek mellett magáncégeknél is el lehet végeztetni, itt a szerológiai tesztek átlagos ára 11 ezer, míg a PCR-r 30 ezer forint körül mozog.

Nem csoda, hogy ennyien szeretnének teszteltetni: a vírusban igazoltan megfertőződöttek száma napok óta rekordokat dönt, Merkely Béla szerint pedig a valós szám ennek a hússzorosa is lehet, az azonosítatlan fertőzöttek száma elérheti a százezret is.

Így az utóbbi hetekben hatalmas teher hárul a mintavételező, mentős csapatokra, akik gyakran nem tudják teljesíteni a háziorvos által elrendelt, 24 órán belül mintavételt koronavírus fertőzött gyanús emberektől. A Világgazdaság értesülései szerint volt olyan csapat ami a fővárosba 100 km-ről érkezett szolgálatra. Egyes osztagok egy nap alatt 25 címre mentek ki.

A lap emlékeztet arra, hogy Orosz Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa nemrég egy konferencián arról beszélt, hogy a második hullám leküzdése érdekében, (a gazdaság lezárása nélkül) új stratégiára lenne szükség. Ennek részeként növelni és széles körben elérhetővé kéne tenni az ingyenes teszteléseket.

Ezzel a módszerrel a szakember szerint sokkal jobbak az esélyeink mint gondolnánk.

A tesztelések augusztus végével, minden bizonnyal a nyaralási iőszak végeztével emelkedtek meg. A lapnak nyilatkozó egyik tesztelési központ vezetője négyszeres páciens szám emelkedésről számolt be: „amíg augusztus első hetében 54 tesztkérő páciensünk volt, ez a szám az elmúlt egy héten, heti öt nap szűréssel 247-re emelkedett”.

A széleskörű, gyors tesztelés már a világ több táján is bizonyította hatékonyságát: ennek köszönhető például, hogy Dél-Koreában a járvány első hulláma viszonylag lassan, és kevéssé hevesen ütött be, annak ellenére, hogy az ország mind földrajzilag, mind gazdaságilag közeli kapcsolatban áll Kínával.

Címlapkép: MTI/Komka Péter