Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A megkérdezett orvosok kétharmada elhagyná a brit egészségügyet a kormányuk rossz járványkezelése miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

1758-ből 1214 orvos válaszolta azt egy felmérés során, hogy elhagyni tervezi a brit egészségügyet, miután kiábrándult a kormányból a problematikus járványkezelése miatt – írja a Guardian. Ez a szám a kitöltőknek nem kevesebb, mint kétharmadát jelenti.

Az orvosok főleg a fizetés miatt frusztráltak, de sokan a mentális egészségüket illetően is romlást tapasztaltak, ezért vagy a külföldre költözést tervezik, vagy azt, hogy más szakmába vágnak, esetleg átmennek a magánegészségügybe.

„Az NHS orvosai leharcoltan, sérülten és kiégve jöttek ki ebből a világjárványból. Ez egy sokkoló vádirata annak, hogy a kormány nem becsüli meg az ország doktorait” – mondta Dr. Samantha Batt-Rawden, a kutatást végző brit egyesület vezetője.

Hozzátette, ezek a szakemberek az életüket kockáztatták, hogy biztonságban tartsák az egészségügyet és a pácienseket, és nagy baj, hogy most az ország lehet, hogy elveszíti őket.

A Guardian megjegyzi, a válaszadók 74 százaléka a fizetéssel nem elégedett, és bár a kormány beígért nemrég egy 2,8 százalékos emelést Angliában, a gyakornokokat és a legtöbb háziorvost ez nem fogja érinteni.

65 százalék emellett a védőfelszerelések hiányát is megemlítette mint befolyásoló faktor az állami egészségügy elhagyását tekintve, 54 százalék pedig arról is beszámolt, hogy úgy érzi, az orvosok nem mondhatnak véleményt nyilvánosság előtt.

Egy orvos úgy nyilatkozott:

„Úgy érzem, a kormány az NHS dolgozóit általában ágyútölteléknek tekinti. Alacsony fizetés, rossz körülmények, nem megfelelő védőeszközök, határozott ígéretek politikai haszonszerzés céljából. A frontvonalban töltött több mint 20 év után kiégtem, beteg vagyok, és nem érzem magam támogatva.”

A most bemutatott felmérés több hasonlóságot is mutat a magyar egészségügy problémáival. Amint arról nemrég beszámoltunk, Dr. Soós Adrianna,  a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint tavaly május óta körülbelül 6 ezer fővel csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma, az érintettek pedig főleg az utóbbi hónapokban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt vagy után hagyták el a szakmát.

A drámai mértékű elvándorlásnak több oka is lehetett itthon, ezek közül az egyik, hogy a járvány hatására sok egészségügyi dolgozónak 20-30 százalékos bevételkieséssel kellett megküzdenie, ugyanis a szakmában dolgozók felének-kétharmadának, az orvosok közül pedig szinte mindenkinek volt másod- vagy harmadállása mint kiegészítő jövedelemszerzési lehetőség – a veszélyhelyzet kihirdetésekor azonban megtiltották a pluszmunkát. Emiatt még kevesebb bevételük lett, mint egyébként, pedig legtöbbjük így is bőven alulfizetett.

Dr. Soós Adrianna a Mérce és a Civil Kollégium Alapítvány közös beszélgetésén pár hete arról is beszámolt, hogy sajnos jellemző volt az eszköz- és védőfelszerelés nagyfokú hiánya az egészségügyben a világjárvány kezdetekor.

(The Guardian)