Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem pörögte túl a kormánysajtó a fehérorosz választásokat

Ahogy arról mi is beszámoltunk tegnap, meglehetősen érdekes körülmények között tartottak tegnap elnökválasztást Fehéroroszországban, és bár folyamatosan érkeztek a hírek a nap során súlyos csalásokról, az 1994 óta regnáló elnök, Alekszandr Lukasenka végül győztesnek hirdette magát mintegy 80 százalékos szavazataránnyal.

Minderről a magyar kormánypárti sajtóban meglehetősen szűkszavúan értekeztek tegnap és ma is.

Az Origo például az egész témát elintézte egyetlen Exit poll: Lukasenka simán győz a fehérorosz elnökválasztáson című cikkel még tegnap este háromnegyed 9-kor, amiben beszámoltak arról, hogy a választáson nemzetközi megfigyelők nem vettek részt, az államtól független felmérések pedig épp az ellenkezőjét közölték a hivatalos adatoknak, emellett arról is írtak, hogy „szórványos tiltakozások kezdődtek” este.

A Magyar Nemzet ma reggel Nyolcvan százalékkal hatodszor is elnök Lukasenka címmel közölt összefoglalót a tegnapi eseményekről, amiben az eredmények ismertetésén kívül kitértek arra is, hogy „tömegek vonultak utcára”, a rendőrség a helyzetet az ellenőrzése alatt tartja, de az összecsapásoknak több sérültje és egy halálos áldozata is van. Emellett beszámolnak arról is, hogy az ellenzék szerint csalás történt a tegnapi elnökválasztáson, és arról is, hogy Lukasenka három elnöki gépe közül az egyik tegnap késő este Törökországba repült, bár nem tudni, maga az elnök a gépen tartózkodott-e.

A PestiSrácok és a 888.hu mindeddig nem foglalkozott a témával érdemben, a megyei lapok pedig alig néhány sorban intézték el a tegnapi eseményeket, amiből az utolsó egészen pontosan az: „Hétfő reggel nyugalom honolt az utcákon, aktivisták azonban újabb tüntetéseket jelentettek be.” (Íme a hír a Beol és a Heol tálalásában).

Orbán Viktor még az elnökválasztás előtt, idén június elején tett látogatást Minszkben, ahol Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel tárgyalt, és ahol a magyar-fehérorosz politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta.

Mindeközben már a Reuters is arról ír a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet értesüléseire hivatkozva, hogy egy tüntető valóban életét vesztette, miután egy rendőrségi autó elütötte, és tucatnyian sérültek meg a tegnap esti összecsapásokban, és több mint 100 embert vettek őrizetbe.

Egyes értesülések szerint Szvetlána Tyihanovszkaja ellenzéki fehérorosz jelölt nem fogadja el a választás eredményeit, így ma délután sajtókonferenciát tart, ahol a további lépéseket ismerteti majd.

A Belsat TV értesülése szerint Tyihanovszakaj stábja is megerősítette, hogy nem tekintik elfogadhatónak a választás hivatalosan közölt eredményeit:

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pedig levélben fordult Charles Mitchelhez, az Európai Tanács és Ursula von der Leyenhez,  Európai Bizottság elnökéhez, és az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását sürgeti.

A levélben Morawiecki úgy fogalmaz:

„a hatalom erőszakot alkalmazott az országban a változásokat követelő állampolgárok számára”.

A csúcstalálkozó összehívását a lengyel kormányfő azzal indokolta, hogy „szolidárisan támogatni kell” Fehéroroszország állampolgárainak szabadságtörekvéseit.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán