Kína lehet az ország legnagyobb befektetője Libanonban azután, hogy a bejrúti központi kormány mindeddig hiába folyamodott rendkívüli gazdasági segítségért a nemzetközi szervezetekhez és az arab öbölállamokhoz, miután gyakorlatilag az ország teljes bankrendszere és gazdasága is összeomlott az év folyamán – írja az Al Monitor.

A súlyos helyzetre jellemző, hogy az ország déli részét gyakorlatilag uraló Hezbollah siíta félkatonai szervezet vezetője, Hasszán Naszrallah a minap a szervezet Al-Manar nevű televíziójában hosszasan beszélt arról, a közel-keleti országnak „tárt karokkal” kellene várnia a kínai befektetőket, főleg olyan infrastrukturális-fejlesztési beruházások esetén, amelyekbe Peking világszerte szívesen fektet be, így például Magyarországon is jelentős összeggel hitelezte meg a Budapest-Belgrád vasútvonal építési terveit.

Naszrallah egyébként az USA-t tette felelőssé a dollárhiány miatt, ami a a nyolcvanas évek óta az amerikai valutához kötött bankrendszer bedőléséhez vezetett.

Korábban az Al-Akbár nevű libanoni napilap közölte azokat a híreket, hogy a kínai állam nagyszabású, 12 milliárd dollár értékű befektetést fontolgat a libanoni kereskedelmi kikötőkben, vasútvonalakon és az ország elektromos áramellátó rendszerében. Mindez azután jelent reménysugarat az ország vezetői számára, hogy a súlyos válsággal kapcsolatos a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások egy lehetséges mentőcsomagról az utóbbi hetekben. A kormány tárgyalódelegációja Raymond Gadzsar energiaügyi miniszter vezetésével legutoljára július 17-én találkozott az IMF képviselőivel, azóta viszont a tárgyalások egyszerűen megszakadtak.

Mivel a libanoni állam igen korán, 1955-ben felvette a kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, ezért a térségben az ország máig is fontos partnere a kínaiaknak. Az Al-Monitor emlékeztetett, 2018-ban például 2 milliárd dollárnál is nagyobb értékű importcikket vásárolt Libanon a távol-keleti országtól, így tehát Kínának érné meg a legjobban, ha a beruházásokért cserébe jelentős részesedést szerezhetne a stratégiai fontosságú tripoli, bejrúti, szidóni kikötőkben magukban is.

A fejleményekkel kapcsolatban két hete Twitter-háború is kitört a bejrúti kínai követség és egy egykor az országgal foglalkozó volt amerikai diplomata és külügyminisztériumi tisztviselő, David Schenker között. Schenker figyelmeztette Pekinget, „ne használja ki”, hogy Libanon kormánya súlyos helyzetbe került a saját céljai érdekében. A nagykövetség viszont azzal vágott vissza, hogy Schenkre „előbb inkább azzal törődjön, hogy az Egyesül Államok súlyos belső válságát kezelni tudják.”

Vang Kecsian bejrúti nagykövet egyébként egyelőre csak arról beszélt, befektetéseikkel jelentősen kibővítenék a tripoli kereskedelmi kikötőt és a közeli Qlayaaat repülőteret is. Hasszán Diáb miniszterelnök pedig még a hónap elején fogadott egy magasabb rangú kínai delegációt is, ahol a befektetésrő, mint egy fajta, az államot megsegítő gyors tőkeinjekcióról tárgyaltak.

Mióta Szíriát, és így infrastruktúráját elpusztította a polgárháború, Izraelen kívül gyakorlatilag Libanon maradt a kelet-levantei térség egyetlen stratégiai kereskedelmi központja, ezért azután aki a bejrúti kikötőben érdekeltséget szerez, a Földközi-tenger keleti medencéje, és közvetve Európa kereskedelmére is jelentős hatást tud majd gyakorolni.

Libanon a koronavírus-válság elején, az országot megbénító tömegtüntetések és politikai válság után végül fizetésképtelenséget jelentett be az ország 1.2 milliárdos eurókötvény-adósságára. Mivel ez az ország tartalékainak jelentős részét képezte, a fizetésképtelenség bejelentése után a helyi valuta, a libanoni font, értéke egyik napról a másikra 85%-kal csökkent, az infláció mértéke azonban már ezek előtt is súlyos, 56%-os volt.

A bedőlés brutális áremelkedéshez és a fizetések teljes elértéktelenedéséhez vezetett, az egyedül értéket őrző USA-dollár lakossági felvásárlása következtében pedig valutahiány alakult ki az országban. Libanon ezelőtt sohasem kényszerült fizetésképtelenséget bejelenteni, most azonban a helyzet láncreakciót indított el, ami lehetetlen helyzetbe sodorta a nemzeti összterméke 170 százalékában eladósodott közel-keleti országot.

A most összeomló libanoni gazdaság, mint az azelőtt is széles körben ismert volt, tulajdonképpen az ország gazdasági vezetése által létrehozott, gigantikus és szövevényes piramisjáték volt, amely főként a nagy amerikai befektetők érdekeit szolgálta. Az ország nemzeti bankja ugyanis évtizedekig a piaci kamatoknál jóval magasabb kamattal vet fel kölcsönöket nagy nemzetközi, kereskedelmi pénzintézetektől. Riád Szalameh, a központi bank elnöke ezek után konkrétan piramis-struktúrában rekvirálni kezdte a helyi érdekű kereskedelmi bankok dollár-tartalékait, hogy fizetni tudja a hiteleket.

Erre azért volt szüksége az elitnek, mert a nyolcvanas évek óta a libanoni font árfolyama fixen az USA dolláréhoz volt kötve.

Az adósságválság 2019 végére a közszolgáltatások, – például elektromosság és tiszta ivóvíz-szolgáltatás, egészségügy – egyre nagyobb kimaradásaihoz vezettek, amelyek óriási, elitellenes mozgalmat hoztak létre.

A járvány végül a kegyelemdöfést jelentette a hagyományos rendszernek, és immár a politikai elit is leginkább olyan megoldást keres, amely valóban elviselhető helyzetet teremtene az ország polgárai számára, például nagyarányú beruházással ezeken a területeken.

Ahogyan azt az Al-Monitor is kiemelte, mindezt egyelőre csupán Kína ajánlja Libanonnak, jelentős gazdasági- és politikai befolyásszerzés árán.