Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Indextől a Karmelitáig vonul pénteken a Momentum a hírportál megtámadása miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tüntetést jelentett be péntekre a Momentum Mozgalom Szabad ország, szabad sajtó! Tüntetés a magyar sajtószabadságért címmel. A demonstráció apropója az, hogy – mint arról a Mérce is beszámolt a nap folyamán – az elmúlt hónap eseményeinek értékelése után úgy döntött az igazgatóság, hogy rendes felmondással megválnak Dull Szabolcstól, az Index jelenlegi főszerkesztőjétől.

Ezzel párhuzamosan Bodolai László elnök Szombathy Pált vezérigazgatónak, Sztankóczy Andrást pedig igazgatósági tagnak nevezte ki.

A Momentum azt sejti a háttérben, hogy a kormányközeli vezető azért küldte el a főszerkesztőt, mert el akarták hallgattatni a szabad sajtót:

Egy jogállamban nem történhet olyan, hogy „szervezeti átalakításokra” és „szinergiákra” hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a [fő-]szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot.

2020. július 24-én, pénteken az Index szerkesztősége elé hívjuk mindazokat, akik nem hallgatnak! Akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett!

A demonstráció során az Index óbudai szerkesztőségétől a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelita kolostorig tartó felvonulást terveznek a szervezők.

Lapunk kérdésére Berg Dániel, a Momentum elnökségének tagja így nyilatkozott:

„Dull Szabolcs eltávolítása egyértelműen politikailag motivált, az Index kormányzati megszállásának ágyaz meg, ami nem váratlan, de ettől függetlenül vérlázító. Kötelességünknek érezzük hogy felemeljük a hangunkat az Index origósítása ellen.”

Ahogyan nemrég a Mércén is beszámoltunk róla, az Index munkatársai  június végén közleményt adtak ki, hogy felhívják a figyelmet a lap helyzetére:

azt írták, szerkesztőségük átalakítások előtt áll, amely akár a megszűnéshez is vezethet.

Még a két éve indított, függetlenségjelző barométert is átállították, amely most azt jelzi, hogy tartalmi függetlenségük és a szerkesztőség érintetlensége veszélyben van, „külső befolyás miatt”.

A közlemény megjelenése előtt a 24.hu névtelen forrásra hivatkozva írt arról a tervről, amely szerint az Index vezetőségével olyan átalakítási tervet közöltek, amely alapján a a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki.

Pár órával azután, hogy kiderült, Dull Szabolcsot, a portál főszerkesztőjét Bodolai László elnök menesztette állásából közleményt jelentettek az Index újságírói a címlapon, ebben a portál szerkesztői/újságírói úgy nyilatkoznak:

„Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült.”

„Az egyetlen dolog, amit Dull Szabolcs nem tudott kontrollálni, az a megszorításokkal fenyegető zsarolási folyamat volt, mellyel Bodolai László a mutató visszaállítását próbálta kikényszeríteni.”

Miklósi Gábor, a portál szerkesztője a Mérce megkeresésére elmondta, hogy az indexes újságírók éppen tanácskoznak arról, hogyan reagáljanak a főszerkesztő kirúgására. Annyi egyértelműnek látszik nyilatkozatukból, hogy Dull menesztését a zsarolásnak való ellenállásával magyarázzák.

Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce