A világ gazdaságilag legfejlettebb húsz országát tömörítő G20 csoport gazdasági mentőprogramjaiban aggasztóan felül vannak reprezentálva a fosszilis energiaiparnak juttatott különböző támogatások a megújulókkal szemben – derül ki az OpenDemocracy cikkéből.
A G20 csoport
A G20 országok a globális GDP 80, a kereskedelem háromnegyedét, és a globális károsanyag-kibocsátás 79 százalékát adják. A világ legnagyobb gazdaságainak jelenlegi irányelvei alkalmatlanok arra, hogy az évszázad végéig, a párizsi egyezményben vállaltaknak megfelelően legfeljebb 2 fok Celsius alatt tartsák a felmelegedést az ipari forradalom előtti szinthez képest, noha felelősségük hatalmas.
A világ vezető gazdasági hatalmai között szép számmal találunk olyan országokat, melyek gazdasága és ipara nagyban függ a fosszilis energiahordozók előállításától és felhasználásától, így politikai és gazdasági elitjük érdeke, hogy gazdasági szempontból minél hatékonyabban használják ki a nem megújuló energiában rejlő potenciált.
Az Energy Policy Tracker szerint a koronavírus-járvány miatti válság kezdete óta a G20 tagjai legalább 150,81 milliárd dollárt költöttek fosszilis energiaipar támogatására, és legalább 88,63 milliárd dollárt, vagyis ennél jóval kevesebbet a megújulókra.
A támogatások az energiatermelést és fogyasztást is érintik, és közvetlen költségvetési transzferek, adókedvezmények, hitelek, hitelgaranciák, valamint különböző hibrid megoldások útján érik el céljukat, valamint adott esetben korábban is meglévő mechanizmusokkal és irányelvekkel kombinálják őket.
Ivetta Geraimchuk, a 14 szervezet által tető alá hozott projekt vezetője úgy kommentálta a folyamatot, hogy
„a COVID-19 válság és a kormányzatok válaszlépései felerősítik a világjárvány előtt is létezett trendeket. Nemzeti és az alatti szintű hatóságok, melyek nagyban támogatták a fosszilis energiahordozók termelését és fogyasztását az elmúlt években, most ismét mentőövet dobtak az olajnak, gáznak és szénnek.”
Az EPT honlapján az egyes országok több, mint összesen kétszáz irányelvét vizsgálták, és feltételes vagy feltétel nélküli kategóriákba sorolták a szektor különböző szereplőinek adott támogatásokat, miután Franciaország például környezetvédelmi elvárásokat támaszt a támogatott szereplőkkel szemben.
A fosszilis energia támogatására egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok költi a legtöbbet, 58,12 milliárd dollárral – vagyis egymaga többet, mint a második, harmadik, negyedik és ötödik Franciaország, Németország, Kanada és India együttvéve (összesen 61,6 milliárd dollár értékben).
Németország 27,08 milliárd dollárt költött eddig megújuló energia támogatására a válság alatt, ezzel megelőzi a második Egyesült Államokat (25,1) és a harmadik Kínát (17,27). Utóbbi azért érdekes, mert megújulóra több, mint négyszer többet költött, mint fosszilis energiára (3,99), ami az országban domináns szénalapú energiatermelés mértékét figyelembe véve üdvözlendő lépés.
Miközben egyre erősebbek a zöld helyreállítást hirdető hangok – a döntéshozók részéről is – a vizsgált támogatások alapján a valóság egészen másképp néz ki.
A nem megújuló energia és egyéb szennyező szektoroknak – mint a légiközlekedés-iparnak – nyújtott helyreállítási támogatások összegszerűen hetven százalékkal felülmúlják a tiszta energiára fordított összegeket az EPT elemzése szerint.
Angela Picciariello, a Tengerentúli Fejlesztési Intézet (Overseas Development Institute, ODI) vezető elemzője elmondta,
„annak ellenére, hogy a kormányzatok az elmúlt hónapokban nagy számban fogadtak el tiszta irányelveket, a követőrendszer[ünk] azt mutatja, a fosszilis energiaipar hogyan folytatta agresszív lobbitevékenységét a döntéshozók körében. Ennek eredményei az úgynevezett feltételes fosszilis tüzelőanyag irányelvek, melyek az elkövetkezendő évtizedekre rögzítik a veszélyes szennyezést.”
A fosszilis energiaipar egyébként kétségkívül megsínyli a válságot. A cégek értéke jelentősen csökkenhetett és csökkenhet az elkövetkezendő időszakban, így adott esetben szükségesek lehetnek állami támogatások ahhoz, hogy tulajdonosaik az elvárt profitot tudják realizálni a vállalatok működésén, azonban társadalmi szempontból – globálisan – arra lenne szükség, hogy a nem megújuló energiákat minél hamarabb kivezessék.
Mindazonáltal az ökológiai és társadalmi katasztrófa elkerüléséhez még számtalan ponton kellene változtatni a globális gazdasági rendszeren, elsősorban az egyenlőtlenségek minimalizálására és a felesleges termelés, valamint fogyasztás felszámolására törekedve, melyek azonban a tőkés társadalmi-gazdasági berendezkedésben nehezen megoldható feladatoknak tűnnek.
