A kormány 2019 óta ígérgeti, hogy valamilyen módon a körmére néz a 2013 óta négyszázezres létszámúra növekvő katásoknak, vagyis azoknak az egyéni és kisvállalkozóknak, akik a kisadózó vállalkozások tételes adója névre hallgató adózási formában fizetik meg közterheiket. Az idei év elejére a Pénzügyminisztérium és az adóhatóság ellenőrzési hadjáratot hirdetett annak érdekében, hogy kiszűrjék a katával történő visszaéléseket, ám ezt az offenzívát végül a koronavírus elsodorta.

A szigorúbb ellenőrzések helyett a koronaválság hatására ráadásul a kormány el is engedte nagyjából 81 ezer kisadózó terheit.

Ám nem kellett sokáig várni, megérkeztek a szigorítások is. Még le sem járt az imént említett adóelengedés június 30-i határideje, és a kormány Gulyás Gergely hangján be is jelentette,

2021. január elsejétől 40 százalékos adóval sújtják a kisadózók évente 3 millió forintot meghaladó jövedelmét, ha az egyazon kereskedelmi partnertől, megbízótól származik.

A Pénzügyminisztérium nem sokkal később pontosított: a pluszadót nem a kisadózónak, hanem az őt megbízó vállalkozásnak kell megfizetnie.

A kormányzat azzal érvel, hogy sok vállalkozás visszaél a kata adta alacsony adminisztrációs és pénzügyi költségek lehetőségével és vállalkozóként foglalkoztat olyan embereket, akiket valójában rendes munkaviszonyban kellene foglalkoztatnia. Ez nem csupán bevételkiesést jelent az állam számára, de a munkavállalókat is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza, hiszen gyakorlatilag semmilyen munkajogi védelmet nem élvezhetnek, és a nyugdíj vagy épp a gyes/gyed szempontjából is hátrányba kerülnek.

A kormányzati célkitűzés – vagyis az imént vázolt jelenség visszaszorításának – jogosságát igazából senki nem vitatja el, ugyanakkor többen is fenntartásaiknak adtak hangot azzal kapcsolatban, vajon tényleg a megfelelő megoldást választotta-e a kabinet a céljai elérésére. Az adótanácsadók és könyvelők szakmai szervezetei például arra figyelmeztetnek, hogy a szigorítás perverz módon nem a visszaélések csökkenését, hanem növekedését fogja hozni: újraindítja a számlákkal való visszaélésszerű kereskedést, az ún. számlagyártást.

De hol is van az igazság?

Baloldali ideológiai alapállásból a kata egy több évtizedes és egész világra kiterjedő tendenciának a része, amelynek a keretén belül a hagyományos munkaviszony helyét kiszolgáltatottabb és olcsóbb foglalkoztatási formák veszik át. A neoliberális szószedetben a „munkaerőpiac flexibilizálása” eufemizmus alatt futó jelenség igen változatos formákat ölthet, a „nulla órás szerződésektől” kezdve az olyan „vállalkozási” formákig, mint a kata. De ugyanezen tendencia részét képezi a munkajog kiüresítése, a kollektív dolgozói érdekérvényesítés gyengítése vagy épp a sztrájkjog felszámolása – további jelenségek, amelyeket mindannyian ismerhetünk a NER elmúlt 10 évéből.

Egy katásként megbízott munkavállaló esetében a munkáltatót gyakorlatilag nulla adóteher terheli, szemben mondjuk egy teljes állású alkalmazottal, utóbbi bruttó bérének nagyjából 16 százalékát ugyanis a munkáltatót terhelő adók és járulékok teszik ki. Emellett egy bejelentett alkalmazott kirúgása bonyolult folyamat, ami utólagos munkajogi következményekkel járhat (például a kirúgott dolgozó perelhet is, ha úgy érzi, jogszerűtlenül távolították el), a csoportos leépítés pedig még ennél is komplexebb, több hónapon át zajló művelet. Ehhez képest egy katás egyéni vállalkozóval bármikor szerződést lehet bontani azonnali hatállyal, bármiféle kötelezettség nélkül.

És ha mindez még nem lenne elég, a kata egy durván igazságtalan, úgynevezett regresszív adónem is, hiszen minél magasabb valaki jövedelme, annál alacsonyabb adókulcs terheli azt. Az 50 (esetenként 75) ezer forintos egységes tételes adó ugyanis mindenkire egyformán érvényes, ugyanúgy ki kell fizetnie annak is, aki egy hónapban 300 ezer forintot keresett, és annak is, aki 700 ezret. Előbbit tehát 16, utóbbit csupán 7 százalékos adókulcs sújtja.

Persze, az általánosabb megítélésen túl egy-egy szakpolitikai intézkedés a maga kontextusában mutathat árnyaltabb képet is. A kormány például korábban többször azzal érvelt, hogy a kata bevezetése hozzájárult a gazdaság kifehérítéséhez, vagyis olyan embereket is tisztességes adózóvá tett, akik korábban feketén végeztek tevékenységet. Innen nézve a kisadózói státusz kimondottan előrelépés, hiszen valamennyi plusz védelmet, például egészségbiztosítást ad az embernek.

Bárhogy is legyen, ez a kezdeti hatás az utóbbi években visszájára fordult, és egyre jellemzőbb lett, hogy emberek rendes munkaviszonyból kisadózó egyéni vállalkozói státuszba kerültek át, feltehetően munkáltatóik adóoptimalizációs törekvéseinek keretében.

Erre enged következtetni az is, hogy Izer Norbert adóügyi államtitkár nemrégiben arról beszélt az MTI-nek, hogy a Pénzügyminisztérium szerint 2013-ban, az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze 3 százaléka volt foglalkoztatott korábban, ám ez az arány 2019 végére jelentősen megnőtt. Az akkor mintegy 377 ezer nyilvántartott katás közel 40 százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták.

De akkor mégis miért panaszkodnak a katások?

A pár hete bejelentett, aztán bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül villámgyorsan el is fogadott szigorítás kapcsán nemcsak a könyvelők és adótanácsadók szkeptikusak, de sok érintett katás is. Az elmúlt hetekben a közösségi média kommentszekcióiban, az utcán és a tömegközlekedésen is sokan panaszkodtak a szigorítás miatt. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy szakmájuk sajátosságaiból, nem pedig az adóelkerülési szándékból adódik, hogy átlépik egy-egy megbízóval a 3 millió forintos éves határt – így érveltek az IT-szektorban dolgozók, ügyvédek, színészek, de földmérők is.

Mások simán elismerik, hogy valóban „adóoptimalizációs” (értsd. adócsökkentési) megfontolásokból katáznak, ez jobban megéri nekik, még akkor is, ha a munkavállalói viszony valóban nagyobb védettséget jelentene.

És itt érdemes szót emelnünk egy másik jelenségről, amely árnyalhatja a kata megítélését.

Arról már korábban is írtunk, hogy az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legmagasabbak a munkabért terhelő adók. 2018-ban a bruttó bér nagyjából 45 százaléka vándorolt az államhoz, ez azóta enyhe mérséklődésnek indult, ám ez a mérséklődés is csak inkább az átlagbér fölött keresőknél érzékelhető, az átlagbér alatt keresőket nem érinti.

Ráadásul ahogy a G7 gazdasági portál számításai is rámutatnak, a munkabért terhelő adóknak csak kisebb részét vállalják a munkaadók, a nagyobb hányad a dolgozók vállát nyomja.

Sőt, míg a munkaadók terhei régiós összevetésben átlagosnak mondhatók, a munkavállalói adóterhek tekintetében az élbolyba tartozunk, és csak olyan szélsőségesen tőkebarát országok előznek meg, mint Románia vagy Litvánia.

Vagyis a magyar munkavállalónak uniós társaihoz viszonyítva minden ösztönzője megvan arra, hogy megpróbálja csökkenteni, kijátszani a saját munkáját terhelő adókat és járulékokat. Annál is inkább, mert miközben az EU-ban ezek az adók minőségi közszolgáltatásokat és közösségi infrastruktúrákat finanszíroznak, addig itthon a kormány a jóléti védőháló haláláról prédikál és nagyvállalatok zsebeit tömi.

Lehetne jobban is csinálni

Ettől persze a katázás nem válhat a tisztességes munkaviszony alternatívájává, főleg hogy a már korábban említett regresszív jellege miatt egy dolgozónak csak egy bizonyos jövedelmi szint (kb. 250-300 ezer forintos havi jövedelem) fölött éri meg igazán átváltania katára, hogy adót spóroljon meg. A munkavállalóknál jelentősen erősebb pozícióban lévő munkaadóknak azonban szinte minden körülmények között kifizetődőbb katázás révén bújtatottan foglalkoztatni valakit, mint teljes munkavállalói státuszt adni neki.

Mindezek olyan erős ösztönzőt jelentenek, hogy feltehetően igazuk van a könyvelőknek: a katázás visszaszorítása helyett a most bevezetett szankciók csupán további trükközést, a számlagyárak elszaporodását fogja eredményezni.

Ezzel pedig hiába a bújtatott foglalkoztatás, az adóelkerülés és a munkajog alóli kibújás problémáit akarta megszüntetni a szigorítás, éppen ezeket a jelenségeket nem fogja orvosolni.

Léteznek viszont javaslatok, amelyek a kormány büntetőpolitikájánál célravezetőbbnek tűnnek.

A Párbeszéd például azt javasolja, hogy adóemelés helyett adócsökkentéssel próbálja az állam arra ösztönözni a cégeket, hogy teljes munkaviszonyban alkalmazzák a katás „bújtatott foglalkoztatottakat”.

A párt javaslata szerint a katás önfoglalkoztató létből munkaviszonyra váltó alkalmazott után két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetni, valamint a medián bér szintjéig egységesen 9 százalékra csökkenne a személyi jövedelemadó. Ez tehát jelentős költségcsökkentést eredményezne mind munkáltatói, mind pedig dolgozói oldalon, ami növelné a rendes munkaviszony vonzerejét a katázáshoz képest, csökkentve a dolgozókat kényszervállalkozásba terelő nyomást.

Ez a javaslat azért is célravezetőbbnek tűnik, mert a Pénzügyminisztérium előzetes számításai szerint a most bevezetett szigorítás a kisadózók nagy részét (kb. 300 ezer embert) egyáltalán nem érintené, holott feltételezhetjük, hogy köztük is vannak olyanok, akik azért katáznak, mert ezt várja el a munkáltatójuk.

Innen, a kényszerkatázók érdekei felől indul ki a Momentum koncepciója is. A Mérce kérdésére Orosz Anna, a párt elnökségi tagja átgondolatlannak minősítette a kormányzati módosítást, amely szerinte a válság alatt nehéz helyzetbe került katás vállalkozókat hozza még kiszolgáltatottabb helyzetbe ahelyett, hogy védené őket.

Épp ezért rövid távon a párt tovább segítené a válság sújtotta kisadózókat – például adóelengedéssel, kamarai tagdíj elengedésével, tanácsadással, nyelvoktatással, digitális fejlesztéssel.

Hosszabb távon Orosz szerint az lenne célravezető, ha a kormány megszabná, hogy a 100 fő feletti vállalatoknál milyen arányban lehet munkavállalókat és KATA-s vállalkozókat foglalkoztatni.

„Ezzel kevesebb tömeges visszaélésre nyílna lehetőség, és a munkavállalók is kevésbé lennének rákényszerítve a KATA-zásra” – mondta a párt elnökségi tagja.

A most bevezetett reform tehát a hangoztatott célok elérésére nem igazán alkalmas, ám a kormány úgy számol, jövőre 40 milliárd forintos pluszbevételt hozhat. És úgy tűnik, a győzedelmes válságretorika ellenére a kormánynak elsősorban erre a pluszbevételre van gyorsan szüksége.