Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Facebook súlyosan csorbíthatta a polgári jogokat az elmúlt 9 hónapban

Ez a cikk több mint 3 éves.

Több szervezet együtt bonyolított le egy 2 éven át tartó vizsgálatot a Facebook társadalomra mért hatásáról. Az eredményeket csütörtökön közölte a Guardian, amelyből kiderült, hogy a szerzők arra a megállapításra jutottak, hogy a közösségi oldal az elmúlt 9 hónapban komoly visszalépést jelentett a polgári jogok terén, és félnek, hogy a szavazókat befolyásoló tartalmak továbbra is veszélyes mértékben vannak jelen a felületükön.

Az audit főleg azt kifogásolta, hogy Mark Zuckerberg tavaly szeptemberben azt mondta, kitart azon döntése mellett, hogy a Facebook legnagyobb értéke a szólásszabadság, ezért nem is akarják korlátozni, ki mit oszt meg.

A jelentés szerzői megjegyzik, egyetértenek azzal, hogy a szólásszabadság fontos érték, csakhogy amikor ez felülírja az egyenlőséget vagy a diszkrimináció elleni fellépést, az meglehetősen vészjósló.

Az auditorok szerint a Facebook jelentős negatív hatással van a polgári jogokra, és nehezíti a választópolgárok befolyásolásának megszüntetését. Még úgyis, hogy egyébként voltak a techvállalatnak üdvözlendő lépései, például az Egyesült Államokban megtiltotta, hogy lakhatási és munkavállalási kérdésekben diszkriminatív hirdetések jelenjenek meg, illetve nagy viták hatására végül explicit fehér felsőbbrendűségű tartalamakat is betiltottak.

A jelentés persze nem ment el szó nélkül Trump májusi, nagy botrányt kavaró Facebook-posztja mellett sem, amikor is az elnök azt a fenyegetést írta ki: amennyiben elkezdődnek a fosztogatások, a rendőrök is elkezdenek lőni. Amíg a Twitter az erről szóló tweetet Trump oldalán megjelölte mint erőszakot idealizáló, veszélyes tartalom, addig Mark Zuckerberg nem akart beleavatkozni, mert szerinte a bejegyzés nem sértette meg az oldal alapelveit.

A vizsgálatot készítő szervezetek attól félnek, hogy ha ez egy precedensteremtő döntés volt a Facebook részéről, és a jövőben is eltekintenek politikusok tartalmainak felülvizsgálásától, az továbbra is túl nagy teret hagy a szavazók megtévesztésének és befolyásolásának.

Az audit a techvállalatnak azt javasolta, vegyenek fel a vezetőségbe egy dedikált embert, aki a Facebook polgári jogokra mért hatásával foglalkozik, egyértelműen tiltsa be a félelemkeltő és megosztó tartalmakat, valamint járuljon hozzá 100 millió dollárral a feketék által működtetett kisvállalkozások támogatásához.

Sheryl Sandberg, a Facebook operatív vezetője elmondta, nem minden javaslatot fogadtak el a vizsgáló szervezetektől, de arra nem tért ki, hogy ezek közül melyikekre gondolt.

A Guardian több szervezetet is megszólaltatott az ügyben: egy muszlim érdekképviseleti csoport vezetője szerint nem az a legrosszabb, hogy a Facebook évekig hagyta a kisebbségeket bántó tartalmak megjelenését, hanem az, hogy nem tesznek semmit annak érdekében, hogy ez megváltozzon. A szervezetek meglehetősen csalódottak voltak amiatt is, hogy hiába tettek le az asztalra egy csomó javaslatot, nem sikerült rávenni a közösségi oldal vezetőit, hogy hajtsák is végre a szükséges változtatásokat.

(The Guardian)