Három nagy válságon esett át Európa: a 2008-as gazdasági válságon, a 2015-ös migrációs válságon és most a 2020-as koronavírus-válságon, de a kontinens nyugati és keleti fele mindháromra egészen máshogyan reagált. Erről beszélt Orbán Viktor ma, az „Cenzúrázatlan Európa” című, online nemzetközi konferencián, amit a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért szervezett meg, és amelyen rajta kívül Aleksandar Vučić szerb elnök és Janez Janša szlovén miniszterelnök is részt vett.
Orbán a beszélgetést záró, húszperces előadásában sajátos triptichonban igyekezett elmagyarázni ideológiáját, amelynek – saját bevallása szerint – fontos, és megkerülhetetlen eleme, hogy míg
- a 2008-as pénzügyi válságra válaszul Nyugat-Európa „megpróbálta megmenteni a jóléti államot”, addig az ő kormánya Magyarországon „munkaalapú társadalmat” (workfare state) épített ki. Ehhez hozzátette, minderre azért volt szükség, mert ebben az „új világkorszakban” a jóléti állam már nem alternatíva. Szerinte ennek a felismerésnek volt köszönhető, hogy „a vírus előtt Magyarországon 3%-os volt a munkanélküliség.”
A „workfare state”
Az úgynevezett „munkaalapú társadalom” gondolata ugyanúgy nyugati találmány, mint a jóléti állam, vagy a liberális demokrácia. Eva Bertram politológus 2019-es könyvében éppen arról ír, hogy a 2007-2008-as pénzügyi- és gazdasági recesszió után, a megszorítás-politika igazolására bevetett elmélet hazája az Egyesült Államok és Nagy-Britannia konzervatív politikai think-tankjeiben keresendő, alapjait pedig Bill Clinton demokrata elnök rakta le az 1994-es „jóléti reformtörvénnyel.”
A munkanélküli családok milliói a válság után ezért a leépített szociális háló helyett mindenhol „munkahelyteremtő programokban” jutottak alulfizetett és sokszor rendszertelen állásokhoz. Orbán szavaival szemben tehát a „workfare state” gondolata és gyakorlata sem közép-európai, vagy magyar találmány, hanem éppen nyugati konzervatív modellek átemelése.
- a 2015-ös menekültválság kapcsán a miniszterelnök most is hangsúlyozta, míg a Nyugat „demográfiai problémáit bevándorlással próbálta kezelni”, addig ők rájöttek, hogy „a családokat kell támogatni.”
- Áttérve a geopolitikára arról beszélt, míg az EU „nem tudta kezelni a líbiai, vagy ukrajnai konfliktust sem”, addig szívesen mondaná meg Oroszországnak, Kínának, Törökországnak az Egyesült Államoknak és Izraelnek is, hogy ők mit csináljanak, ez pedig „súlyos félreértés szerepünket illetően”,
„ennek véget kell vetni, és először Európa belső problémáival kellene foglalkoznunk.” – tette hozzá ehhez.
- Mindennek a szereptévesztésnek pedig Orbán szerint az az oka, hogy az „EU balliberális politikai szárnya Budapestről nézve félmarxista jövőképpel rendelkezik: támogatja a bevándorlást, a multikulturalizmust és szét akarja verni a család intézményét.”
- Beszélt ezenkívül hosszabban még arról a többször elismételt gondolatáról is, hogy a közép-kelet-európai vezetők között vannak az „utolsó 1989-es rendszerváltó antikommunisták”, míg például Németországban már csak Angela Merkelt tartja velük egyívásúnak, Orbán ezért „rá is akarta bírni” Merkelt, hogy ne vonuljon vissza, de ebben sikertelen volt.
A miniszterelnök egyébként most keményebben fogalmazott, mint szlovén és szerb társa, akik ugyancsak kritizálták a „brüsszeli bevándorláspolitikát”, multikulturalizmust, de inkább csupán nacionalista keretben, „az ország érdekeinek megvédéséről” szónokoltak.
Hozzászólásaikat egyedül Orbán Viktor fogta úgy keretbe, hogy az már az európai kontinens keleti és nyugati felének ádáz küzdelméről szólt, egészen pontosan egy nagy, és mindent eldöntő civilizációs- és kultúrharc képét vázolta fel.
Korábban a miniszterelnök az országgyűlési viták folyamán még nem volt ilyen elítélő a jóléti állammal szemben. Május 25-én még például úgy beszélt a „munkaalapú társadalomról az ellenzék kérdéseire válaszolva, mint ami „megpróbálja integrálni” a baloldal legfontosabb gondolatait a kormány politikájába.
